Toroczkai László: a jövő a miénk
Demokrata
2026-09-26 12:27
A pártelnök arról beszélt, hogy a Fidesz név a mai fiatalok között „vállalhatatlannak számít”, míg a Mi Hazánk „menő és trendi a legfiatalabb magyarok között”, majd azt hangsúlyozta, pártja az egyetlen politikai erő a parlamentben, amely felveti és megválaszolja a világ és a magyarság előtt álló valódi kérdéseket.
A mintegy háromszáz küldött előtt a politikus a lehetséges fenyegetések között említette a felgyorsult technológiai fejlődést, a mesterséges intelligencia térnyerését, felvetve, hogy annak akár pozitív oldala is lehet, hiszen így robotokkal válthatóak ki az európaiak által el nem vállalt, így bevándorlókkal elvégeztetett munkák.
A fajsúlyos kérdések között említette Magyarország kiszáradását, mondván, azt csak súlyosbítja a „csapnivaló politikai elit” tevékenysége, tétlensége, az energiaválság pedig az infláció növekedését és az életszínvonal esését hozhatja el.
Toroczkai László hangsúlyozta: e folyamat fő oka a háború, és az, hogy az Európai Unió „folyamatosan gerjeszti, uszítja, szítja Zelenszkij ukrajnai rezsimjét”, amely Oroszország belsejében hajt végre akciókat az energetikai létesítmények ellen, így csökkentve azok termelését és emelve a világpiaci árakat.
Kiemelte: az e politikával való szembemenetelre csak az ő pártcsaládjuk áll készen, „ehhez szuverenista erőt kell támogatni”. Bírálta a szélerőmű-szabályozással kapcsolatos kormányzati felfogást is, mondván, ezeket az akár kétszáz méteres létesítményeket külföldi cégek építenék meg, miközben a „károkozás” következményét a magyarok viselnék.
Toroczkai László beszámoló beszédében azt hangsúlyozta: nincsen rendben a kormányzat morális iránytűje, hiszen pontról pontra a brüsszeli globalista vezetés tervét hajtja végre, miközben „alapvető társadalmi pillérek szétbombázása, a princípiumok megsemmisítése” zajlik, aminek eredményeként „egyre jobban és egyre inkább össze lesz zavarva a társadalom”.
„Szembe kell mennünk az Isten, haza, család hármas jelszó mentén ezzel a sötét és sátáni globalista tervvel” – jelentette ki Toroczkai László.
Megjegyezte, soha ilyen brutális ütemben nem fogyott a magyarság. Semmilyen esély nem látszik a trend megfordulására „a globalista kormányzat” intézkedéseit látva – jelentette ki.
A politikus sürgette, hogy létszámában és jogaiban is erősítsék meg a rendőrséget, vessenek gátat a közbiztonság – szavai szerint – rohamos romlásának, a visszaeső bűnözők esetében pedig célnak azt jelölte meg, hogy „előbb-utóbb kivonjuk őket a társadalomból”.
A pártja előtt álló feladatokról szólva kiemelte: „egy mérhetetlen túlerővel szemben” kell harcolniuk a következő években, összehasonlíthatatlanul erősebb ellenfeleket legyőzve, legyen szó politikai riválisokról vagy olyan globális cégekről, mint a Meta.
„Minden erőmmel küzdeni és harcolni fogok, egyszerűen azért, mert a magyarságnak nem maradt több esélye, csak a Mi Hazánk Mozgalom” – jelentette ki a politikus.
Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy tárják ki a kapukat minden becsületes ember előtt, aki csatlakozni kíván hozzájuk, hogy több tízezres erővé váljanak. Kiemelte, be kell fogadniuk azokat az elkötelezett, tisztességes embereket is, akik „nem száz százalékban magyar származásúak”.
A haza érdeke, hogy a Mi Hazánk Mozgalom választást nyerjen egy napon, és jobb, ha minél hamarabb történik ez meg – jelentette ki.
A Mi Hazánk elnöke kiemelte: ha nem jutottak volna be a parlamentbe, az ország vesztette volna el az esélyt, hogy szuverenista erő váltsa le a globalista kormányt. Hangsúlyozta, a törvényhozásban zajló vitákat követve az egész ország azt látja, „hogy két párt elnöke van az országgyűlésben”, Magyar Péter és ő maga, „hiszen Orbán Viktor elvitorlázott”, „láthatatlanná vált”.
Toroczkai László megjegyezte, az újkori magyar demokráciában nem fordult elő, hogy vezető nélkül jutott volna győzelemre egy közösség. A Fideszre utalva kijelentette, hogy a múlttal való szembenézés elmaradása súlyos következményekkel fog járni a párt számára.
Hozzátette: a szembenézés részeként azt a „nemzetellenes tettet” is látni kell, hogy három évtized alatt magyarok százezreit tette tönkre a politika által érintetlenül hagyott végrehajtói rendszer.
Borvendég Zsuzsanna, a párt egyetlen európai parlamenti képviselője azt hangsúlyozta: a fősodratú liberális elit hegemóniája megbicsaklott, mind erősebb a kontinensen a normalitás iránti igény, az embereknek elegük van a balliberális rombolásból, a népességcseréből, „a mindennapi élet abszurditásából”, nem vágynak másra, csak a nyugodt, korábban megszokott életre.
Kiemelte: a Mi Hazánk szövetségesei erősödnek, a legfontosabb és legerősebb ezek közül a német AfD (Alternatíva Németországnak) párt, amely az elmúlt két hétben két tartományi választást is megnyert.
A mintegy háromszáz küldött a nap folyamán elnököt választ és eldönti, kik kerüljenek be az egyik alapszabály-módosítási javaslat szerint hétről kilenc fősre bővülő elnökségbe.
Az MTI résztvevőktől származó információja szerint napirendre kerülhet egy olyan javaslat, amely kettőről négy évre növelné a párt vezetőinek adott mandátum hosszát.
Tisztelt Olvasónk!
Ha Ön szeretné támogatni lapunk megjelenését, azt hálásan köszönjük.
A támogatás összegét átutalhatja az alábbi számlaszámunkra.
Demokrata Kiadó és Vagyonkezelő Zrt. 10300002-13715544-00024901
SWIFT: MKKB HU HBIBAN: HU47 1030 0002 1371 5544 0002 4901
Kérjük, tüntesse fel a „ támogatás ” szót a közleményben!
Ha postai csekken fizetne be, kérjük a +36 30 382 5812 számon jelezze ezt!