Lezuhant a színpadról a szépségkirálynő - egy pillanat alatt rémálommá vált az élete
Kiskegyed
2026-09-26 19:30
A szervezők hibája vezetett ahhoz a balesethez, amely teljesen felforgatta a jamaicai szépségkirálynő életét.
Gabrielle Henry beperelte a Miss Universe szervezőit, miután komoly agysérüléseket szerzett, amikor lezuhant a színpadról. Miss Jamaica a szépségverseny thaiföldi elődöntőjén több métert esett egy megjelöletlen színpadi nyílásba.
Az orvosként dolgozó szépségkirálynő a delaware-i bírósághoz fordult, és keresetet nyújtott be a nemzetközi verseny szervezőivel szemben. A fiatal nő 2025 novemberében éppen áthaladt a színpadon, amikor az erős reflektorfényben nem látta meg a közel másfél méter mély, fedetlen nyílást. A mélyedésben betondarabok és világításhoz használt berendezések voltak. Henry az esés után elvesztette az eszméletét.
A z orvosi vizsgálatok komoly agysérülést és több agyvérzést állapítottak meg nála. Hónapokon keresztül kezelték bangkoki, majd jamaicai kórházakban . Állapota miatt rezidensképzését sem tudta befejezni, így szemészeti pályája is félbeszakadt. Mindezekről a People magazin számára írt esszéjében mesélt, amelyből a New York Post is közölt részleteket.
„ Egy védtelen lyukba estem, és olyan koponyasérülést szenvedtem, amely örökre megváltoztatta az életemet. Egyetlen pillanat alatt vált a gyönyörű álom rémálommá. A koponyasérülésből való felépülést nehéz leírni. Olyan érzés, mintha egy testen kívüli élmény után egy teljesen idegen testbe térnél vissza ” - fogalmazott a szépségkirálynő.
A kórházi hónapokat különösen nehezen élte meg, mivel orvosként pontosan tudta, mennyire komoly sérülésekkel kell szembenéznie, és milyen hosszú felépülés várhat rá.
„ Szemészként a kórházi jelenlét fájdalmas emlékeztető volt arra, amit a zuhanás során elveszítettem. Diákból orvos, majd beteg lettem, most pedig igyekszem újrakezdeni az életemet, módosított munkarendben és az orvosaim folyamatos felügyelete mellett ” - emlékezett vissza.
A benyújtott keresetben gondatlansággal, a biztonsági szabályok figyelmen kívül hagyásával, valamint lelki sérülés előidézésével vádolja a Miss Universe szervezőit és a thaiföldi társszervezőt. Az iratok alapján a nyílást nem zárták körbe, nem kapott külön megvilágítást, és figyelmeztetést sem tettek mellé, annak ellenére, hogy a versenyzők már korábban szóvá tették aggodalmaikat.
A verseny képviselői eleinte csupán néhány kisebb sérülésről számoltak be, később azonban elismerték, hogy ennél jóval komolyabb baleset történt. Beismerték, hogy hibáztak, és Henry egészségügyi költségeit is vállalták.
Gabrielle Henry idén májusban mutatkozott először ismét a nyilvánosság előtt egy jótékonysági rendezvényen, augusztusban pedig már személyesen adta tovább koronáját utódjának.
„ Szépségkirálynőként az a feladatunk, hogy másokat felemeljünk, az utam során azonban megtanultam hagyni, hogy engem emeljenek fel mások. Rendületlenül hiszem, hogy a zuhanásom valódi oka és mélyebb értelme előbb-utóbb nyilvánvalóvá válik ” - zárta gondolatait Henry.
Forrás: Liner.hu
Fél pohárral a lefolyóba öntöm, 15 percet várok: újra gyorsan folyik a víz
2033-ban jöhet a magyar euró: így változhatnak a bolti árak
Kabát Petit több ezer ember közül szedte ki a hatóság a reptéren: ijesztő, amit átélt
Kínos lebukás: luxushoz szokott a sztárpolitikus, esze ágában sem volt a lépcsőt használni! (videó)
Kőkemény diktatúra és megaláztatás: Albert Einstein kegyetlen listája, amit a feleségének kötelező volt betartania
A zöld pont a telefon kijelzőjén nem közönséges értesítés: ezt a figyelmeztetést ne hagyd figyelmen kívül
Egy másodperc alatt csökkenti a vércukrot? Olcsó, mindenhol kapható, és érdemes gyakrabban enni
Pamela Anderson megunta a sminkmentes létet: dögös bombázóként, teljes harci díszben hódított Milánóban
Kiderült a fájdalmas igazság: ezért nem fogadta be a válás után Diana hercegnét a saját öccse
Drámai párbaj a Farm VIP-ben: Németh Kristóf nagy titkára a búcsú napján derült fény
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt .