← Vissza

● news.bsdnet.hu

Hamis látlelet

Demokrata 2026-09-26 20:00
A Tinder és a hasonló alkalmazások az elmúlt tíz évben teljesen átírták az emberi interakciókat, mára pedig eljutottunk odáig, hogy a többség már szinte csak az online térben próbál párt találni. Ezek a találkozások pedig tökéletes alapot biztosítanak egy társadalmi jelenségeket ábrázolni akaró filmnek akár a drámai szituációk, akár az abszurd, fanyar humor mentén. Az igencsak gyenge Szeretlek, mint állat! rendezője, Novák Erik azonban sajnos mindegyik téren kudarcot vallott. A 10éjszakás kaland ugyanis miközben különböző, egymással ilyen-olyan módon kapcsolódó randikon keresztül próbál korképet alkotni, csak és kizárólag szélsőséges karaktereket vonultat fel szürreális helyszíneken. Ez a koncepció kellő groteszk humorral működhetne is, de legfeljebb kínunkban nevetünk a végtelenül papírízű párbeszédeket hallgatva, a drámai jeleneteket pedig kioltja, hogy a karikatúraszerű figurákkal lehetetlen együttérezni. Amikor pedig politikai mondanivalóval próbálkozik az alkotás, azt a lehető legleegyszerűsítőbben teszi, az SZDSZ-éra úgynevezett művészfilmjeinek stílusában. Így pedig hiába váltják olyan színészek egymást a vásznon, mint Fekete Ernő, Thuróczy Szabolcs vagy Mészöly Anna, esélyük sincs életet lehelni a forgatókönyvbe. Tisztelt Olvasónk! Ha Ön szeretné támogatni lapunk megjelenését, azt hálásan köszönjük. A támogatás összegét átutalhatja az alábbi számlaszámunkra. Demokrata Kiadó és Vagyonkezelő Zrt. 10300002-13715544-00024901 SWIFT: MKKB HU HBIBAN: HU47 1030 0002 1371 5544 0002 4901 Kérjük, tüntesse fel a „ támogatás ” szót a közleményben! Ha postai csekken fizetne be, kérjük a +36 30 382 5812 számon jelezze ezt!
Eredeti cikk megtekintése →