← Vissza

● news.bsdnet.hu

Herceg Erika megőrült a sármos fiatal Julióért – A Megasztár versenyzője ráadásul nem is akárki oldalán érkezett

Origo 2026-09-26 20:00
Újra feltűnt a Megasztár ban Pyfu , de ezúttal nem versenyzőként: egy olyan tehetséget kísért el, akit ő biztatott arra, hogy jelentkezzen a műsorba. Az énekes felbukkanása azért is különösen érdekes, hiszen éppen most beszélt őszintén arról, hogy szerinte a Megasztár utáni időszakban követte el pályafutása egyik legnagyobb hibáját: eltűnt, miközben óriási lendületben volt a karrierje. A korábbi versenyző tavaly a Megasztár harmadik helyéig jutott, a műsor után pedig hirtelen rengetegen megismerték. Videói pörögtek, megjelent a Marics Peti vel közös Svindler , és még a Papp László Arénában is fellépett a ValMar előtt. Pyfu azonban utólag úgy látja, éppen akkor kellett volna még jobban rákapcsolnia. Amikor bekerültem a Megasztárba, akkor egy dologban biztos voltam, hogy én nem fogok eltűnni utána. Oszt mi lett? Eltűntem – vallotta be Pyfu . Elmondása szerint a műsor után óriási lehetőségek nyíltak meg előtte, de végül rossz stratégiát választott. Pyfu szerint nem az volt a gond, hogy nem akart dolgozni, hanem az, hogy a tökéletes pillanatra és dalra vártak. Én nyomtam volna, de abban maradtunk, hogy inkább várunk a tökéletes durranásra. Ez volt a legnagyobb hiba, amit elkövethettem. Itt inkább mozgásra lett volna szükség és nem tökéletes dalra – fogalmazott. Most azonban ismét visszatért a Megasztár képernyőjére, méghozzá egy olyan versenyző oldalán, akinek ő adott inspirációt a jelentkezéshez. A sármos Julio, akit a közönség soraiból már sikítva fogadtak a lányok, nem vallott szégyent: alaposan megmozgatta a színpadot, produkciójával pedig meggyőzte a mestereket. Herceg Erika így fogalmazott előadása után: Figyelj csak Julio, én most már értem a csajokat, én is rajongó lettem. A fellépés után Marics Peti döntött úgy, hogy tovább viszi a versenyzőt saját csapatába. Így tehát Pyfu ezúttal már nem azért lépett be a Megasztár ajtaján, hogy saját magának bizonyítson, hanem azért, hogy egy barátját segítse elindulni a pályán.
Eredeti cikk megtekintése →