Nagy Feró fél, hogy érte is eljöhetnek a rendőrök
Origo
2026-09-26 09:52
A 80 éves zenész szerint kevesebb fellépésre kérik fel, de ezt nem bánja: már ő is válogatósabb, és örül, hogy nem kell állandóan utaznia. Nagy Feró a Story kérdésére ugyanakkor elismerte, hogy fél a jelenlegi helyzettől. A Kádár-korszakban átélt rendőri fellépéseket és megfigyelést idézte fel, majd úgy fogalmazott: „Igen, félek!” Arról nem számolt be, hogy vele szemben jelenleg eljárás indult volna.
Az interjúban a korábbi kulturális támogatások is szóba kerültek.
Nagy Feró azt mondta, meglepték az ügyben emlegetett összegek, neki azonban nincs miről beszámolnia.
Állítása szerint nem kapott pénzt azért, mert a Fidesz mellett kampányolt vagy nyilvánosan kiállt mellette. Azt is cáfolta, hogy másfél millió forintért lépett volna fel egy DPK-rendezvényen: elmondása szerint arra felkérést sem kapott.
Nagy Ferót arról is kérdezték, kit tart hitelesnek a Fidesz mellett feltűnő ismert emberek közül. Tóth Gabit nevezte meg, a többiek szerepvállalását viszont nem érti. Mándoki Lászlóról külön is beszélt: azt mondta, nem bízik benne, és kételkedik abban, hogy híve a Fidesznek vagy Orbán Viktornak.