← Vissza

● news.bsdnet.hu

Biztos választás

Demokrata 2026-09-26 20:01
A mezőtúri Buona Sera Étterem regionálisan már évek óta kimagasló vendéglátóegységnek számít, amit az is jelez, hogy bekerültek a Dining Guide „alternatív” válogatásába, idén pedig a Street Kitchen kalauzba Éttermek és bisztrók kategóriában. A beltér meghitt, rusztikus, otthonos, családias. Lambériás mennyezet, faoszlop, a falon berámázott, zömmel archív képek pubos stílusban, a fő helyen pedig nyers téglás háttérrel Marlon Brando legendás fotója a Keresztapa című klasszikusból. A hely specialitásai közé tartoznak a BBQ-húsok, a pasta és a pizza, de kínálnak néhány olyan, nemzetközi (el)ismertségre szert tett etnikai gyökerű tradicionális fogást is, mint a gazpacho vagy a saurma, valamint hagyományos magyar ételeket is az Újházy tyúkhúslevestő, a halászlén, a marhagulyáson át a cigánypecsenyéig. Néhány évvel ezelőtti első látogatásunk alkalmával egy pazar burgert ettünk, valamint lassú füstön készült marhaszegyet túrós csuszával, ami szintén megütötte a mércét. Idén a pörkölteket szerettük volna megkóstolni, így a birkára meg a pacalra esett a választásunk, de tartanak egyébként marhapörköltet is. Mindkét változat szaftja párját ritkító, homogén, ideális sűrűségű, intenzív ízű, a hús és a pacalcsíkok puhák. A kiszolgálás kedves, közvetlen, az árak értékarányosak, így ha Mezőtúron járunk, a Buona Sera az a biztos választás, ahol mindenki meglelheti a neki tetsző fogást. Tisztelt Olvasónk! Ha Ön szeretné támogatni lapunk megjelenését, azt hálásan köszönjük. A támogatás összegét átutalhatja az alábbi számlaszámunkra. Demokrata Kiadó és Vagyonkezelő Zrt. 10300002-13715544-00024901 SWIFT: MKKB HU HBIBAN: HU47 1030 0002 1371 5544 0002 4901 Kérjük, tüntesse fel a „ támogatás ” szót a közleményben! Ha postai csekken fizetne be, kérjük a +36 30 382 5812 számon jelezze ezt!
Eredeti cikk megtekintése →