← Vissza

● news.bsdnet.hu

A 90-es években nem volt szabad Backstreet Boys-t dúdolni, ha punk voltál

Index 2026-09-26 19:21
Kimondani is nehéz, de jövőre lesz 25 éve annak, hogy megjelent a kanadai Simple Plan bemutatkozó lemeze, a  No Pads, No Helmets...Just Balls.  Mint ismert, a banda a kétezres évek elején elindult pop-punk hullám egyik legmeghatározóbb és legkitartóbb zenekara. A Pierre Bouvier (ének), Chuck Comeau (dobok), Jeff Stinco (szólógitár) és Sébastien Lefebvre (ritmusgitár, háttérvokál) alkotta együttes – amelyből még 2020-ban vált ki a korábbi basszusgitáros, David Desrosiers – olyan slágerekkel robbant be anno, mint az I'm Just a Kid , a Welcome to My Life vagy a Perfect , amelyek egy egész generáció himnuszaivá váltak. Bár azóta több mint két évtized telt el, a zenekar energiája és a rajongóikkal való szoros kapcsolata mit sem változott, sőt, a nosztalgia újbóli felerősödésével ismét a figyelem középpontjába kerültek. A zenekar sikerének egyik fontos alappillére a tagok közötti, évtizedekre visszanyúló barátság, amihez nagyban hozzátettek a közös, francia-kanadai gyökerek. A montreali háttér ugyanis nemcsak a személyiségüket, de a zenéjükhöz való hozzáállásukat is formálta, hiszen a kezdetektől fogva két kultúra hatásait ötvözték. Ez a kettősség és a folyamatos megújulásra való képesség segített nekik abban, hogy a pop-punk reneszánszában is relevánsak maradjanak, miközben hűek ahhoz, ahonnan indultak. Erről a hazai rajongók is megbizonyosodhatnak , ugyanis a Simple Plan október 21-én ismét Budapesten fog koncertezni – hatodik alkalommal, és ezúttal a Barba Negrában –, amelyet megelőzően az Index egy videós interjú keretében beszélgethetett a banda 1999-es megalakulásától kezdve az együtteshez tartozó gitárossal, Sébastien Lefèbvre-rel. Ahogy a zenész az interjú elején kiemelte, emlékszik az első alkalomra, amikor Magyarországon koncerteztek, 2012-ben a VOLT Fesztiválon Sopronban, ahol egy délutáni szegmensben léptek fel. Mint megjegyezte, mivel még sosem jártak nálunk azelőtt, nem tudták, mire számíthatnak majd.  „ Nagyszerűen éreztük magunkat a színpadon, mivel voltak ott rajongóink, ami meglepett minket. Szeretjük nyomon követni, hol jártunk már, mekkora volt a legutóbbi koncert, és megjelenni valahol, ahol még sosem jártunk azelőtt, és látni, hogy az emberek szeretik a zenekarunkat, eljönnek megnézni minket, az nagy dolog volt számunkra. Nagyon boldogok voltunk az első ottani látogatásunkkor, és ezért térünk vissza újra és újra” – tette hozzá. A banda a Bigger Than You Think turné keretében fog ismét hazánkba érkezni, ami a legnagyobb koncertsorozat a zenekar történelmében, és Lefèbvre is úgy látja, hogy soha nem csináltak még ehhez foghatót. Azt is megemlítette, azzal együtt, hogy felfoghatatlan érzésekkel tölti el őket, hogy jelenleg minden jól alakul a Simple Plan háza táján, némi izgalom is van bennük. Elmondása szerint az elmúlt öt évben fut különösen jól a szekér az együttes számára, minden önálló turnéjuk sikerrel zárul, és a fesztiválokon is remek fogadtatásban részesülnek. „Nagy dolog egy zenekarnak, hogy ekkora koncerteket adhat Európában. Ugyan a helyszínek is ikonikusak, de nekünk az számít a leginkább, hogy a rajongóink eljönnek, megveszik a jegyeket, és ott vannak a koncerteken” – mondta, azt is kiemelve, ezúttal egy kifejezetten nagy show-val készülnek, már csak a látványvilágot tekintve is. A budapesti koncerten egyébként Neck Deep és Charlotte Sands lesznek a banda előzenekarai, akik kapcsán a beszélgetés során szóba került az a jelenség is, miszerint a pop-punk műfaj esetében különösen jelen van egyfajta generációs átöröklődés. Lefèbvre úgy fogalmazott, ők az első hullám részesei voltak, mivel rájuk főképp a 90-es évek végi és a korai 2000-es évekbeli zenekarok voltak hatással. Bár 2002-ben jöttünk ki az első albumunkkal, úgy érezzük, hogy azon zenekarok generációjába tartozunk, akiket más bandák inspiráltak – tavaly például a The Offspringgel turnéztunk , és ők mindenképp egy olyan együttes, akik óriási hatással voltak ránk. Ha mi egy nagy olvasztótégely vagyunk a fiatalabb együttesek számára, akiket elhozunk magunkkal turnézni és megismertetünk a rajongóinkkal – és fordítva, mivel a Neck Deepnek és Charlotte Sands-nek nyilvánvalóan megvan a saját rajongótábora is –, majd meg is szeretik őket, az hatalmas dolog a punk rock és a pop-punk számára általánosságban. És őszintén szólva, nemrég jöttem rá, hogy nem járok sok koncertre, szóval amikre eljutok, azokat azok a zenekarok adják, akik előttünk nyitnak, és jó érzés minden este nézni őket. A gitárost kérdeztük arról is, hogyan érintette a zenekart, hogy a TikToknak köszönhetően olyan dalaik élik újra reneszánszukat – köztük az I'm Just A Kid –, amelyek több mint húsz évvel ezelőtt jelentek meg, a platformnak hála pedig egy még szélesebb közönséghez is eljuthatnak – különösen a Z és az alfa generációhoz. Mint mondta, olyan sok generációról hallani már, hogy lassan azt sem tudja, melyik mely korosztályt takarja, azt viszont elképesztőnek tartja, hogy ennyi idő elteltével váltak közösségi médiás fenoménné a dalaik.  „Ez a rajongók egészen új rétegével ismertetett meg minket, akik talán soha nem hallottak volna a Simple Planről azelőtt. És ennek a dalnak köszönhetően lehet, hogy beleásták magukat a régi dolgainkba és a számunkra újabb zenékbe is. Ez olyan, mint egy ajándék, ami csak ad és ad. ” Lefèbvre példaként említette, hogy a TikTokon épp egy olyan trendhez használják az I'm Just a Kid dalt, amiben a felhasználók úgy tesznek, mintha más korúak lennének, ám minden új megvilágításba kerül egy előbukkanó születésnapi tortának köszönhetően. Hozzátéve, úgy tűnik, ez a dal sosem áll le. Azt is örömmel újságolta el, hogy már vannak olyan rajongók, akik a gyerekeikkel jönnek a koncertjeikre, mások pedig csak most ismerkednek meg a művészetükkel, ezért úgy érzi, most ez egy igazán jó időszak a Simple Plan számára. A gitárost kérdeztük a tavaly megjelent dokumentumfilmjükről is, amelyben mindamellett, hogy a nézők szemtanúik lehettek a felívelésüknek, ahogy egy garázszenekarból arénákat megtöltő bandává nőttek, nem rejtették véka alá azt sem, mennyi nehézséggel kellett megküzdeniük – köztük David Desrosiers zenekarból való kilépésével, illetve a kiégéssel, ami csaknem az együttes feloszlásához vezetett. Mindannyiunkat másképp érintette, de nekem sikerült valahogy feldolgoznom a nehezebb időszakokat és azt a rengeteg ellenérzést, amit a kezdetekben kaptunk. Nem mondom, hogy teljesen magam mögött hagytam, de határozottan túlléptem rajta abban az értelemben, hogy próbálok azokra az emberekre összpontosítani, akik most élvezik, hogy eljönnek megnézni minket. A 2000-es évek elején, a 90-es évek végén pedig még inkább fontos volt, hogy ha punk voltál, akkor semmi más nem lehettél, csak punk. És ez határozottan a Simple Plan ellen dolgozott, amikor elkezdtünk némi sikert elérni meg rádiós lejátszásokat generálni. Rossz dolog volt egy ebben a műfajban mozgó zenekarnak, hogy más módon legyenek rajongói, mint ahogyan a hagyományos punk zenekarok szerezték őket. Ez nehéz volt, küzdelmes – fejtette ki, hozzátéve, a forgatás alatt újra átélte ezeket a megpróbáltatásokat, amelyek ráébresztették őt arra, milyen nehéz időszakokon is vannak túl. Szerencsések vagyunk, hogy ezt együtt vészelhettük át, ez tartott minket lendületben a nehezebb időkben. Mert egyébként hogyan éltük volna túl? Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült, mert ami 25 évvel ezelőtt a legfontosabb dolog volt, az ma már szinte lényegtelennek tűnik. Teljesen rendben van, ha a rajongók ugyanannyira szeretik Bruno Marsot, mint az A Day to Remembert, miközben ezt 25–30 évvel ezelőtt el sem tudtad volna képzelni. Amikor a popzene népszerűvé vált, az annyira az ellentéte volt a punk zenének, hogy nem volt szabad Backstreet Boys-t dúdolni, ha egy punk zenekarban voltál. Ennek ma már szerencsére semmi jelentősége. Azt is megemlítette, szerinte a Simple Plan sikerének a receptjét nehéz lenne megfejteni, mivel pusztán „van valami” a zenekarban, ami sok emberrel rezonált az idők során, és ezért örökké hálásak lesznek. Hozzátéve, ehhez remélhetőleg a daloknak is közük van, és az a tény is közrejátszik benne, hogy keményen dolgoznak.  „Tudom, hogy sok zenekarnak vannak jó dalai, és nem ez az egyetlen oka annak, hogy még mindig itt vagyunk. Szerintem csak van valami különleges a mi zenekar-rajongó kapcsolatunkban, amit sikerült táplálnunk és ápolnunk, és élvezzük is csinálni. Szeretünk a rajongóink rendelkezésére állni, szeretünk dolgokat tenni értük, szeretünk jelen lenni. És mindez együtt teszi lehetővé, hogy 25–30 évvel később a Simple Plan még mindig létezik, és az embereket még mindig érdekli, még mindig el akarnak jönni a koncertjeinkre.” Nem titok, hogy a fiatalok, a mentális betegséggel küzdők megsegítése már a kezdetektől fogva fontos a banda számára, hiszen egy alapítvány formájában már 2005 óta jelen van az életükben a társadalmi felelősségvállalás ezen formája. Lefèbvre szerint mindez akkor kezdődött, amikor elkezdtek találkozni a rajongóikkal, akik megosztották velük a történeteiket arról, hogy a zenéjük hogyan segített nekik átvészelni nehéz időszakokat az életükben, amire egyáltalán nem számítottak.  „Mindig is nagyon érdekes volt számunkra megírni egy olyan személyes dalt, mint a Perfect vagy a Welcome to My Life, majd hallani, ahogy vadidegenek, akikkel még sosem találkoztunk, elmondják, úgy érzik, hogy azt a dalt nekik írtuk. A koncert után a busznál, amikor találkozol valakivel, meghallgathatod, de nem sokat tehetsz azon kívül, hogy megpróbálod megvigasztalni és kedves dolgokat mondasz. Így jött a képbe a Simple Plan Alapítvány: ez volt a következő lépés abban, hogy próbáljunk meg kézzelfogható módon változást hozni az emberek életébe, pénzt gyűjteni nekik, és visszaadni azoknak, akik jobbá teszik a mi életünket is.” Arra is kíváncsiak voltunk, mennyire élik meg nehézségként, hogy a folyamatosan változó közösségi platformok kereszttüzében tartsák a kapcsolatot a rajongókkal, ami kéz a kézben jár azzal is, hogy ügyelniük kell az online jelenlétre. Úgy fogalmazott, míg régen interjúkat adtak annak reményében, hogy a fanok majd elolvassák, vagy kimentek beszélgetni velük a merch pultokhoz, ma már ez a helyzet annyiban változott, hogy kommentekre kell válaszolni vagy szkeccseket kitalálni, amik megmutatják a zenekar személyiségét. Koncertvideókat is posztolunk, hogy azok, akik nem tudnak eljönni a koncertekre, láthassák és élvezhessék ezeket a pillanatokat. A közösségi média az időbeosztásunk szerves részévé vált. Néha szinte több időt töltünk az ötleteléssel meg a forgatással egy koncertnapon, mint a színpadon. Ez őrület, néha pár órán át forgatunk tartalmakat, a színpadon meg 90 percet vagyunk. Nem mondanám kihívásnak, de határozottan időigényes, és olyasmi, amit figyelembe kell vennünk, amikor turnézunk, de nyilvánvalóan ez már a szakma része – mondta, abba is beavatva lapunkat, hogy folyamatosan monitorozzák a közösségi médiában futó trendeket, hogy lássák, melyikre ülhet fel a Simple Plan is. A gitáros szót ejtett a jövőbeli terveikről is, miszerint ugyan ők is éppannyira szeretnének új albumot, mint a rajongóik, mivel mindig turnéznak, ez megnehezíti a dolgukat. Úgy fogalmazott, nagy reményeik voltak, mivel az év elején tartottak egy szünetet, miután tavaly egy nagyon kemény, tömény évük volt. Elkezdtek dalokat írni, de végül parkolópályára helyezték az alkotást, mert mindenkinek szüksége volt a pihenésre.  „Minden, amit eddig összehoztunk, nagyon menő! Szóval hogy jön-e új album? Igen. Mikor? Nem fogom azt mondani, hogy „hamarosan”, mert mindig ezt mondjuk, és a rajongóink már unják, de mi is szeretnénk befejezni. Az a tervünk, hogy jövőre lesznek új zenék”  – mondta, megemlítve, karácsonyig be vannak táblázva, de már vannak terveik a jövő évre is a turnélehetőségeket nézve. Mi nem az a típusú zenekar vagyunk, akik beülnek a turnébusz hátuljába és új zenéket írnak, nekünk fejben ott kell lennünk ehhez. Remélhetőleg ez előbb-utóbb megtörténik. Lefèbvre-nek egyébként a Simple Plan mellett vannak szólóprojektjei is, korábban saját szerzeményeket is kiadott, illetve podcastet készít, amelyről az Indexnek is beszélt. Mint mondta, ugyan egy ideje már nem foglalkozik saját dalok kiadásával, viszont 5-6 éve zenéket ír reklámokhoz és tévéműsorokhoz, amit egyfajta kiútnak nevezett – feltehetően ha a Simple Plannek leáldozna. „Elég anonim módon működik, és sokkal jobb, mint ténylegesen megpróbálni átnyomni a dalaidat a platformokon, úgyhogy a zenei vágyaimat így kiélem. A Simple Plan annyi időnket elveszi, hogy még a podcastfelvételek leszervezése is nagy kihívás, bár az egész csak arról szól, hogy a haverjaimmal lógok. Ha van egy szabad órám a turnén, szólok nekik, hogy csináljunk egy adást ezen a héten, és csak beszélgetünk a mikrofon előtt arról, mi történik az életünkben” – tette hozzá, megjegyezve, a turnézás, az albumkészítés és a családi élete annyira lefoglalja, hogy másra már nemigen jut ideje. Már nem mintha panaszkodna, mivel elmondása szerint egyikük sem számolt azzal, hogy ennyire jó soruk lesz. És semmit nem is csinálna másképp, mivel minden, amit eddig tettek, az újdonsült sikerig vezette őket. (Borítókép: Pierre Bouvier, a Simple Plan tagja fellép a Bill Graham Civic Auditoriumban 2025. augusztus 12-én San Franciscóban. Fotó: Dana Jacobs / Getty Images)
Eredeti cikk megtekintése →