● news.bsdnet.hu

Sarah Ponsonby és Eleanor Butler ötven éven át élt együtt Walesben, közös otthont teremtve maguknak egy olyan korban, amikor egy ilyen döntés komoly bátorságot kívánt. Történetük nemcsak egy rendkívüli kapcsolat krónikája, hanem annak példája is, hogyan teremthetett két nő a társadalmi elvárásokkal dacolva saját, önálló életet. 1778 március 30-án éjjel az írországi Kilkenny megyében a 23 éves Sarah Ponsonby férfiruhát öltött, magához vette pisztolyát és kiskutyáját, Frisköt, majd kimászott annak a háznak az ablakán, ahol addig élt. Egy rokona, Sir William Fownes otthonában lakott, és visszautasította a férfi nemkívánt közeledését. Aznap éjjel találkozott a 39 éves Lady Eleanor Butlerrel, aki szintén férfiruhát viselt, és együtt azt tervezték, hogy hajóra szállnak Anglia felé. A szökés azonban nem sikerült, és Sir William emberei elfogták őket. Két hónappal később mégis sikerült meggyőzniük vonakodó családjukat, hogy engedjék őket útjukra Sarah hűséges szolgálólányával, Mary Carryllel együtt. A három nő Észak-Wales vadregényes vidékén kezdett új életet, egy parasztházban, amelyet Plas Newyddnek, vagyis „új háznak” neveztek el. A Guardian soraiból kibontakozik a történet , amely akár egy történelmi romantikus regény is lehetne, valójában azonban két nő rendkívüli, öt évtizeden át tartó közös életének históriája. A Llangolleni hölgyekként ismert Sarah és Eleanor már életükben híressé váltak. Gondosan kialakított otthonuk és kertjük, valamint különleges kapcsolatuk később az azonos nemű párok tartós együttélésének egyik emblematikus történetévé tette őket. Egy róluk szóló, nemrég újra kiadott könyv, a Chase of the Wild Goose „queer elődanyákként” tekint rájuk. Hogy jobban megértsük, mi tette ennyire különlegessé a Llangolleni hölgyek történetét, érdemes ellátogatni a walesi kisvárosba. A település szélén, a Holyhead és az Ír-tenger felé vezető egykori postakocsiút mentén áll Plas Newydd, a dombtetőn fekvő, fekete-fehér parasztház. A ház az év egy részében zárva tart a látogatók előtt, kertje azonban népszerű a helyiek körében. A látogatók bejárhatják azt az ösvényt is, amelyet a hölgyek „Körnek” neveztek: napi sétájuk során leereszkedtek a patakhoz, majd felkapaszkodtak kis nyaralójukhoz, ahol gyakran olvastak és pihentek. „Ez egyfajta utópia, egy kis mennyország” – mondja Chris Elsworth a Guardiannek, aki a házban dolgozik. Plas Newydd valóban különleges hely. A falakat gótikus fafaragványok borítják: padvégek, széktámlák, ládák és ágyak darabjai, amelyeket a hölgyek maguk gyűjtöttek össze, vagy rajongóik ajándékoztak nekik. Egyes látogatók kifejezetten azért készítettek faragványokat, hogy bejuthassanak hozzájuk. A bejárati ajtót őrző oroszlánokat állítólag Wellington hercege ajándékozta. Plas Newydd Sarah és Eleanor közös életművévé vált. Évtizedek alatt úgy alakították át, hogy az általuk elképzelt idilli vidéki élet tökéletes otthona legyen: mintegy negyvenféle rózsa, gyümölcsök, zöldségek, fűszernövények és egy gazdag könyvtár tette teljessé a birtokot. Mintha egy 18. századi „cottagecore” álomvilág elevenedett volna meg. A ház télen különösen csendes és meghitt. A halvány napfény átszűrődik a hölgyek által összeállított színes üvegmozaikokon. Megmaradtak porcelánjaik, Eleanor apró, csatos cipői, valamint egy táska, amelyet Sarah hímzett. A gerendákon ott vannak a kezdőbetűik, a falakon pedig Mary Carryl és Tatters, a hölgyek macskájának képe is. Plas Newydd - Llangollen (@plasnewyddllan) által megosztott bejegyzés Talán éppen ezért meglepő, hogy ez a rejtett, otthonos hely már Sarah és Eleanor életében is komoly érdeklődést váltott ki. A látogatók között olyan ismert személyiségek is megfordultak, mint Sir Walter Scott és Josiah Wedgwood. William Wordsworth pedig egy szonettet is szentelt nekik. A hölgyek különleges kapcsolatát a sajtó is élénk figyelemmel kísérte, nem mindig jóindulatúan. Öltözetük – cilinder és egyszerű fekete lovaglóruha –, valamint régimódi, púderozott frizurájuk hamar felismerhetővé tette őket. Egyesek remetékhez, mások két idős paphoz vagy tengerészhez hasonlították őket. Egy újság pedig „férfiasnak” nevezte Eleanort és „nőiesnek” Sarah-t, miközben különös ellenszenvként ábrázolta a férfiaktól való távolságtartásukat. Ugyanakkor nem csupán gúnyt váltottak ki, sokan őszintén csodálták őket. Nicole Reynolds, az Ohio Egyetem docense szerint kapcsolatuk jól illeszkedett a romantika korának „női romantikus barátság” hagyományába. Vidéki otthonuk, rendezett életük és társadalmi helyzetük olyan tisztességet kölcsönzött nekik, amely akkoriban más nők számára aligha lett volna elérhető. Arisztokrata hátterük fontos szerepet játszott abban, hogy életformájukat a környezetük végül többnyire elfogadta. Plas Newydd - Llangollen (@plasnewyddllan) által megosztott bejegyzés Közös életükben fontos szerepet játszott Sarah hűséges szolgálólánya, Mary Carryl is. A „Molly the Bruiser” néven is ismert Carryl vezette a háztartást, tárgyalt a kereskedőkkel, és ő szűrte meg a nem kívánt látogatókat. Halála után a hölgyekre hagyott pénz – amelyet többek között a kertet meglátogató vendégek által fizetett vezetésből szerzett – lehetővé tette Sarah és Eleanor számára, hogy megvásárolják Plas Newyddot, ezzel pedig biztosították közös otthonuk jövőjét. Eleanor kiterjedt naplói különösen sokat elárulnak mindennapjaikról. Bejegyzéseiben újra és újra visszatérnek az olvasással, sétával és kertészkedéssel töltött nyugodt napok , valamint a szeretet és elégedettség kifejezései. A „szerelmem” megszólítás olyannyira gyakori, hogy időnként csak „B”-ként rövidíti, emellett olyan kifejezések is felbukkannak, mint az „édes szerelmem” vagy „szívem kedvese”. Kortársaik közül többen az azonos neműek közötti vágy szimbólumaként tekintettek rájuk. Hester Thrale naplójában „átkozott szapphisztáknak” nevezte őket, Lord Byron pedig szintén megemlítette a hölgyeket egy levelében. Anne Lister – akit a Gentleman Jack című BBC-sorozat tett szélesebb körben ismertté – 1822-ben annyira szeretett volna találkozni velük, hogy két órát szánt a készülődésre. Lister a hölgyek otthonát és az ott megtapasztalt boldogságot a remény egyik formájának tekintette. Plas Newydd - Llangollen (@plasnewyddllan) által megosztott bejegyzés Talán ez a történet leggyakrabban feltett kérdése: milyen természetű volt valójában a kapcsolatuk? Fizikai kapcsolat is volt közöttük, vagy inkább egy különleges, queerplatonikus viszony előfutárainak tekinthetők? Annyi bizonyos, hogy ugyanabban az ágyban aludtak, miközben minden olyan feltételezésre érzékenyen reagáltak, amely fizikai intimitást tulajdonított nekik. A kérdés azonban ma is nyitva maradt. A Celebrated Virgins című darab alkotói szerint érdemes ahhoz ragaszkodni, amit biztosan tudunk: két nőről volt szó, akik mélyen és feltétel nélkül szerették egymást, mindent kockára tettek azért, hogy együtt maradhassanak, és több mint ötven éven át közös, békés életet éltek. Anne Lister mindenesetre más következtetésre jutott. Szeretőjével, Marianával együtt töprengett a hölgyek kapcsolatán, és arra jutott, hogy szerinte az biztosan nem lehetett pusztán plátói . A történészek és kutatók óvatosabbak. Frances Bingham szerint egyszerűen nem tudhatjuk, mi történt közöttük a magánéletben. A bizonytalanság azonban talán éppen azt teszi lehetővé, hogy történetük ne egyetlen meghatározásra szűküljön. Plas Newydd ma is őrzi Sarah és Eleanor emlékét, és azóta is vonzza az azonos nemű párokat. Sarah-Joy Ford képzőművész a házban töltött idő alatt a hölgyek életéből és kapcsolatából merített ihletet, és párjával azt tervezi, hogy itt házasodnak össze. D. M. Withers szerint a hely különlegessége abban rejlik, hogy egy olyan otthont mutat meg, ahol queer emberek nemcsak éltek, hanem közös életet is teremtettek. Plas Newydd - Llangollen (@plasnewyddllan) által megosztott bejegyzés Sarah és Eleanor több mint ötven évig éltek együtt, majd egymás közelében nyugodtak meg a St Collen-templom temetőjében. Eleanor 1829-ben, 90 évesen halt meg, Sarah két évvel később követte. Történetük azonban nem vált puszta történelmi lábjegyzetté. Több mint két évszázaddal később is inspirációt jelent, mert egy olyan korban, amely kevés lehetőséget kínált számukra, saját otthont, saját szabályokat és közös életet teremtettek. Ahogy Sarah-Joy Ford fogalmaz: a queer történelem sok fájdalmat őriz, ezért különösen fontosak azok a történetek, amelyek az örömről és a reményről szólnak. Észak-Korea patriarchális társadalmában nagy nyomás nehezedik a nőkre a házasság után. A diktatúrában egyáltalán nem egyszerű az élet.