← Vissza

● news.bsdnet.hu

„Azért túlzásokba nem köll esni” – Marics Peti vonzerejét kérdőjelezte meg a Megasztár csinos versenyzője

Origo 2026-09-26 21:07
Marics Peti sármja is szóba került a Megasztár válogatóján. Herceg Erika mindent bevetett, hogy a saját csapatába csábítsa Lizát, még azt is kiemelte, hogy mindketten Kárpátaljáról származnak, ráadásul fiatalon ugyanúgy népdalokkal kezdték. Erika szerint így akár különösen jól tudnának együtt dolgozni, majd azt is elismerte, hogy azt is megértené, ha a versenyző inkább Marics Petihez húzna. Ekkor a fiatal lány egy nem várt kijelentést tett. Miután Herceg Erika azzal próbálta meggyőzni a lányt, hogy személyes párhuzamot is talált közöttük, Marics Peti rögtön jelezte, hogy nála sajnos ez abszolút nincs meg. Én nem vagyok se kárpátaljai, se népdalt nem énekeltem, soha – mondta viccelődve Marics. Erika ennek ellenére folytatta a győzködést, és úgy tűnt, sikerült is felkeltenie a versenyző érdeklődését. A mester azonban arra is felkészült, hogy a fiatal lány esetleg inkább Marics Peti mellett döntene. De azt is megértem, ha a Petiért is lelkes vagy, hát én is lelkes lennék a Petiért – mondta Herceg Erika , egyértelműen arra utalva, hogy szerinte Maricsnak nem lehet könnyű ellenállni. A fiatal versenyző azonban nem hagyta magát olyan könnyen levenni a lábáról, és egy csípős megjegyzéssel válaszolt Erikának. Jaj, hát azért túlzásokba nem köll esni – mondta Liza viccesen csipkelődve. A lány ezután azért gyorsan hozzátette, hogy ettől még kifejezetten kedveli Petit, csak nem akarta túlzásba vinni a rajongást. A kis szócsata végül nem is lett igazán kérdéses: Liza Herceg Erikához került, így a kárpátaljai kötődésre építő érvelés célba ért.
Eredeti cikk megtekintése →