A 444-es könyvbemutató, amely igehirdetéssel kezdődött és keresztény énekkel zárult
444.hu
2026-09-26 11:37
A szerzőnek is lehetnek kedvenc részei egy könyvben: nekem a Sanszban a Holnap nem lesz című fejezet az egyik ilyen. Ez azzal kezdődik, hogy elsétálok a budavári evangélikus templom mellett, ahol a nagynéném házasodott, és azt látom egy plakáton, hogy a nagynénémet haláláig kezelő onkológus tart előadást pont ott. Jó alapanyag lesz ez a könyvhöz,gondoltam akkor, 2024-ben, és ehhez még hozzávettem, hogy ez az onkológus, Bodoky György ráadásul a könyvem egyik főhősének, Esterházy Péternek is az orvosa volt, és Esterházy Gitta is ott volt aznap este az előadásán. De azt is beleszőttem a szövegbe, hogy a beszélgetést a nagynénémet és a lelkész nagyapámat régről ismerő Fabiny Tamás püspök vezette. Ez a sok személyes véletlen olyan szép szövevénnyé állt össze, hogy elég volt felvenni és követni a szálakat, és már kész is volt a fejezet.A könyv megjelenése után aztán megérkezett Fabiny püspök meghívója, hogy beszélgessünk erről ugyanott, ugyanabban a szabadegyetemi sorozatban.Örömöm és lámpalázam tovább fokozódott, amikor a közönségből rám köszönt az általam megírt jelent két további szereplője, Bodoky és Esterházy Gitta is, akik így meghallgathatták, ahogy felolvasom a róluk szóló részt.Arra, őszintén szólva, nem is gondoltam előtte, hogy azért ez az esemény kicsit kilóg a 444-es könyvbemutatók sorából, már abban az értelemben, hogy ezeket általában nem egy kápolnában tartjuk, nem egy püspök a moderátor, és se igehirdetés, se közös éneklés nem szokott lenni. De akkor már ezt is kipipálhatjuk.A beszélgetés visszanézhető az evangélikus egyház YouTube-ján: