● news.bsdnet.hu

Vajon akkor nevelünk jól egy gyereket, ha megóvjuk minden kudarctól, kellemetlenségtől és csalódástól? Vagy éppen azzal készítjük fel az életre, ha megtanítjuk arra, hogy nem minden kívánsága teljesülhet azonnal? A 85 éves filozófus, a Barcelonai Autonóm Egyetem emerita professzora szerint az utóbbi évtizedekben túlságosan is az első irányba mozdultunk el. Úgy látja, a gyerekek lelki épségének védelme közben sokszor magát a fegyelmet, a következetességet és a korlátok szükségességét is gyanússá tettük. Túlságosan kedves lett az oktatás. Leértékeltük a fegyelmet, mert azt hittük, traumatizálja a tanulót – fogalmazott a Vidas Ajenas videópodcastban. Camps nem a büntetésen és tekintélyelvűségen alapuló iskolarendszer visszatérését sürgeti. Inkább arra figyelmeztet, hogy nevelni nem lehet kizárólag engedékenységgel. A fegyelem nem ugyanaz, mint a szigor A fegyelem szó sokak számára ridegséget, megszégyenítést vagy vak engedelmességet idézhet fel, különösen akkor, ha saját gyerekkorukban ezekkel találkoztak. Camps gondolatmenetében azonban nem erről van szó. A következetes szabályok, a kiszámítható határok és a tettek következményeinek megtapasztalása nem feltétlenül sérti a gyerek önbecsülését. Éppen ellenkezőleg, biztonságot is teremthet számára. Egy gyerek nem azért érzi magát szeretve, mert mindig megkap mindent, amit szeretne, hanem attól is, hogy tudja, mire számíthat, és vannak mellette felnőttek, akik képesek felelősséget vállalni érte. A filozófus szerint a neveléshez hozzátartozik annak megtanítása is, hogy nem minden vágyból lesz automatikusan döntés. Az életben várni kell, alkalmazkodni kell másokhoz, és olykor olyan feladatokat is el kell végezni, amelyekhez éppen semmi kedvünk. Ez persze nem a gyerek érzéseinek semmibevételét jelenti. A csalódottságot lehet megérteni és elfogadni anélkül, hogy rögtön megszüntetnénk a csalódás okát. Másképpen fogalmazva: mondhatjuk azt, hogy „tudom, hogy most mérges vagy”, miközben a korábban felállított szabály továbbra is érvényben marad. A gyerekeknek a frusztrációval is meg kell tanulniuk együtt élni Camps szerint azzal sem teszünk jót, ha a gyerekek útjából minden akadályt eltávolítunk. A kisebb kudarcok, a várakozás, a hibázás és a nemet mondás olyan tapasztalatok, amelyekkel biztonságos környezetben érdemes találkozni. Ha a gyerek sohasem veszít, nem kell kijavítania a hibáját, és minden kellemetlen helyzetből azonnal kimentik, később nehezebben birkózhat meg azokkal a helyzetekkel, amelyekben a világ már nem igazodik hozzá. A frusztráció elviselése nem velünk született képesség, hanem fokozatosan tanulható készség. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden nehézség megerősít, vagy hogy a valódi bántást és megalázást fegyelemnek lehetne nevezni. Camps állítása inkább arról szól, hogy a trauma elkerülése és minden kellemetlen érzés megelőzése nem ugyanaz. A gyerek fejlődésének része, hogy megfelelő támogatással átélhesse: valami nem sikerült, mégsem dőlt össze a világ. A szabadság nem azt jelenti, hogy mindig azt tesszük, amihez kedvünk van A filozófus az oktatás problémáját egy nagyobb társadalmi változással kapcsolja össze. Úgy látja, a szabadságot egyre gyakrabban azzal azonosítjuk, hogy bármit megtehetünk, amit a törvény kifejezetten nem tilt. Ez az Isaiah Berlin brit filozófus nevéhez kötődő negatív szabadságfelfogás leegyszerűsített változata: senki ne akadályozzon bennünket abban, hogy azt tegyük, amit szeretnénk. Camps szerint azonban önmagában nem elég, ha szabadon választhatunk. Azt is végig kell gondolnunk, mit érdemes választani, és döntésünk milyen hatással lesz másokra. Ha csak sodródunk, irányítás nélkül maradunk – mondta. A valódi önállóság szerinte nem valamennyi pillanatnyi vágyunk kiszolgálását jelenti, hanem azt, hogy képesek vagyunk mérlegelni, nemet mondani saját magunknak, és felelősséget vállalni a döntéseinkért. Ebből a szempontból a határok nem a szabadság ellenségei. Éppen azok segíthetnek hozzá, hogy a gyerek később ne kizárólag az impulzusai, a társai vagy az interneten látott minták alapján döntsön. A gyerekek akkor is követnek példákat, ha mi nem mutatunk nekik Camps Arisztotelész gondolatait felidézve hangsúlyozza, hogy a jellemet nem pusztán szabályokkal és erkölcstanórákkal alakítjuk. A gyerekek elsősorban megfigyelés és utánzás révén sajátítják el, hogyan bánjanak másokkal, miként viszonyuljanak a kötelességeikhez, és mit kezdjenek a szabadságukkal. A fiatalok azt utánozzák az idősebbek láttán, amit utánzásra méltónak látnak – fogalmazott. Amennyiben a felnőttek lemondanak a példamutatásról, a gyerekek akkor sem maradnak minták nélkül. Csak éppen máshol keresik meg őket: az influenszereknél, a közösségi médiában, a reklámokban vagy a kortársaik között. Ezek a hatások pedig gyakran éppen azt sugallják, hogy minden azonnal jár, a kellemetlenség kerülendő, a siker pedig erőfeszítés nélkül is megszerezhető. A példamutatás ugyanakkor nem tökéletességet jelent. Egy felnőtt azzal is taníthat, ha beismeri a hibáját, bocsánatot kér, megtartja az ígéretét, vagy akkor is elvégzi a feladatát, amikor nincs hozzá kedve. Nem a múlt iskolájához kell visszatérni Camps gondolatai könnyen úgy hangozhatnak, mintha a filozófus a régi, szigorú iskolarendszert sírná vissza. A mondandója azonban nem arról szól, hogy a gyereknek hallgatnia kell, a tanárnak pedig mindig igaza van. A fegyelem önmagában nem garantál jobb oktatást, ahogyan a tekintély sem válik automatikusan hitelessé egy beosztástól. A következetesség csak akkor működhet, ha tisztelettel, világos elvárásokkal és a felnőttek saját felelősségvállalásával párosul. A filozófus új könyvében, La sociedad de la desconfianza, vagyis A bizalmatlanság társadalma című munkájában arról ír, hogyan veszítettük el a bizalmunkat az intézményekben és egymásban. Szerinte ezt a bizalmat csak úgy lehet helyreállítani, ha a szavakat ismét tettek követik, az ígéreteknek súlyuk van, a szabadság pedig nem válik felelősség nélküli önérvényesítéssé. Camps ennek ellenére nem borúlátó. „A remény nélküli világ nem emberi világ” – mondja. Úgy véli, képesek vagyunk jobban együtt élni, következetesebben nevelni és felelősebben használni a szabadságunkat. Más kérdés, hogy akarjuk-e. via Fotó: illusztráció, Getty Images