● news.bsdnet.hu

Új kutatások szerint a Nap védőbuborékjának összezsugorodása és a korai szuperfáklyák alapvetően formálták a Föld éghajlatát. A Napszél által kialakított védőburok a múltban többször is összenyomódhatott annyira, hogy a Föld ideiglenesen védelem nélkül maradt a csillagközi tér hatásaival szemben. Új amerikai kutatások szerint ez a jelenség jelentős szerepet játszhatott a bolygó korábbi eljegesedési időszakaiban, miközben a Nap korai történetében a szuperfáklyák segíthettek folyékony állapotban tartani a Föld vizét. A helioszféra a Napból kiáramló részecskék által alkotott hatalmas buborék, amely áthalad a Tejútrendszer különböző régióin. A Boston Egyetem és a NASA SHIELD kutatóközpontjának szakemberei számítógépes szimulációkkal vizsgálták, miként változott ez a védőburok az évmilliók során. Merav Opher vezető kutató és csapata megállapította, hogy a Naprendszer az elmúlt néhány millió évben legalább háromszor haladt át rendkívül hideg, gázból és porból álló csillagközi felhőkön. A modellek alapján a sűrű csillagközi anyag olyan mértékű nyomást gyakorolt a helioszférára, hogy az a Föld pályájánál is kisebbre zsugorodott. Emiatt bolygónk légköre közvetlenül érintkezett a csillagközi környezettel körülbelül 2-3 millió, 6-7 millió, valamint 13-14 millió évvel ezelőtt. A csillagközi porból származó elemek jelenlétét mélytengeri üledékmintákban, az antarktiszi hóban és holdkőzetekben is kimutatták a szakértők. Amikor a Föld közvetlenül a sűrű gázfelhővel érintkezett, megnövekedett a felső légkör vízgőztartalma, ami végső soron a felszíni éghajlatot is befolyásolta. A ScienceDaily beszámolójában ismertetett eredmények arra utalnak, hogy a Földet ért csillagközi hatások hozzájárulhattak a több millió éves eljegesedési hullámok kialakulásához. A folyamat pontosabb megértéséhez a kutatók jelenleg a helioszféra digitális ikermodelljének megépítésén dolgoznak. Egy másik tudományos vizsgálat a Naprendszer korai időszakának egy régi rejtélyére kereste a választ. Körülbelül hárommilliárd évvel ezelőtt a fiatal Nap a mai sugárzásának mindössze 70 százalékát bocsátotta ki, ami elméletileg fagyott jéggömbbé változtatta volna a Földet. A geológiai bizonyítékok azonban azt mutatják, hogy a bolygón már ekkor is jelen volt a folyékony víz. Vladimir Airapetian, a NASA Goddard Űrközpontjának munkatársa és kollégái más, fiatal csillagok megfigyeléseiből kiindulva vizsgálták a problémát. A Kepler űrteleszkóp adatai alapján a Naphoz hasonló fiatal csillagok naponta hoznak létre óriási szuperfáklyákat, amelyek nagy energiájú részecskéket löknek ki a világűrbe. A kutatók egy zárt kamrában szimulálták a korai Föld légkörét nitrogénből, ammóniából, szén-dioxidból és szén-monoxidból álló gázkeverékkel. Amikor a gázkeveréket protonokkal bombázták a napszuperfáklyák részecskeáramlását utánozva, dinitrogén-oxid keletkezett. Ez az anyag a szén-dioxidnál nagyságrendekkel hatékonyabb üvegházhatású gáz, így döntő szerepet játszhatott a hőtartásban. Bár a fiatal Nap erős ultraibolya sugárzása a keletkezett dinitrogén-oxid egy részét elbontotta, a számítások szerint a gáz csupán tízszázalékos megmaradása is elegendő volt ahhoz, hogy az egyenlítő környékén 5 Celsius-fok körül tartsa az átlaghőmérsékletet. Ez a hőmérséklet megakadályozta az óceánok befagyását, és kedvező feltételeket teremtett az aminosavak összekapcsolódásához, elősegítve a komplex élet kialakulásához szükséges kémiai folyamatokat.