← Vissza

● news.bsdnet.hu

„A hányingerkeltő Szoboszlai a barátaival együtt törölgesse a könnyeit” – ukrán sajtószemle

Origo 2026-09-26 09:45
A Football24 már a mérkőzésről szóló elemzésében kiemelte, hogy Szoboszlai Dominik komoly gondokat okozott az ukránoknak az első félidőben. A portál szerint a Liverpool játékosa mozgékonyabb és gyorsabb volt az ukrán belső középpályásoknál, rendre elkéstek vele szemben a kilépésekkel, és nehéz volt elvenni tőle a labdát. Kiemelték, hogy a magyar csapatkapitány az első két nagy hazai helyzet kialakításában is főszerepet játszott. A lap ugyanakkor úgy látta, hogy a második félidőben a magyar nyomás már jóval kevesebb valódi veszélyt jelentett. Rossi csapata sokat próbálkozott beadásokkal, de hosszú időn keresztül nem alakított ki igazán nagy gólszerzési lehetőséget, miközben Ukrajna két kontrából is eldönthette volna a találkozót. A Football24 külön összeállítást is készített ukrán újságírók és futballszakértők reakcióiból. Artur Valerko ukrán futballújságíró a Liverpool és az Everton két játékosának párharcával viccelődött. „Lehet, hogy a Liverpool nagyobb az Evertonnál, de ezen a mérkőzésen Mikolenko nagyobb volt Szoboszlainál” – írta Valerko. Még ennél is keményebben fogalmazott Vaszil Zima, aki a lefújás után indulatos bejegyzésben ünnepelte az ukrán sikert. „A magyarok megkapták, amit megérdemeltek. Nemcsak a szurkolókat, hanem a játékosokat is feldühítették. 0–1. Szikan egyetlen gólja meghozta Maldera csapatának a győzelmet Budapesten. Kemény meccs volt, volt verekedés, kiállítás – és győzelem. Köszönöm, fiúk. Ezen a mérkőzésen, ilyen tiszteletlenség után egyszerűen nem lehetett kikapni” – fogalmazott az ukrán újságíró, aki Szoboszlait sem kímélte. A hányingerkeltő Szoboszlai pedig a barátaival együtt törölgesse a könnyeit – írta. Zima felháborodását az váltotta ki, hogy állítása szerint a magyar szurkolók kifütyülték az ukrán himnuszt. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor az ukrán sajtóban sem volt teljes egyetértés: a Tribuna helyszíni tudósítója azt írta, hogy ő és kollégái nem hallottak tömeges füttykoncertet, legfeljebb elszórt fütty kerülhetett bele a televíziós közvetítés hangjába. Az ünneplés mellett jóval visszafogottabb értékelések is megjelentek. Olekszandr Sazsko, a Tribuna újságírója úgy fogalmazott, hogy az ukrán válogatott továbbra is problémákkal küzd, ugyanakkor Andrea Maldera irányításával újra „érzelmes és élő” csapat benyomását kelti. Sazsko azt is elismerte, hogy a találkozó messze nem alakult tökéletesen az ukránok számára. „Ha az első félidőben máshogy alakul a helyzetkihasználás, ebből akár vereség is lehetett volna – a magyarok jobbnak tűntek, és három remek lehetőségük volt.” A szakíró szerint ahol az ukrán válogatottból hiányzott a játéktudás vagy a pontosság, ott agresszivitással, hozzáállással és önfeláldozással kompenzált. Hasonlóan árnyaltan értékelt Vjacseszlav Zahovajlo is: „A magyar válogatott képzett ellenfélnek bizonyult. Elég lehetőséget alakított ki az ukrán kapu előtt, és el kell ismerni, hogy egy helyzetnél a szerencse is mellettünk állt, amikor a labda a keresztlécen csattant” – fogalmazott az ukrán futballügynök és szakértő. Zahovajlo szerint ugyanakkor Maldera megnyerte az edzők taktikai párharcát. Kiemelte az ukrán válogatott agresszív letámadását, nagy mozgását és az átmenetekben mutatott játékát, miközben hangsúlyozta, hogy Magyarország komoly ellenfélnek bizonyult. A Football24 által idézett reakciókban többen is azt emelték ki, hogy az ukrán válogatott a korábbi időszakhoz képest sokkal agresszívebben, nagyobb érzelmi töltettel futballozott. Az egyik értékelés szerint a csapat továbbra sem kiforrott, ám most először valóban egy egységes válogatott benyomását keltette. Az ukrán lapok többsége összességében egyetértett abban, hogy a budapesti siker korántsem volt fölényes.  A Tribuna elemzése szerint Ukrajna játéka messze volt a tökéletestől, és ha az első félidőben másképp alakul a helyzetkihasználás, akár vereség is lehetett volna a vége, mert a magyar válogatott jobban futballozott, és három komoly helyzetet is kialakított. A portál ugyanakkor azt emelte ki, hogy Maldera csapata a hibái ellenére sokkal energikusabbnak, agresszívebbnek és „élőbbnek” tűnt, mint korábban. A Sport.ua elsősorban Danilo Szikan visszatérését és a drámai végjátékot emelte ki. Az Oboz.ua azt hangsúlyozta, hogy a magyarok az első félidőben többször is közel jártak a gólhoz, Szoboszlai pedig komoly problémákat okozott az ukrán védelemnek. A második félidőben ugyanakkor szerintük Ukrajna nagy önfeláldozással védekezett, „beleharapott minden labdába”, és így megőrizte az 1–0-s előnyt. A magyar válogatott szeptember 28-án Észak-Írország vendégeként javíthat, míg Ukrajna ugyanezen a napon Georgiában folytatja szereplését a Nemzetek Ligájában.
Eredeti cikk megtekintése →