← Vissza

● news.bsdnet.hu

„Álljon már meg a menet!” – Kormos Anett csak egy kiscicát akart megmenteni, végül a miniszterig jutott az ügy

Index 2026-09-27 06:24
„Álljon már meg a menet!” – írja Kormos Anett a posztjában , amely után a Szaffi nevű fekete kiscica története vitát indított el a hazai állatmenhelyek örökbefogadási feltételeiről. Kormos Anett a Facebookon számolt be arról, hogy bár eredetileg nem tervezett újabb macskát befogadni, egy menhely felhívását látva mégis jelentkezett az állatért. Az örökbefogadás végül meghiúsult. A humorista beszámolója szerint egyebek mellett 30 ezer forintos hozzájárulást kértek tőle, valamint igazolnia kellett volna, hogy az ablakokat és a teraszt megfelelő hálóval látta el. Kormos hangsúlyozta: nem azt kifogásolja, hogy a menhelyek feltételekhez kötik az állatok örökbeadását. Indokoltnak tartja annak ellenőrzését, hogy megfelelő helyre kerül-e az állat, és az ivartalanítást, illetve bizonyos anyagi hozzájárulást is elfogadhatónak nevezett. Azt viszont már problémásnak tartja, ha a szigorú követelmények olyan embereket is eltántorítanak, akik egyébként befogadnák az állatot. Külön bírálta azokat a felhívásokat is, amelyek szerinte érzelmi nyomást helyeznek a lehetséges örökbefogadókra. Nemrég egy ismerősöm a vidéken élő édesanyjának szeretett volna egy kutyát örökbefogadni, de a retinaszkennelést, testüregmotozást követő »mennyi idős az édesanyja, és mi lesz az állattal, ha ő meghal?« – kérdés után elállt a szándékától – idézte fel ironizálva a humorista. Kormos Anett bejegyzésére Gajdos László élő környezetért felelős miniszter is reagált . Mint írta, érthető, hogy az állatvédők óvatosak, hiszen egy megmentett állatot nem lehet ellenőrzés nélkül bárkire rábízni. Szerinte azonban problémát jelent, ha az állatok védelmét szolgáló követelmények végül magát az örökbefogadást nehezítik meg. Gajdos szerint nem lehet például pusztán az életkor alapján alkalmatlannak tekinteni valakit az állattartásra, és az egyes otthonokat is a konkrét körülmények alapján kell megítélni. A miniszter az örökbefogadásért kért pénzügyi hozzájárulásról is írt. Szerinte érthető, hogy a civil szervezetek pénzt kérnek, hiszen az állatok ellátása, oltása, chipezése, ivartalanítása és etetése jelentős költséggel jár. Az összegről és annak jogcíméről ugyanakkor már az örökbefogadás elején világosan tájékoztatni kell az érdeklődőt. Ezen változtatni kell, és változtatni is fogunk rajta úgy, hogy világosabb, életszerűbb és arányosabb örökbefogadási gyakorlatot alakítunk ki a szakmával közösen – írta Gajdos László. A miniszter közlése szerint jelenleg is zajlik a magyarországi menhelyek feltérképezése és átvilágítása. A vizsgálat során azt keresik, hol vannak indokolatlan akadályok, és mely szabályokat, illetve gyakorlatokat lehetne egységesebbé és átláthatóbbá tenni. Gajdos szerint a cél egy olyan szakmai minimum kialakítása, amely egyszerre garantálja az állatok biztonságát és nem riasztja el a megfelelő gazdajelölteket. A tárca az elmúlt hónapokban más területeken is hozzányúlt az állatvédelem rendszeréhez: júliusban megkezdődött az ebrendészeti telepek országos állapotfelmérése , korábban pedig mintegy kétszáz civil állatvédő szervezet támogatásának kifizetéséről intézkedtek. (Borítókép: Kormos Anett 2025. június 26-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Eredeti cikk megtekintése →