● news.bsdnet.hu

„Olaszok, haldoklom, ne hercegnőként, hanem olasz nővéretekként emlékezzetek rám” – állítólag ezek voltak az utolsó szavai a hercegnőnek, mielőtt végleg elvesztette volna az eszméletét, miután az amerikai légierő 1944. augusztus 24-én bombázta a buchenwaldi lőszergyárat, járulékosan kb. 400 politikai fogoly halálát is okozva ezzel. A hercegnőnek peche volt, hogy a 15. számú barakk, ahol a „VIP-foglyokat” tartották, épp a katonai célpont mellett állt. Ez a jelenet is benne van az épp kereken húsz éve bemutatott kétrészes életrajzi játékfilmben is, de idén megjelent egy könyv is, amely nemcsak először közli a rabtárs beszámolóját, de a hercegnő férjével, egyik fiukkal és más rokonokkal és szemtanúkkal felvett beszélgetések írott verzióját is most lehet először olvasni; a kötet emellett nemrégiben nyilvánosságra hozott levéltári dokumentumokat is tartalmaz. A szerző lépésről lépésre rekonstruálja, hogyan vezetett hibák, mulasztások és politikai számítások sorozata a hercegnő elfogásához, és érzékletesen szemlélteti Hitler és Goebbels személyes gyűlöletét is Mafaldával szemben. (A Führer az „olasz királyi ház legsötétebb dögének”, a propagandaminiszter pedig naplójában „az egész olasz királyi ház legnagyobb szajhájának” nevezi Mafaldát.) A náci vezetés ugyanis mindig is gyanakvón figyelte, mint potenciális belső kémet, aki német férje magas tisztségének hála sok bizalmas információt megtudhatott, amit aztán a Vatikánon és a családján keresztül eljuttathatott a Szövetségeseknek. Mafalda hercegnő ugyanis sosem csinált titkot abból, hogy nem szívleli Hitlert, megveti a náci ideológiát, és elítéli a faji politikát, így a zsidóüldözést is. Goebbels úgy vélte, hogy a hercegnő teljesen németellenes, és aktívan manipulálja a férjét, valamint a környezetét a náci rezsim ellen. A náci vezetés titkosszolgálati jelentéseiből kiderül, hogy Mafaldát „politikailag teljesen megbízhatatlannak” és „angolbarátnak” könyvelték el, így Hitler és Goebbels a kezdetektől fogva a nemzetiszocializmus egyik legveszélyesebb belső ellenségének tartotta őt. Hitler meg volt továbbá győződve arról is, hogy a Savoyai-ház el fogja árulni a Tengelyhatalmakat. Mafalda hercegnő és a császári felmenőkkel rendelkező Hessen-Kasseli Fülöp tartománygróf egy kerti partin ismerkedtek meg egymással 1925-ben. Bár III. Viktor Emánuel nem volt épp elragadtatva a házasság gondolatától, végül beadta a derekát lánya unszolására, és áldását adta a frigyre. Mivel Fülöp politikai szerepre vágyott, így belépett a nemzetiszocialista pártba, később a szövetségi törvényhozásban és Poroszországban is parlamenti képviselő lett, majd Hitler kinevezte Hessen-Nassau tartomány kormányzójának, így nagyban hozzájárult a rezsim kiépüléséhez, miközben közvetítőként lépett fel a német és az olasz kormány, valamint az apósa közt. De Fülöp fivére is szépen menetelt felfelé a ranglétrán, a légierőnél szolgált, Göring bizalmasa lett, valamint a hírszerző ügynökség vezetőjének is előléptették. Bár Hitler valójában ki nem állhatta a történelmi arisztokráciát, de a hatalomra jutása idején még szüksége volt e társadalmi réteg támogatására, hogy elnyerje a monarchista érzelmű konzervatív szavazók bizalmát. Ez később változott, és a Führernek már nem kellett tovább színlelnie a díszarisztokratákkal, így Fülöp gróf és Hitler kapcsolata 1943 tavaszára kezdett megromlani – időközben a legfelsőbb vezetés tudomást szerzett arról, hogy Fülöp gróf titokban útleveleket biztosított zsidóknak, hogy azok Hollandiába menekülhessenek. De mint a filmben is szerepel ez az epizód, abból is nagy botrány lett a pártban, amikor Mafalda hercegnő kormányzónéi státusával élve állított le egy zsidó üzlet elleni támadást és a kereskedő utcai bántalmazását. 1943 szeptemberének elején Mafalda hercegnő Szófiába utazott, hogy részt vegyen sógora, a közvetlenül a Hitlerrel való találkozója után gyanús körülmények közt elhunyt, feltehetőleg megmérgezett III. Borisz bolgár cár temetésén, és támogassa a megözvegyült húgát. Ekkor még nem tudta, hogy a Gestapo már a sarkában jár, a titkosrendőrök arra számítottak ugyanis, hogy egyenesen hazarepül Berlinbe, és nem a gyerekeihez megy Rómába, így rövid ideig elvesztették a nyomát. A vonat szokatlan mód megállt a román királyi család nyári rezidenciájának otthont adó Sinaia településen is, Erzsébet román anyakirályné latba vetette ugyanis a befolyását a vasútnál, hogy az állomáson értesíteni tudja Mafaldát arról, hogy Olaszország letette a fegyvert, és a királyi család a Szövetségesek által ellenőrzött Dél-Itáliába menekült Rómából a német megszállás elől, de a gyermekei biztonságban vannak a pápa védelme alatt a Vatikánban. A szintúgy náciellenes Erzsébet anyakirályné kérlelte a hercegnőt, hogy folyamodjon menedékjogért Romániában, és semmiképpen se térjen haza Olaszországba, mert Hitler árulónak tekinti a Savoyai-házat. Mafalda hajthatatlan volt, és továbbutazott Budapestre, ahol a pályaudvarról egyenesen a Stefánia úti olasz nagykövetségre vitték, a diplomáciai védettség miatt ugyanis se a Gestapo helyi ügynökei, se a magyar hatóságok nem léphettek be az épületbe. Sietni kellett, nehogy megjöjjön Berlinből az esetleges elfogatási parancs, mert feltételezhető volt, hogy a Kállay-kormány inkább félrenézett volna, de semmiképpen sem konfrontálódott volna Berlinnel ez ügyben. A követség pár óra leforgása alatt intézett egy magánrepülőt, így végül eljutott Rómába a gyermekeihez. A hercegnő nem tudta, hogy férjét ekkor már letartóztatták és a dachaui koncentrációs táborba szállították, így a Gestapónak sikerült azzal kicsalogatni a Vatikánból a német nagykövetségre, hogy a férjétől kapott üzenetet ott veheti át. Természetesen szó sem volt erről, és mivel házasságkötésekor német állampolgár lett, így Himmler parancsára államellenes felforgató tevékenység vádjával letartóztatták, majd Münchenbe, Berlinbe, végül a buchenwaldi táborba szállították. A táborban megtiltották neki, hogy a rabtársainak felfedje a kilétét, így a Frau von Weber nevet kellett használnia. Mint már említettük, nem a tábor zsúfolt, fűtetlen tömegbarakkjaiba zárták, és nem is éheztették, Mafalda és társai az SS-tisztekével megegyező minőségű és mennyiségű ételt kapott, azonban az emésztése mindig is rossz volt, így gyakran, a büntetést kockáztatva lopózott oda a kerítéshez, hogy a fejadagját megossza a zsidó fogvatartottakkal. (Egy ízben még a kabátját is odaadta egy kislánynak.) Bár a táborban az olasz rabok kifejezetten nehezteltek a királyi családra, mivel helyzetüket annak tulajdonították, hogy III. Viktor Emánuel a kommunizmustól és a monarchia eltörlésétől való félelmében hatalomban tartotta Mussolinit, Mafalda kivívta a tiszteletüket, így az ott raboskodó szabók és suszterek javították a hercegnő ruházatát, hogy a körülményekhez képest megőrizhesse a méltóságát. 1944. augusztus 24-én a bombázásban a hercegnő arcán és bal karján is égési sérüléseket szenvedett, illetve az összedőlt épület alá szorult. Mivel a tábori orvosok napokig vártak a berlini Gestapo-központ válaszára, hogy mi tévők legyenek, így a karján lévő seb elfertőződött és üszkösödés jelei mutatkoztak. A bombázás kapóra jött, a hercegnőt ugyanis nem lehetett csak úgy agyonlőni vagy gázkamrába küldeni, abból egyrészt hatalmas nemzetközi diplomáciai botrány lett volna, másrészt ez a Mussolini által kormányzott, az észak-olasz hadiipari gyárak miatt esszenciális Olasz Szociális Köztársaságban is lázongásokat és németelleneséget eredményezett volna; még a hithű olasz fasiszták gyomra sem vette volna be egy királyi hercegnő kivégzését, így viszont az ellenségre lehetett kenni a halálát. Ezt a trükköt, azaz a késedelmes egészségügyi ellátást a nácik fontos foglyoknál gyakorta alkalmazták. Bár arra nincs írásos bizonyíték, hogy személyesen Hitler hagyta volna jóvá a hercegnő halálba segítését, de mindenképpen magas szinten dönthettek erről tudván jól, hogy ez a Führer kedvére volna, a hercegnő már nem értékes túszként, és ezzel bosszút lehet állni a királyon. A tábori főorvos végül szakszerűtlenül amputálta a hercegnő karját, majd utókezelés nélkül magára hagyta, hogy lassacskán elvérezzen – egy ott raboskodó olasz orvos szerint joggal lehet ezt sima gyilkosságnak nevezni. A holttestet el akarták hamvasztani a krematóriumban, hogy minden nyomot eltűntessenek, de egy ott raboskodó cseh szerzetes megmentette és eltemette a testét. 1951-ben exhumálták és a maradványokat átszállították a németországi Kronberg-kastélyba, a Hessen család kriptájába, ahol férje mellett nyugszik, aki haláláig gyászolta őt. (Borítókép: Savoyai Mafalda fiaival 1930. január 1-én. Fotó:  Mondadori Portfolio / Getty Images)