← Vissza

● news.bsdnet.hu

Minden szív egyszerre dobbant: Puskás-Dallos Bogi elsírta magát a Megasztárban

Blikk 2026-09-26 20:08
A Megasztár eheti adásában sem maradtak el a meghökkentő és megható pillanatok. A válogatón egy TikTok-sztár már a produkciója előtt kisebb balesetet szenvedett, majd akadt olyan jelentkező is, aki inkább a humorával, mint az énekhangjával szórakoztatta a zsűrit. A 14 éves Bence produkciója azonban egészen más hangulatot hozott: Puskás-Dallos Bogi szemébe könnyeket csalt az éneke, a zsűri pedig továbbjuttatta a fiút. Szabó Eszter Sára Newsroom újságíró Ezeket látta már? Újabb válogatóval folytatódott a Megasztár, amely ezúttal is bőven tartogatott emlékezetes pillanatokat. A stúdióban akadt, aki már a színpadra lépés előtt megbotlott, más Marics Peti utánzásával próbálta megnevettetni a zsűrit, miközben egy 14 éves fiú olyan produkcióval állt elő, amely még a zsűritagokat is meghatotta. A közösségi médiából ismert Pumacsaj számára például nem indult zökkenőmentesen a válogató : a színpadra lépéskor csúnyán megbotlott. A jelenet a zsűrit is megijesztette, ám a versenyző szerencsére nem sérült meg. A kínos pillanatokat hamar felváltotta a jókedv, különösen akkor, amikor Herceg Erika felismerte őt a TikTokról. Nem minden produkciót lehetett azonban komolyan venni. Az egyik jelentkező a VALMAR és Szikora Robi Úristen című slágerével próbálkozott, ám az előadás inkább humorosra sikerült, mintsem meggyőzőre. Egészen más hangulatot teremtett a 14 éves Bence, aki az éneklésével több zsűritagot is lenyűgözött. Puskás-Dallos Bogi szemébe könnyeket csalt a fiú produkciója, így a zsűri továbbjuttatta a következő körbe. Bence ráadásul maga választhatta ki, melyik zsűritag legyen a mentora: végül Marics Petit választotta. A továbbjutók között volt egy másik fiatal fiú is, akit Dallos Bogi vitt magával. A 14 éves fiú egy szál gitárral saját szerzeményét adta elő, az egyszerű, mégis szívhez szóló dal pedig teljesen megérintette a zsűritagot. Ahogy Bogi fogalmazott, a produkció „eltalálta a szívét”. Bence a dalt édesanyjának szánta, aki mindig arra tanította, hogy az életben a család a legfontosabb. A 24 éves Julio aztán alaposan felrobbantotta a színpadot : saját szerzeményével érkezett a Megasztárba, és már az első pillanatban megvolt közte és Marics Peti között a szimpátia. A fiatal zenész energikus, lendületes produkcióval állt a mesterek elé, Peti pedig már a fellépés előtt megdicsérte a kisugárzását. A produkcióval is sikerült meggyőznie a zsűrit. marics peti
Eredeti cikk megtekintése →