Áttárgyalhatják az uniós migrációs paktumot
Magyar Nemzet
2026-09-26 11:32
Alexander Dobrindt német belügyminiszter előzetesen elmondta, hogy a három hónappal ezelőtt aláírt EU-s migrációs paktumot némileg átalakítva igyekeznek a bevándorlási folyamatot gyorsabbá tenni, vagyis az eddiginél hamarabb eldönteni, ki érdemli ki az uniós állam védelmét és kit nem engednek be az EU-ba. Ehhez többek között mesterséges intelligenciát is használnának, ám ennek jogi hátterét még ki kell dolgozni. Ugyancsak megvizsgálják, miként tudnák kiutasítani az olyan menedékkérőket, akik ideiglenes ott-tartózkodásuk idején súlyos bűncselekményeket hajtottak végre.
Németország, Dánia, Ausztria, Hollandia és Görögország külön tárgyalásokat folytatnak, hogyan tudnának létrehozni olyan befogadóközpontokat az unión kívül, ahol el tudják helyezni a kérelmezőket. Németország reményei szerint Afrikában vagy Ázsiában lehetne ilyen létesítményt felépíteni a jövő év végéig. Korábban szóba került Ruanda és Uganda, valamint Albánia, mint esetleges célország, de minden felvetést a balodali civil szervezetek felháborodással fogadnak, jogilag sem egyértelmű, hogy a migránsokat elküldhetik-e az országok az ilyen központokba, valamint a terv anyagi vonzata sem mellékes.
A müncheni találkozóra 18 ország miniszterét várják, a döntés azonban később születik meg. A jövő héten Luxemburgban is találkoznak a miniszterek, majd az októberben esedékes EU-csúcson várható bármilyen döntés. Az Euractive szerint a tárgyalások nagyon érzékeny témákat érintenek, amelyekről nehezen tudtak az országok megegyezni, így a migrációs paktum egyes részeit nem akarják újra elővenni, ha már egyes elemekben sikerült megegyezni. Az Európai Parlamentben is heves vita folyik, a jobboldali pártok a szigorítás oldalán állnak, a liberális erők viszont továbbra is a befogadást szorgalmazzák.
Borítókép: A bezárt, uniós pénzből épített görögországi Szintiki menekültközpont (Fotó: SAKIS MITROLIDIS)