← Vissza

● news.bsdnet.hu

Balhéval indult Magyar Péter szolnoki fóruma, majd maga kérte mentelmi joga felfüggesztését

ATV 2026-09-26 19:20
A kormányfő szeptember 12-én kezdődött országjárásának harmadik állomásaként Szolnokra látogatott. A rendezvényt megelőzően részt vett a tiszai kecsegehal-telepítésen és a Sparhelt Fesztiválon. A helyszínen Magyar Péter Rost Andreával, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 1-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjével lépett színpadra. Magyar Péter segédkezett a haltelepítésben, majd a Sparhelt Fesztiválon megkóstolta a nyertes halászleveket. A miniszterelnök még augusztus 20-án, a Tisza Szigetek országos találkozóján jelentette be, hogy újból országjárásra indul, amely során most tizenöt városba látogat majd el. Balhéval indult az esemény Magyar Péter a Kossuth téren tartott beszéde kisebb botránnyal kezdődött, ami miatt ki is szólt a tömegbe, arra kérve a jelenlévőket, hogy ne dobáljanak italokat, illetve tojásokat, tekintettel a civilekre és a gyermekekre. „Szeretnénk kérni a fideszes trolloktól, hogy ne dobáljanak italokat, mert rengeteg civil van, és senki gyereke nem érdemli meg, hogy leöntsék őket vízzel vagy sörrel” . Hozzátette: ha őt leszeretnék önteni nyugodtan menjenek oda hozzá. A tömeg elkezdte nyugalomra inteni a rendetlenkedőket, amire a kormányfő azt mondta, hogy „egyre kevesebben vannak, nem kell őket bántani” . Magyar szerint az ellenségeskedésről „3-4 ezer ember tehet” , nekik kell bűnhődniük, nekik kell felelősséget vállalniuk, de nem a szavazóiknak – mondta. A miniszterelnök kiemelte, hogy „lehet különböző a véleményünk, de nem a magyar ember áll szemben a magyar emberrel”. Visszatérhet a KATA A miniszterelnök beszédében bejelentette, hogy a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza. Magyar Péter közölte, ismét lehetővé tennék, hogy a katázó vállalkozók ne csak magánszemélyeknek, hanem cégeknek és szervezeteknek is számlázhassanak, továbbá kiterjesztenék a jogosultak körét a nem főfoglalkozású vállalkozókra, a főállásuk mellett dolgozókra, a nyugdíjasokra és az egyetemistákra is. A kormányfő azt mondta, dolgoznak egy olyan megoldáson, amely akár százezer vagy annál is több kisadózó csatlakozását jelentheti a kedvező adózási formához. Hozzátette, a KATA kiterjesztésével együtt rendezni kell a kisadózók társadalombiztosítási és nyugdíjjogosultságát is. „Nem lehet egy országban több százezer embert nyugdíj nélkül hagyni. Nemcsak a holnapra kell gondolni, hanem a holnaputánra is” – fogalmazott. Magyar Péter közölte, emiatt a KATA havi adóját is emelni kell, akár egy lépésben jelentősen, akár két kisebb lépésben, és a tervek között szerepel, hogy az éves bevételi összeghatárt 19 millió forintra emeljék. Jön a vagyonadó A miniszterelnök a szolnoki rendezvényén beszélt a vagyonadóról, amiről azt mondta, hogy szigorúbb feltételekkel vezetik be 2027 . január 1-től annál, mint azt vállalták . Magyar Péter közölte, lehet, hogy egy bizonyos összeghatár, 500 milliárd forint felett nem egy százalék lesz az adó mértéke, hanem több. Jelezte, a részleteket Kármán András pénzügyminiszter fogja ismertetni. Hozzátette, a vagyonadó a Tisza Párt egyik legtámogatottabb vállalása volt, amelyet a fideszes szavazók is támogattak. Nemzeti ügy a vízgazdálkodás A miniszterelnök kijelentette, hogy az idei aszály mindenkinek, a klímaszkeptikusoknak is megmutatta, hogy nincs hova hátrálni. A vízgazdálkodás nemcsak agrárpolitikai, hanem közös nemzeti ügy – mondta. A teendők között említette új vizes élőhelyek kialakítását, a régiek visszaállítását, a talajvízszint jelentős emelését és az őszi, téli, kora tavaszi, magasabb vizek megtartását. Hangsúlyozta, az utóbbi 16-20 évben ezen a területen sem történt szinte semmi, de most már nem lehet visszafelé mutogatni, hanem lépni kell. A mentelmi jogáról Magyar Péter azt kérte szombaton országjárásának szolnoki állomásán a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését. A miniszterelnök a Kossuth téren összegyűlteknek azt mondta, „semmi, de semmi takargatnivalója nincsen” . A politikus közölte, úgy fog bemenni majd a meghallgatásra, hogy feljelentést tesz foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és hivatali visszaélés miatt, mert a rendőri vezetők – politikai utasításra – búvárokat küldtek az áradó, nyolcméteres Dunába, éjszaka, sötétben, mindenféle segítség nélkül egy állítólag ott lévő mobiltelefon megtalálása érdekében. Magyar Péter hangsúlyozta, pontosan emlékszik arra az éjszakára, most sem tenne másképp, ha meg kellene védenie a barátait vagy fiatal lányokat és fiúkat attól, hogy egy fizetett provokátor zaklassa őket. Hozzátette: „most is megtenném, és ha kell, akkor ennek megfizetem az árát”. Várólista csökkentés A miniszterelnök Szolnokon bejelentette, hogy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia. Magyar Péter közölte, elsőként azokon a területeken csökkentenék a várakozási időt, ahol a leghosszabbak a várólisták, így például a csípő- és térdprotézis-, valamint a szürkehályog-műtéteknél. Elmondta, a program keretében 10 milliárd forintot fordítanak a kapacitások bővítésére, új orvosi teamek létrehozására. A cél, hogy a beavatkozásokat ne csak a hagyományos munkaidőben végezzék el, hanem szükség esetén éjszaka is. Hozzátette, ha a program eredményes, más területekre is kiterjesztik. Magyar Péter felidézte, vállalásuk szerint a járóbeteg-szakellátásban két hónap, a fekvőbeteg-ellátásban pedig hat hónap lenne a maximális várakozási idő. „Ettől ma még messze vagyunk” – mondta. Az egészségügyről szólva közölte azt is, hogy 2027-ben, a Tisza-kormány első teljes évében 500 milliárd forinttal több jut majd az ágazatra, mint 2026-ban. A korrupcióról A miniszterelnök a Kossuth téren összegyűlteknek azt mondta, „Európa, de lehet, hogy a világ legnagyobb mutyijai és bűncselekményei történtek ebben a gyönyörű országban, amelyekről mindenki tudott” , kivéve a Legfőbb Ügyészséget vagy éppen a versenyhivatalt vagy a számvevőszéket vagy a Kúria vezetőjét. Szétlopták, sokszor nagyon dörzsölten, jogszabályalkotással, de sokszor egészen faék egyszerűségű módszerekkel a hazánkat – fogalmazott a politikus. Sok millió ember mondta április 12-én, és ma a magyar emberek jelentős többsége is azt mondja: nem maradhat következmények nélkül, hogy „orbáni bábok” végignézték a Legfőbb Ügyészségen, a Gazdasági Versenyhivatalnál, az Állami Számvevőszéknél vagy éppen a Kúria vezetésénél azt, ahogy kirabolják a Magyar Nemzeti Bankot, kiárusítják a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű szektorokat, az egész magyar védelmi ipart, a távközlési szektort „Mészárosnak, Tiborcznak, Garancsinak, Sesztáknak, Lázárnak, Rogánnak, Pócsnak és a többieknek” – hangsúlyozta Magyar Péter. A rendszerváltás egy folyamat A kormányváltás önmagában még nem jelent rendszerváltást, annak az állam és az állampolgárok felszabadítását, valamint az igazságszolgáltatás és az igazságtétel megvalósítását is jelentenie kell – mondta a miniszterelnök. Magyar Péter kiemelte, olyan államot szeretnének, amelyben a köztisztviselők politikai befolyástól mentesen, szakmai meggyőződésük és az állampolgárok érdekei szerint végzik a munkájukat. „A kormányváltás még nem rendszerváltás, a rendszerváltás az lesz, és akkor következik be a teljes rendszerváltás, amikor egyrészt a bűnösök oda kerülnek, ahol a valók, a magyar közpénznek a lehető legnagyobb része visszakerül a magyarokhoz, illetőleg, hogy ha a félelem megszűnik a legkisebb falvakban is” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a rendszerváltás része lesz az alkotmányozási folyamat, amelynek során többek között a választójogról, az alkotmányos berendezkedésről és az önkormányzati rendszerről is társadalmi vitát kívánnak folytatni. Magyar Péter beszélt az igazságtételről is, amely szerinte a múltban elkövetett bűnök és korrupció feltárását, valamint a törvénysértést elkövetők felelősségre vonását jelenti. Hangsúlyozta, a jövőben is felelősségre kell vonni azokat, akik közpénzt tulajdonítanak el, vagy annak eltulajdonítását tudatosan hagyják megtörténni. A miniszterelnök szerint a tervezett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal feladata nemcsak a korábban elvitt vagyon visszaszerzése, hanem a közvagyon védelme is lenne. „Büszkének kell lenni” A miniszterelnök szerint büszkének kell lenniük arra, amit a Tisza közössége az elmúlt időszakban elért. Magyar Péter szerint a közösség eredményeire akkor is emlékezni kell, amikor nehezebb időszakok vannak, vagy nem minden változás következik be azonnal. „Hogy milyen jó, hogy már kritizálhatjuk a saját kormányunkat is. Hogy milyen jó, hogy ebben az országban nem kell félni. Hogy milyen jó, hogy újra lehet hibázni” – fogalmazott. Hozzátette, tíz-húsz év problémáit és mulasztásait nem lehet egyik pillanatról a másikra megszüntetni, ehhez időre van szükség. Arra kérte a Tisza közösségéhez tartozókat és az azon kívül állókat is, hogy adjanak bizalmat és legyenek részesei az országépítő munkának. A Tisza Párt elnöke az eddigi eredményeket világra szóló teljesítményként értékelte, és azt mondta, hogy a közösség által létrehozott modellt már a világ vezető egyetemein is tanítják. „Ezt nemcsak a magyar történelemkönyvekben fogják tanítani (…), ma már a világ legjobb egyetemein tanítják azt, amit mi együtt véghez vittünk, nulla forintból, a ti támogatásotoknak köszönhetően több tízezren vagy éppen százezren már a vége felé” – mondta. Rost Andrea is jó hírekkel szolgált A kormánnyal való egyeztetést követően a szolnoki vasútállomás fejlesztése bekerült a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervbe – jelentette be a képviselő. Rost Andrea hozzátette: az első ütemben 48 milliárd forint jut az átmenő fővágányok és a váltók felújítására, ezt követi a peronok és az állomás épületének a fejlesztése. Végre van döntés, van forrás és van belátható ütemezés. Most az a dolgunk, hogy ezt végig is vigyük – emelte ki. Elmondta, hogy kiemelten fontosnak tartja a szolnoki kórházak ügyét. Nyáron, amikor a hőségben tarthatatlan állapot alakult ki a megyei kórházban, azonnal felvette a kapcsolatot az illetékes minisztériummal, a megfelelő hivatallal, és soron kívül biztosították a szükséges forrást, néhány napon belül megtörtént az elektromos hálózat fejlesztése, majd tíz új klímaberendezést szereltek fel és helyeztek üzembe – számolt be. Hozzátette: a Hetényi Géza kórház MR-készülékének meghibásodása pedig még világosabban megmutatta, milyen könnyen kerülhet nehéz egészségügyi helyzetbe nemcsak Szolnok, hanem egy egész megye, ha egy ilyen diagnosztikai eszköz használhatatlan. Kiemelte: országgyűlési képviselőként a következő időszakban különösen a fiatalokra kíván összpontosítani. A választás idején nagyon sok fiatal mutatta meg, mennyi energia és tettrekészség lakozik bennük. Nemcsak figyelték, mi történik körülöttük, hanem ki is vették részüket a munkából – folytatta, megjegyezve: közvetlen kapcsolatot kíván kialakítani velük a választókerületben. Rost Andrea felidézte egy személyes emlékét is, amikor tűzifa osztásakor télen Vezsenyen egy idős embernek életében először fát hasogatott a térdig érő hóban. Azt mondta, oda kell eljutni, hogy senkinek se kelljen így átvészelnie a telet. Ezért is fontos és jó irány, hogy hamarosan érdemben emelkedik a legalacsonyabb nyugdíjak összege – emelte ki. A Szolnokra tervezett elektrolitgyárról közölte: felvette a kapcsolatot az illetékesekkel és „határozott fellépése” nyomán kiderült, hogy a gyárnak nincs környezetvédelmi engedély iránti kérelme, nem történt „egy kapavágás sem” a gyárépítés nem kiemelt beruházás, és a jelenlegi szabályozás mellett nem valósítható meg. Érvényesült a szolnokiak akarata – jelentette ki. Rost Andrea munkájáról szólva azt mondta: egy képviselő hitelessége nem azon múlik, hogy azt állítja, tévedhetetlen, hanem azon, hogy vállalja a döntéseit és elérhető azok számára, akik hozzá fordulnak. Azt vállalja hogy mindig megpróbálja megtalálni a megoldást azok érdekében, akik megtisztelik a bizalmukkal.
Eredeti cikk megtekintése →