← Vissza

● news.bsdnet.hu

A Real Madridnál évek óta hisztiznek, Mourinho visszatérése csak tovább szította a tüzet

Origo 2026-09-27 06:00
A Real Madrid a 2024/25-ös és a 2025/26-os szezont is trófea nélkül zárta, ehhez fogható szégyen legutóbb húsz éve érte a Királyi Gárdát, amikor 2004 és 2006 között két idényen keresztül nem tudott egyetlen trófeát sem nyerni. Nyáron kinevezték a csapat élére José Mourinhót, aki 13 év után tért vissza a Real Madrid kispadjára, azonban a szakértők már akkor megmondták, hogy hiba visszahívni a portugál trénert, amikor még alá sem írta a szerződését. José Mourinho valaha a világ egyik legjobb edzője volt, de a Chelsea-től való 2015-ös távozása óta főként csak a botrányaival hívta fel magára a figyelmet. 2017-ben ugyan nyert egy Európa-ligát a Manchester Uniteddel, 2022-ben pedig az AS Romával aratott végső diadalt a Konferencia-ligában, ezek a sorozatok viszont korántsem a legmagasabb polcon vannak. Mourinho csapatai az utóbbi években nézhetetlen játékot mutattak be, a portugál tréner pedig minden állomáshelyén csak a hisztijeivel tudott kitűnni, így nem biztos, hogy a legjobb ötlet volt kinevezni egy olyan csapat élére, amelynek az öltözője a rengeteg ego miatt puskaporos hordó. A „Special One” -nak becézett Mourinho már azelőtt konfliktusba került a Real Madrid legnagyobb sztárjával, hogy kinevezték volna a csapat élére. Történt ugyanis februárban, hogy Vinícius Júnior gyönyörű gólt lőtt a Mourinho által irányított Benfica otthonában, azonban a BL-meccs botrányba fulladt, mert a találata után a brazil sztár a hazai szurkolók előtt ünnepelt, és félreérthetetlen módon hergelte őket. Ezután érkezett Gianluca Prestianni, aki a száját eltakarva mondott valamit Viníciusnak, a brazil pedig azonnal a bíróhoz sietett, és bepanaszolta az argentin szélsőt, miszerint rasszista megjegyzéseket tett rá. „Annyit mondhatok, hogy egy ilyen gól után a csapattársainak vállán kellett volna ünnepeltetnie magát, és nem 60 ezer emberrel szórakozni ebben a stadionban” – mondta az eset után Mourinho , aki keményen beleállt a Real Madrid brazil sztárjába. Hány stadionban történt ez már meg? Hányban? Vinícius egy földöntúli játékos, imádom őt, de ha ilyen gólt szerzel, akkor a csapattársaiddal kell ünnepelni. Miért nem ünnepelt úgy, mint Eusébio, Pelé vagy Di Stéfano? Valami nincs rendben, mert ez minden stadionban megtörténik. Ahol Vinícius pályára lép, ott mindig történik valami” – tette hozzá a portugál tréner, aki pályafutása során több teátrális gólörömöt is bemutatott már. Mourinho nyáron egy olyan Real Madridhoz érkezett, amelynek az öltözője tavaszra teljesen szétesett. Május elején ugyanis összetűzésbe keveredett a francia Aurélien Tchouaméni, valamint a csapatkapitány, Federico Valverde. Spanyol sajtóértesülések szerint az uruguayi cséká a szóváltás másnapján nem volt hajlandó kezet fogni Tchouaménivel, ez pedig egy feszült tréninghez vezetett, amely egy öltözői összetűzésben csúcsosodott ki. A két játékos közötti incidens során Valverde egy asztal sarkának ütközött, amitől súlyos fejsérülést szenvedett, ezért kórházba kellett szállítani. Az uruguayi középpályás koponyasérülést szenvedett, de nem történt komoly baja, végül mindkét játékosra 500 ezer eurós (172 millió forintos) pénzbírságot szabott ki a Real Madrid a fegyelmi eljárás keretében. José Mourinho ténykedésében mindig benne van egy botrány, csakúgy, mint Vinícius Júnioréban, aki a vállalhatatlan viselkedésével évek óta megosztja a Real Madrid szurkolóit. Vinícius Júnior pályafutása remekül alakult az aranylabdás Karim Benzema távozása után. A brazil támadó szintet tudott lépni, a 2023/24-es idényben már ő volt a Real Madrid legnagyobb sztárja, vezetésével pedig a királyi gárda megnyerte fennállása 15. Bajnokok Ligája-trófeáját. Vinícius Júnior nagyszerű idényt futott, mégis óriási pofont kapott az élettől, ugyanis hiába a remek BL-szereplés és a bajnoki cím, a France Football Aranylabdáját végül a Manchester City középpályása, a spanyol válogatottal Európa-bajnoki címet nyerő Rodri kapta meg . A madridiak már a párizsi gála előtt rájöttek, hogy nem a brazil lesz a nyertes, így aztán bosszúból bojkottálták a rendezvényt, tavaly pedig ugyanígy cselekedtek. „Ha a kritériumok nem Viníciust hozzák ki győztesnek, akkor ugyanazoknak az elveknek Carvajal győzelmét kellene jelenteniük. Mivel nem ez a helyzet, világos, hogy az Aranylabda és az UEFA nem tiszteli a Real Madridot. A Real Madrid pedig nem megy oda, ahol nem tisztelik” – írta a Király Gárda az AFP-nek eljuttatott közleményében . Egy nappal a gála után aztán Vinícius a közösségi oldalán azt üzente: „Tízszer is megcsinálom ezt, ha kell. Nem állnak rá készen” – fogadkozott a brazil támadó, aki finoman szólva is mellélőtt, ugyanis a 2024/25-ös idényben végül csak a 16. helyen zárt az Aranylabda -szavazáson. Vinícius Júnior zseniális futballista, de a folyamatos botrányaival többet vesz el, mint amennyit hoz a Real Madridnak. Még a játékosaival általában remek kapcsolatot ápoló Carlo Ancelottinak sem sikerült megfegyelmeznie a brazilt, aki a legtöbb kritikát nem a játéka, hanem a viselkedése miatt kapja, mert szinte minden meccsen balhézik az ellenfelekkel , vagy éppen a játékvezetőkkel. Tavaly augusztusban, az újonc Oviedo ellen 3–0-ra megnyert meccsen már Kylian Mbappénak is sok volt, amit Vinícius Júnior művelt. A csereként beállt brazil a találkozó 80. percében műesés miatt sárga lapot kapott, ezt követően pedig hosszasan magyarázott Ricardo de Burgos Bengoetxea játékvezetőnek. Nem sokkal később gólpasszt adott Mbappénak, majd úgy ünnepeltette magát, mintha ő lőtte volna a gólt, ráadásul ismét elkezdett magyarázni a bírónak, így a gólszerző Mbappé ünneplés helyett inkább Viníciushoz szaladt, és szó szerint befogta a száját, nehogy kiállítás legyen belőle. A Real Madrid két szezon óta nem nyert trófeát, ha pedig így folytatja, az idei szezonban sem fog megszakadni a borzalmas sorozata. A Királyi Gárdának már most hatpontos hátránya van a százszázalékos Barcelonával szemben, ráadásul José Mourinho is megkezdte a szokásos bírózását, amihez tökéletes partnerre talált a Real Madrid vezetőségében. A hétvégi, Atlético Madrid otthonában elszenvedett vereség után Mourinho két kinyomtatott fotóval érkezett a sajtótájékoztatóra, és azt állította , ellenfelüknek már az első félidőben két piros lapot kellett volna kapnia. „Akár ki is hagyhatnánk a sajtótájékoztatót, mert a mérkőzés története itt van” – mondta a portugál tréner, akinek a szidalmaira a Királyi Gárdánál is rácsatlakoztak, ugyanis a klub hivatalos honlapján is kiemelték, hogy a pocsék játékvezetés döntötte el a madridi derbit. Mourinho és a Real Madrid újabb bírózása után megszólalt Javier Tebas, a La Liga elnöke is, aki a közösségi oldalán reagált a vádakra, miszerint elcsalták a meccset a Királyi Gárda ellen. „Azt állítani, hogy a játékvezetőket a Real Madrid ellen irányítják, olyan, mintha valaki egy másik galaxisban élne. Ez a narratíva ürügyként szolgál arra, hogy elfedjen más hiányosságokat, amelyek szabad szemmel is láthatók a szezon első mérkőzésein. Kényelmesebb összeesküvés-elméleteket gyártani, mint megmagyarázni, mi történik a pályán. Egy játékvezetői hiba nem bizonyít összeesküvést, és attól sem válik igazsággá, hogy éveken keresztül ismételgetik” – írta Tebas, aki szerint a Real Madrid csak a szokásos kifogásait ismételgeti. „Le kéne végre venni a szemellenzőt. Még csak szeptember van, és máris úgy állítják be, mintha elcsalnák a bajnokságot. Ezt a régi kifogást már senki sem hiszi el, akinek van egy kis józan esze” – tette hozzá. Tebas bejegyzése után a Real Madrid a hivatalos honlapján közlemény formájában válaszolt a La Liga elnökének. Kiemelték, hogy a professzionális spanyol labdarúgásnak olyan vezetőre lenne szüksége, aki képes irányítani azt, és teljes potenciálját kibontakoztatni az alapvető semlegesség kötelességének betartásával. „Olyan személyre van szükség, aki tisztában van tisztségének természetével, mert a La Liga elnöke nem a bajnokság tulajdonosa, hanem a benne részt vevő és az irányítását rá bízó klubok szolgálatában álló vezető” – olvasható a madridi klub válaszában. A történetnek még biztosan lesz folytatása, de hogy merre fog kifutni, az egyelőre kérdéses. Mindenesetre hét forduló után a Real Madrid csak a negyedik helyen áll a spanyol bajnokságban, és már hat pont a lemaradása a címvédő FC Barcelonával szemben. Azt egyelőre nem tudni, megszakítja-e a Real Madrid a két éve tartó, trófea nélküli sorozatát. Ami viszont vészjósló, hogy pontosan az történik, amit a szakértők előre megmondtak. Mourinho visszatért, és ha már játékban nem tudja felülmúlni a legnagyobb riválist, kirobbantott egy futballháborút.
Eredeti cikk megtekintése →