← Vissza

● news.bsdnet.hu

Korábban bevonták a jogosítványát annak az Audit vezető férfinak, aki szombaton okozott balesetet Siófokon

Telex 2026-09-26 09:39
Nagy sebességgel száguldó autó okozott közlekedési balesetet pénteken, Siófokon. A balesetről Máté Gergely önkormányzati képviselő a Facebookon osztotta meg a helyszín közelében működő cég telephelyének térfigyelő kamerája által rögzített felvételt. A videón az látható, hogy egy fehér Audi szabadidő-autó száguld a Fő utcán a Dózsa utca irányából a Wesselényi felé, majd kanyarodás helyett egyenesen továbbmegy, kidönt egy oszlopot, végül a cég parkolójában álló Mazdának, Volkswagennek, illetve Suzukinak ütközik. A videóról szóló Facebook-bejegyzésben a képviselő emlékeztetett az augusztus 11-én, a siófoki Batthyány utcában történt halálos közlekedési balesetre, amelyben egy Mercedes-AMG CLA 35 fiatal vezetője 100 km/óra körüli tempóban próbált megelőzni egy Hyundait, és eközben halálra gázolt egy kerékpárost. Máté Gergely szerint a mostani balesetben csak a szerencsén múlt, hogy nem történt újabb tragédia. A Somogy vármegyei Rendőr-főkapitányság Telex kérdéseire adott tájékoztatása szerint a szeptember 25-én délután három óra előtt történt balesetet okozó Audi volánjánál egy 52 éves Pest megyei férfi ült, akit korábban eltiltottak a vezetéstől. Bár az eltiltás hatálya lejárt, továbbra sem volt jogosítványa, mivel nem vett részt az ilyenkor kötelező utánképzésen. Az audis férfival szemben nem merült fel az alkoholfogyasztás gyanúja, könnyebb sérüléseket szenvedett az ütközéskor, ezért kórházba szállították. Más nem sérült meg a balesetben, az ügy körülményeit pedig szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.
Eredeti cikk megtekintése →