← Vissza

● news.bsdnet.hu

A Hankó Balázs felelősségre vonásáért fellépők személyesen lesznek felelősségre vonva, amint a „nemzeti erők” helyreállítják a jogállamot

444.hu 2026-09-26 12:30
„Az eljárást szorosan nyomon követjük, a vele szemben jogellenesen fellépők nem kerülhetik el a személyes felelősségre vonást, amikor a nemzeti erők helyreállítják a jogállamot” – olvasható a Fidesz elnökségének MTI által közzétett nyilatkozatában, amelyben a 16 év után ellenzékbe szorult párt vezetése a leghatározottabban kiáll Hankó Balázs volt kulturális miniszter mellettA parlament hétfőn rendkívüli ülésen tárgyalja Hankó – és mellesleg a szintén fideszes Seszták Miklós, valamint Magyar Péter miniszterelnök – mentelmi jogának kiadását. (Utóbbbi kettővel nem foglalkozik a Fidesz közleménye.) Az esemény a Fidesz-elnökség szerint „a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása”.Hankó Balázs ugyanis „egyetemi tanár, köztiszteletben álló, elismert tagja a nemzeti, keresztény tudományos és szellemi életnek”, az pedig, „hogy bűncselekménnyel hozzák összefüggésbe, meggyanúsítják, abszurd”.Az Orbán-párt vezetése szerint „miniszteri döntéseit a szabályokat betartva és a kormány döntéseinek szellemében hozta meg. Munkájáért nem vádaskodást, hanem elismerést érdemel.”Ami történik, az „egyben a belpesti kulturális elit bosszúja is, amit az váltott ki, hogy Hankó Balázs – a kormány kultúrpolitikájának megfelelően – nem támogatta az értéktelen és az aberrációt népszerűsítő műveket. A feljelentők azok a Független Előadók, akiknek anyagi követelését nem teljesítette.” De nemcsak ők, hiszen „a másik feljelentő Horváth Lóránt, aki más piszkos ügyekben is fellépett a Tisza-kormány érdekében, és az ukrán maffiózók hazai védőügyvédeként híresült el.”A Fidesz-elnökség amondó: „képtelenség, hogy megvalósult kulturális produkciók támogatását hűtlen kezelésnek minősíti a hatóság. Az NKA pénzeinek felhasználásáról a kormány világos szempontok alapján döntött. Arra kötelezte Hankó miniszter urat, hogy a rendelkezésre álló mintegy 17 milliárd forintot kulturális célokra – azon belül is a populáris irányzatok támogatására –, valamint az ország egész területére nézve arányosan ossza szét, kerülje el, hogy a források a területi koncentráció logikája szerint jussanak el a támogatottakhoz.”Úgyhogy: „Kiállunk Hankó miniszter úr mellett, akit a volt SZDSZ-es szellemi körök és a Tisza-kormány kipécézett magának, és akinek a személyén keresztül elrettentő példát akarnak mutatni a polgári, nemzeti, keresztény kulturális világ művészei és közönsége számára.”Hankó Balázs – és a szintén fideszes Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztését egyszerre kezdeményezte kedden Lajtár István legfőbbügyész-helyettes. Hankó esetében az ügyészség 17,3 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, Sesztáknál több mint 12 milliárd forintnyi vesztegetési pénz miatt akarják lefolytatni az eljárást.Hankó ügye a Nemzeti Kulturális Alap választások előtti pénzosztásából nőtt ki. Az ügyészség közleményébe is bekerült, hogy az NKA Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumát Hankó irányításával arra használták, hogy a forrásokat tömegesen az NKA törvényben rögzített céljaitól eltérően költsék el. A nyomozás szerint a pályázati lehetőségen keresztül a pénz legalább részben a 2026-os fideszes választási kampány finanszírozását szolgálta egyes kérelmezők személyes céljai mellett.Az ügyészség közleménye szerint ehhez kettős döntéshozatali rendszert működtettek. Papíron az ideiglenes kollégium döntött a pályázatokról, a tényleges döntéseket azonban Hankó hozta meg. A közlemény szerint volt olyan támogatás, amelyről már a formális kollégiumi eljárás előtt döntöttek, több kiemelt támogatásnál a döntés a támogatási kérelem beadását is megelőzte. Az ügyészség szerint 1079 támogatásnál összesen 17,3 milliárd forintot használtak fel az NKA törvényi céljaitól eltérően.Az NKA-botrány áprilisban, az országgyűlési választás utáni napokban robbant ki, amikor kiderült, hogy az NKA egyik keretéből a választás előtt több mint 17 milliárd forint támogatást osztottak ki, többek között Pataky Attila, Tóth Gabi és más, a Fidesz kampányában rendszeresen turnézó szereplők környezetének. Később kiderült, hogy Rétvári Bence kampányának szervezőihez is jutott 50 millió forint, Hankó pedig 341 millió forintnyi támogatást osztott szét a saját választókerületében.A nyomozás nyáron gyorsult fel. Júliusban a 444 megszerezte azt a 400 millió forintos támogatási listát, amiről Hankó négy nappal a választás előtt egy személyben döntött. Hankó környezetében dolgozó volt tisztviselőket is őrizetbe vettek, többek között Bús Balázs volt alelnököt és Hankó korábbi kabinetfőnökét. Hankó végig tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, és az eljárást politikailag motiváltnak nevezte.Az ügyészség közleménye szerint Hankó magatartása különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének minősülhet. Ennek büntetési tétele a Btk. szerint öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés.Seszták Miklós mellett egyelőre nem állt ki a Fidesz elnöksége.Személyes felelősségre vonással nem először fenyeget az ellenzéki párt, két héttel ezelőtt, a kötcsei találkozó után Orbán Viktor elnök a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról ezt mondta: „A létrehozásáért elsősorban azok felelősek, akik azt a törvényt megalkották. De ők politikusok. Ezért az önkényuralmi eszközért, ami az ÁVH, a felelősséget ők viselik politikai értelemben. De őket nem lehet se pénzügyi, se büntetőjogi felelősségre vonni. De azt nagyon világosan meg kell mondani a jobboldalnak, hogy aki ebben az ÁVH-ban – és mindegy ki a vezetője, az egy mellékkérdés –, ebben az ÁVH-ban munkát vállal, döntéseket hoz, eljárásokban vesz részt, mikor helyreállítjuk a jogállamot, nem tudja elkerülni a felelősségre vonást. Pénzügyi és jogi felelősségre vonást. Ezt most előre higgadtan, nyugodtan, tiszta lapokkal játszva meg kell mondani. Ezért nyomon fogjuk őket követni. Minden egyes embernek a nevét, aki ott munkát vállal, nyilvánosságra hozzuk, kicsoda, ki fia borja, mit csinál ott, milyen eljárásokban vett részt, milyen jogállamiságon kívüli eljárásoknak volt szereplője. Ezeket mind nyilvánosságra fogjuk hozni. És előre, higgadtan és nyugodtan meg kell mondani. Tehát az önkényt nem szabad eltűrni. Az önkénnyel szemben harcolni kell.”
Eredeti cikk megtekintése →