Kiakadtak a Gmail-felhasználók: ez az apró változás keseríti meg egyre több ember életét – téged is zavar?
Origo
2026-09-27 06:25
Egy aprócska, mégis sok Gmail-felhasználó szerint igencsak jelentős, és az összélményen sokat rontó változtatást vezetett be a legnagyobb levelezőrendszer. Elvileg az akadálymentesség javítását célozták meg a színek megvariálásával, a fórumok visszajelzései alapján azonban alaposan mellényúltak: ahelyett ugyanis, hogy segítettek volna, csak összezavarták az embereket, akik innentől sokkal nehezebben tudják megkülönböztetni a leveleiket. De mi is történt pontosan, és hogyan lehet megoldani a problémát? Rögtön eláruljuk!
A Gmail egyik kiváló eleme volt, hogy maga a levelezőrendszer is megjelölte arany színű nyilakkal azt, amit ő fontosnak ítélt, illetve mi magunk is bejelölhettük a kiemelt leveleinket – ezek sárga színű csillagot kaptak. A két jelölés vizuálisan jól elkülönült a színeknek köszönhetően. A frissítés után (mely folyamatosan jelenik meg az asztali gépeken) mindkét kiemelés kék színt kapott, ráadásul a régi rendszert egy az egyben nem is lehet visszaállítani - emeli ki az Android Authority oldala.
Sokak szerint rendkívül zavaró, hogy innentől minden egységesen kék, így megszűnt a hierarchia, a saját kiemeléseink és a Google kiemelései összemosódnak. Mások szerint eleve tiszteletlenség a sárga színű elsődleges kiemeléstől (csillagtól) megválni, ugyanis ez a szín a Gmail kezdete óta jelen van. Olyan felhasználó is volt, aki arról számolt be: ő fontossági sorrendet kialakítva több színt használt, a frissítés után azonban a sárga (nagyon fontos, 1. szintű megjelölés) és a kék (5. szintű megjelölés) egyszerűen helyet cserélt, ami teljesen felborította az eddig megszokott munkamenetet. Ugyanerről számolt be egy másik felhasználó, aki a feleségével közösen használja a Gmail-fiókját, a színek átállításával azonban egy sokéves, kiforrott rendszerük dőlt romokba. Ráadásul többen panaszkodtak arra is, hogy a frissítés óta a Gmail szinte minden egyes levelet megjelöl fontosnak.
Hogy a helyzetet tovább bonyolítsuk, mobilokon még kaotikusabb a helyzet. Androidon a csillag és a nyíl színe azonos, de nem feltétlen kék, hanem a készülékünk témájához illetve háttérképéhez igazodik, míg iPhone-on a nyilat még nem, a csillagot azonban már átszínezték.
És itt jön az igazi fekete leves: a régi rendszert ugyanis teljes egészében nem is lehet (jelenleg) visszaállítani. Két kényszermegoldás létezik. Az egyik a Gmail automata fontosságjelölő nyilainak kikapcsolása, a másik pedig, hogy manuálisan átállítjuk a csillagozás színét. Ez utóbbi megoldás azonban a más bejelölt leveleinkre nem lesz hatással, így azok vagy maradnak kék csillagosak, vagy egyenként újra be kell őket jelölni a színek átállítása után.