Most lepték meg a világot a németek: leültek tárgyalni Moszkvával – de senki sem érti, mi történt
VG
2026-09-26 20:13
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésén Ukrajna helyzetéről és a kétoldalú kapcsolatokról ült le tárgyalni német kollégájával, Johann Wadephullal – jelenti a világsajtó.
Miért vonta magára erősen a figyelmet ez a valamivel több mint 20 perces megbeszélés?
Nem csak azért, mert a két ország közt az utóbbi hetekben tetőfokára hágott a feszültség, hanem azért is, mert olyan ritka találkozóról van szó.
Az orosz külügyminiszter legutóbb 2022 januárjában találkozott személyesen német külügyminiszterrel, amikor Moszkvában tárgyalt Annalena Baerbockkal, az akkor Olaf Scholz vezette koalíciós kormány külügyminiszterével – emlékeztet a Bloomberg az orosz állami TASZSZ hírügynökségre hivatkozva.
A felek még arról is ellentétesen nyilatkoztak, hogyan jött létre a találkozó.
Az orosz hivatalos nyilatkozatok szerint Wadephul kérte a találkozót. A német külügyminiszter azonban azt nyilatkozta a ZDF-nek, hogy azután ment bele a találkozásba, hogy egy harmadik fél közvetítésén keresztül Lavrov jelezte hajlandóságát a megbeszélésre.
Aki a tárgyalások tartalmáról szóló tudósításokat vizsgálja, még inkább megzavarodik, mi lehetett a találkozó célja.
Az orosz hírforrások egyszerűen hallgatnak róla, a Bloomberg annyit idéz, hogy Ukrajna és a kétoldalú német-orosz kapcsolatok volt a téma, és az orosz külügyminisztérium közlése szerint Wadephul megerősítette Németország nyilvánosan képviselt álláspontját Ukrajnával és más kérdésekkel kapcsolatban.
A német oldalról bőségesebben idéz a Politico, de ezekből a későbbi nyilatkozatokból az tűnik ki, hogy német panaszáradat zúdult Lavrovra. Ilyen magas szintű és ilyen ritka találkozót azonban pusztán ilyen célból aligha szerveznek.
"Intenzív beszélgetés volt” – mondta Wadephul a ZDF német közszolgálati televízióna, majd hozzátette:
Természetesen a kulcskérdésekben nem jutottunk egyetértésre.
"Fontos volt számomra világossá tenni – folytatta –,
Egy névtelenséget kérő német tisztviselő ugyancsak nem említett tárgyalásra érdemes témát a Politicónak.
„Wadephul felszólította az Oroszországi Föderációt, hogy hagyjon fel a Németországgal, Európával és a NATO-val szembeni veszélyes eszkalációs politikájával” – mondta. A miniszter „elítélte Oroszország folytatódó és egyre célzottabb agresszióját az ukrán polgári lakosság ellen”, és hangsúlyozta, hogy „minden hónapban orosz katonák tízezrei halnak meg egy kilátástalan felőrlő háborúban, miközben az orosz gazdaság tovább omlik össze” – mondta a tisztviselő.
A háttér: a német kormány e hónap elején azzal vádolta meg az orosz hírszerző szolgálatokat, hogy ők szervezték meg egy ukrán teherszállító repülőgép elleni dróntámadási kísérletet a kelet-németországi lipcsei repülőtéren. Válaszul Németország szankciókat vezetett be, köztük bezárta Oroszország bonni konzulátusát. Moszkva hasonló ellenintézkedésekkel válaszolt Németországgal szemben, mindenekelőtt a szentpétervári német konzulátus bezárásával.
Németország és Oroszország a héten az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén is összecsapott. Wadephul ott „Oroszország vakmerő és veszélyes európai eszkalációját” bírálta, míg Lavrov „bűnös módszerek” alkalmazásával vádolta Európát – emlékeztet a Politico.
Ugyanakkor a találkozónak volt egy kevésbé ellenséges színezetű előzménye is. Az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei ismét megpróbálják beindítani az Oroszország és Ukrajna közötti béketárgyalásokat.
Az amerikai kormány a hét elején meghívta Putyint a decemberi, Miamiban tartandó G20-csúcsra, felvetve annak lehetőségét is, hogy Floridában tárgyaljon egymással először az orosz elnök és az ukrán elnök Volodimir Zelenszkij.
Miközben több európai vezető bírálta a meghívást, Wadephul üdvözölte a kezdeményezést, és „Putyin lakmuszpróbájának” nevezte azt. „Az ilyen lehetőségeket meg kell ragadni” – mondta még pénteken, de azért hozzátette: „véleményem szerint tűzszünetre is szükség van ahhoz, hogy komoly tárgyalásokat lehessen folytatni.”
Mindez, illetve folytatása látványosan hiányzik a Wadephul-Lavrov találkozóról szóló beszámolókból.