Dédszüleink még nem is tudták, hogy igazi klímaharcosok
24.hu
2026-09-26 11:01
Mindannyian hozhatunk döntéseket a természet megóvása, az éghajlatváltozás lassítása, a bolygó védelme érdekében
– olvasható az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok programjában, amely rövid kivonatban konkrét ajánlásokkal buzdít cselekvésre „egy egészséges bolygóért”. A programpontok túl sok újdonságot nem tartalmaznak, és nem is a hardcore környezetvédőknek szólnak, de összeszedett és tömör formában mégis hatásosak. A műfajból adódóan itt nem elemzik a helyzetet, és nem dörgölik az orrunk – az emberiség orra – alá, hogy a megoldandó problémák nagy részét mi magunk okoztuk, akinek füle van rá, hallhatta már éppen elégszer.
Az alacsony széndioxid-kibocsátású életmódra tett javaslatokon tűnődve érdekes lehet kinyitni a családi fotóalbumot/a Fortepan oldalát is. Elmerenghetünk rajta, hogy a mai gondjaink jó részével évtizedekkel ezelőtt még nem kellett foglalkozni, illetve az ENSZ-ajánlásokban a déd- és nagyszüleink mindennapos tevékenységei is visszaköszönnek a gyaloglástól az újrahasznosításon át a dolgok megjavításáig. Úgy tűnik, akad közöttük olyan, amit ma érdemes bemutatni, elmagyarázni vagy szexivé tenni a fiatalabb korosztályoknak.
Repülővel persze nem járhattak gyakran az elődeink, és hetekig tartó hőkupoláról sem hallhattak (bár a légkondit minden bizonnyal ők is bekapcsolták volna a maguk júliusaiban, ha rendelkezésükre áll akkoriban), de nekünk olyan problémák is a fejünkre nőttek, amelyeket a generációkkal előttünk éltek nem is igen értenének. Az autóval boltba járástól a világ másik végén eltöltött párnapos üdüléseken és a nyakló nélküli fogyasztáson át a szárítógépezésig sok mindent el kellene nekik magyarázni.
A napokban zajlik az ENSZ Közgyűlés 81. ülésszakának magas szintű általános vitája New Yorkban. A megbeszélések homlokterében a globális klímaakció, a fenyegető tengerszint-emelkedés állnak. A magyar államfő épp cikkünk megjelenése előtt kapott szót a közgyűlésen. Mi viszont emeljünk ki pár gondolatot az említett ENSZ-ajánlásokból.
Takarékoskodjunk a – lehetőleg korszerű – energiával az otthonunkban
Használjunk kevesebb energiát fűtésre és hűtésre, váltsunk LED-es világításra és takarékos készülékekre, mossunk hideg vízben, a ruhákat szárítógép használata helyett teregessük ki. Otthonunk energiahatékonyságán javíthatunk jobb szigeteléssel, és a régi kazán elektromos hőszivattyús rendszerre cserélésével. Fontoljuk meg napelemek felszerelését is.
A teregetés ősi és magától értetődő eljárás, ma mégis évi többmillió szárítógép talál gazdára világszerte. Annak ellenére rendületlen a népszerűségük, hogy igen magas az energiaigényük, és hogy a ruhákat sem kímélik. Bár a teregetés is végzetes lehet, Agatha Christie Egy marék rozs című krimijében egy régi angol mondóka sorait idézve csap le a gyilkos. „Kiscseléd a kertben terít lepedőt, arra száll egy kisrigó, s orron csípi őt.”
Lissák Tivadar / Fortepan Cserépkályhánál 1936-ban.
Urbán Tamás / Fortepan Meghozták a tüzelőt a budapesti Rákóczi útra 1979-ben.
Lissák Tivadar / Fortepan Szélkerékkel hajtott daráló 1946-ban.
Szilágyi Lajosné / Fortepan Napenergiával fűtött kerti zuhanyzó, feketére festett hordóból 1967-ben.
Makovecz Benjamin / Fortepan Teregetés a VII. kerületi Holló utca 11. tetőteraszán 1984-ben.
Gyalog, biciklivel vagy tömegközlekedéssel, és – ha lehet – elektromos járművel
A dízel- vagy benzines autók használata helyett gyalogoljunk vagy kerékpározzunk – ettől még egészségesebbek is lehetünk. Távolabbi úti célokat vonattal, busszal érjünk el, és telekocsizzunk. Ha autóvásárlást tervezünk, gondoljunk az elektromos/hibrid járművekre, bár az akkumulátoruk előállítása gyakran magas környezeti és társadalmi költségekkel jár.
Ha belegondolunk, és keresgélünk kicsit a Fortepanon, rájövünk, hogy a kérdések egy részét már korábban megoldottuk. Postai munkákra tervezett elektromos autó, elektromos autóbusz, a Csepel Autógyár és külföldi fejlesztésű személyautó prototípusok, és persze trolik jelennek meg évtizedekkel ezelőtti képeken. Ez utóbbiról, amikor bevezették a fővárosban, egy lelkes tudósító többek között azt írta: „Az utazás sokkal kellemesebb a trollibuszon, mint az autóbuszon, mert a kocsikon nincs benzin- és olajbűz.”
Magyar Rendőr / Fortepan Tujázók a VIII. kerületi Baross téren 1949-ben.
Vimola Károly / Fortepan Dán kísérleti elektromos autó az Albertirsai úti vásáron, az F és A pavilon között 1988-ban.
Magyar Rendőr / Fortepan Offline telekocsi, avagy stopposok a XI. kerületi Balatoni útnál 1966-ban. Háttérben a Budaörsi út és az Osztapenko szobor.
Gondoljuk át az utazásainkat
A kevesebb repülőút vagy a hosszú utazások kihagyása az egyik leggyorsabb módja a környezeti terhelés csökkentésének. Találkozhatunk másokkal például virtuálisan is.
Az első, ma is működő magyarországi repülőtér ünnepélyes átadásáról a Fortepan is őriz képeket: 1937. június 20. láthatólag mozgalmas nap volt Budaörsön. De lelkes arcokat látni a Ferihegyi (ma Liszt Ferenc) repülőtér 1950-es átadásán is. Aligha gondolhatták a résztvevők, hogy a bolygóért aggódók egyszer a repülés mellőzésére buzdítják majd az embereket.
Inkey Tibor / Fortepan Horthy Miklós kormányzó és felesége, mellettük Bornemisza Géza ipar és kereskedelemügyi miniszter a Budaörsi repülőtér ünnepélyes átadásán, 1937. június 20-án.
Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Képcsarnok gyűjteménye | Leltári jelzet: 1358 / Negatívtár / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Archívum / Fortepan A Budaörsi repülőtér megnyitásakor 1937-ben.
Varga Péter / Fortepan 1961.
Dusik / Fortepan 1965.
Reduce, reuse, repair and recycle
Az elektronikai cikkek, ruhák, műanyagok előállítása széndioxid-kibocsátással jár, a nyersanyagok kitermelésétől kezdve a gyártáson át a termékek boltokba szállításáig. Vásároljunk kevesebb dolgot, amiből lehetséges, vegyünk használtat, és, amit csak tudunk, javíttassunk meg.
A használt cikkek új megnevezése pre-loved, vagyis olyasmi, amit korábban valaki már megbecsült. A hagyományos szerelők vagy ruhajavítók mellett az utóbbi évek újdonságai az olyan műhelyek, ahol (legalábbis részben és jellemzően szakemberek segítségével) magunk végezhetjük a javításokat – miközben tanulunk, spórolunk és barátkozhatunk is. Az interneten a „közösségi szerelde”, a „kollektív műhely”, a „kézműves és barkácsműhely” kifejezések beírása vezet eredményre, a kiválasztott helyen azután újjávarázsolhatjuk a kerékpárunkat vagy a bútorunkat.
Sándor György / FSZEK Budapest Gyűjtemény / Fortepan Gyenes István cipészmester műhelye a VI. kerületi Dessewffy utca 41-ben 1957-ben.
Bojár Sándor / Fortepan Újratöltött szódásüvegek egy motoros triciklin 1975-ben.
Sándor György / FSZEK Budapest Gyűjtemény / Fortepan Barkácsóra a III. kerületi Erdőalja úti Általános Iskolában 1958-ban.
Együnk több zöldséget és kevesebb ételt dobjunk ki
A vegetáriánus étrendre való áttérés jelentősen csökkentheti a környezeti terhelést. A növényi alapú élelmiszerek előállítása általában kevesebb üvegházhatású gázkibocsátással jár, és kevesebb energiát, földterületet és vizet igényel. (…) Csak annyit vásároljunk, amennyire szükségünk van, használjuk fel, amit megvettünk, és a maradékot komposztáljuk. A kidobott, rothadó étel ráadásul ugyancsak gázt termel.
Az ételpazarlás nyilvánvaló terepe a múltban a közétkeztetés volt. Folyamatosan kritizálták nagyjából minden ágát, az óvodaitól az idősek napközi otthonát ellátóig. Annak ellenére sokáig nem változott semmi, hogy akadtak követendő példák és egyértelmű üzenetek is, például, hogy „főzelékes napokon többszörösére növekszik a konyhai moslék.”
Mácsai István / Fortepan 1960.
Vimola Károly / Fortepan Barackszedés „Szedd magad” akcióban Szobon 1988-ban.
Bauer Sándor / Fortepan Télire felakasztott almák 1957-ben.
Fortepan Éléskamra az 1940-es évek közepén.
Id. Konok Tamás / Fortepan Befőttek 1938-ban.
Őshonos növényfajok
A növények és az állatok egymástól függenek. A legtöbb rovar nem él a nem őshonos növényekkel, így a madarak és más fajok is elveszíthetik a táplálékforrásukat, a biodiverzitás károsodik. A kertünkbe tehát az őshonos fajokat érdemes ültetni, és kerülni a vegyszereket.
Biokertészetről úgy az 1980-as évektől írtak a lapok, és eleinte inkább fenntartásokkal, mint egy „új hullámról”, ami hatékonyságában meg sem közelítheti a „komplex védekezéssel” biztosított termelést. De 1984-ben már beszélgetést szerveztek a BMK-ban Kertészkedés mérgek nélkül címmel Bálint György mezőgazdásszal, akit azután Bálint gazda néven az Ablak című tévéműsor jóvoltából az egész ország megismert.
Urbán Tamás / Fortepan Az országos fásítási hónap megnyitásakor Érd határában 1970-ben.
Lissák Tivadar / Fortepan Kaptárak egy méhészetben 1944-ben.
Tartsuk rendben a környezetünket
Emberek, állatok és növények egyaránt szenvednek a nem megfelelően kidobott szemét okozta talaj- és vízszennyezésektől. Ha ki kell dobnunk valamit, azt megfelelően ártalmatlanítsuk, és oktassunk erre másokat is. Részt vehetünk parkok, folyók, vízpartok takarításában.
Hulladékhasznosításról korábban is gondoskodtak a vállalatok, de összefogott, állami rendszer 1950-től épült ki, mondván: „biztosítani kell az ipari melléktermékek és hulladékok minél kiterjedtebb és gazdaságosabb feldolgozását, a legnemesebb végtermékekig.”
A MÉH (Melléktermék- és Hulladékhasznosító Vállalat) átvevő telepein országosan idővel sok ezer embert foglalkoztattak. A Fortepan és a lomtalanítás kapcsolatáról itt írtunk.
Erky-Nagy Tibor / Fortepan „Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!” – szólt a vas- és acél országának propagandaszlogenje.
Székely Tamás / Fortepan Papírgyűjtés Békéscsabán, a Föld napján 1990-ben.
Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény / Fortepan Lomtalanítás 1973-ban.
FŐFOTÓ / Fortepan MÉH (Melléktermék- és Hulladékgyűjtő Vállalat) telep a pécsi Légszeszgyár utca 34-ben, a Diófa utca sarkán 1969-ben.
Ügyeljünk rá, hogy mibe fektetjük a pénzünket és hallassuk a hangunkat
Megtakarításainkat is fenntartható módon működő vállalkozásokba fektessük be, és olyan márkákat, pénzintézeteket válasszunk, amelyekről tudjuk, hogy felelősségteljesen használják az erőforrásokat, és elkötelezettek a gázkibocsátás és a hulladék csökkentése iránt. Változást elérni pedig a leggyorsabban és leghatékonyabban úgy lehet, ha (a problémákról, a megoldási lehetőségekről, az újdonságokról, amiket megtudtunk) beszélünk otthon, a szomszédainkkal, a kollégáinkkal, a barátainkkal.
Handa család / Fortepan A VIII. kerületi Horánszky (Makarenko) utca 23. lakóházban (egykor Norbertinum, Premontrei rend hittudomány és tanárképző intézet internátusa) 1961-ben.
Szebeni András / Fortepan Tüntetés a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer felépítése ellen az V. kerületi Vörösmarty téren 1988. szeptember 12-én.
Az éghajlatváltozás elleni fellépés mindannyiunk feladata. És mindannyiunkat érint. Senki sem tudja egyedül megcsinálni – de együtt meg tudjuk csinálni.
Ez előbb-utóbb majd kiderül, de addig is szívleljük meg egy másik klasszikus, a saját bolygóján élő kis herceg szavait: „Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is.”
A szövegben idézett cikkeket az Arcanum Újságok segítségével szemléztük, A kis herceget Rónay György, az angol mondókát Tótfalusi István fordításában idéztük.
Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/ensz-klimaakcio
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail-címre!