← Vissza

● news.bsdnet.hu

Megszületett Szinetár Dóra első unokája, elárulta a kislány nevét is

Index 2026-09-27 05:36
Nagymama lett Szinetár Dóra. A Jászai Mari-díjas színésznő a közösségi oldalán számolt be első unokája megszületéséről. Nagymama lettem. Leírhatatlan érzés. De ami ennél is szebb és boldogságosabb, hogy az én Marci fiam Apuka lett – írta Szinetár Dóra. A bejegyzésből az is kiderült, hogy az újszülött kislány a Panka nevet kapta. A színésznő röviden őt is köszöntötte: „Isten Hozott kicsi Panka!” Ahogy arról korábban beszámoltunk, Szinetár Dóra májusban jelentette be, hogy hamarosan nagymama lesz. Akkor egy ultrahangfelvételt is megosztott követőivel. A színésznő később arról is beszélt, hogy bár nagyon várja első unokája érkezését, egyelőre nem tudja, milyen érzés lesz számára a nagymamaság. „Úgy vagyok a nagymamasággal, mint annak idején az anyukasággal, hogy nagyon-nagyon örülök neki, nagyon várom, de fogalmam sincs, hogy milyen lesz. De mindenki azt mondja, hogy ez az egyik legjobb dolog a világon, úgyhogy biztos az lesz” – fogalmazott korábban. Nemrég az is kiderült, hogy a család kislányt vár. Szinetár Dóra egy bababolti látogatásról szóló bejegyzésében azt írta, 19 év után ismét végignézheti a rózsaszín babaholmikat, mert kislány unokája születik. (Borítókép: Szinetár Dóra 2026. május 23-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)
Eredeti cikk megtekintése →