← Vissza

● news.bsdnet.hu

Betiltották a holokauszt áldozataira emlékező botlatóköveket egy német városban

24.hu 2026-09-26 20:29
Heidenau önkormányzata megtiltotta a Stolpersteine, vagyis a náci üldözötteknek emléket állító botlatókövek elhelyezését a szászországi település közterületein – írja a BBC. A döntést az AfD és a CDU helyi képviselői támogatták, miközben a német oktatási miniszter és a zsidó közösség egyik vezetője is élesen bírálta azt. A képviselők szerint több helyi lakos nem tartotta megfelelőnek ezt a megemlékezési formát. A Stolpersteine – szó szerint „botlatókövek” – kis, rézből készült emléktáblák, amelyeket az 1990-es évektől kezdve Németországban, Ausztriában és több más európai országban, például Magyarországon helyeztek el. Általában azoknak az épületeknek a közelében találhatók, ahol a náci üldözés áldozatai éltek vagy dolgoztak. A botlatóköveket gyakran adományokból finanszírozzák. Heidenauban a városi tanács döntése szerint a megemlékezéseket ezentúl a Nordfriedhof temetőben kellene elhelyezni, így – a határozat megfogalmazása szerint – „lehetetlenné válna”, hogy az emberek közvetlenül rálépjenek a járdába süllyesztett emlékelemekre. Egy botlatókő Heidenauban / AFP A határozatot Karin Prien német oktatási miniszter, a CDU politikusa is bírálta, szerinte a Stolpersteine és a zsidó életre emlékeztető emlékhelyek közterületekről temetőbe száműzése szerinte azt jelenti, hogy „a halált helyezik az élet elé”, és ismét láthatatlanná teszik a zsidókat. Prien arra is felhívta a figyelmet, hogy a döntésért saját pártja, a CDU szászországi szervezete is felelősséget visel. Charlotte Knobloch, a müncheni zsidó közösség elnöke és holokauszt túlélő szintén elutasította a lépést. Szerinte  az emlékművek eltávolítása a városi környezetből „teljesen rossz megközelítés”. A heidenaui döntést az AfD és a konzervatív CDU helyi képviselői együtt támogatták. A Stolpersteine célja az, hogy az emlékezés a mindennapi élet része legyen: az ember szó szerint „belebotlik” egy-egy áldozat nevébe és történetébe azon a helyen, ahol az illető egykor élt. A projektet elindító művész, Gunter Demnig szerint az AfD legutóbbi választási sikerei fényében nem volt váratlan ez a lépés. Az AfD az utóbbi időszakban jelentős eredményeket ért el több kelet-németországi tartományban. A párt bevándorlásellenes, „Németország az első” jellegű, valamint Oroszországhoz közelebbi politikai álláspontja különösen a volt NDK területén talált jelentős támogatottságot.
Eredeti cikk megtekintése →