← Vissza

● news.bsdnet.hu

Szürke igavonóktól a bestsellerekig: 35 éve jött Magyarországra a Toyota

Magyar Nemzet 2026-09-27 06:57
KGST-autótípusok végtelen sora kígyózott a Merkurnál a hetvenes és nyolcvanas években, a kevés nyugati márka (Volkswagen, Fiat és Renault) addigra elérhetetlenné vált. Mit tehetett, aki mégis nyugati autóra vágyott? Általában két lehetőség kínálkozott erre a vásárlók szűk körének: vagy a szögesdrót túlsó oldalán élő rokonok ajándékát fogadták el, vagy külszolgálatban kuporgatták össze a keményvalutát. Így magánúton, illetve a Konsumex vállalaton keresztül be lehetett hozni a vágyott német, francia és olasz modellt – vagy éppen emelkedő ázsiójú japánt. Ha nem is igazán nagy számban, de megjelent néhány Toyota (elsősorban Corolla) a Magyar Népköztársaság útjain, az igazán széles körű elterjedésig azonban a rendszerváltás piaci nyitásáig kellett várni. Akkoriban rájöttek az új és használt autók között szemezgetők a nyugaton már jól ismert igazságra, hogy a japán autók kifejezetten megbízhatók, csak sajnos szereti őket a rozsda. Más szempontból is fordulópont volt az 1990-es év a Toyota életében: megjelentek az Országos Mentőszolgálat flottájában a Hiace-ok, felváltva az igencsak elaggott Zuk-flottát. Két-három év leforgása alatt óriási változásokon ment át a hazai mobilitás, hiszen az Opel és a Suzuki gyárat épített Szentgotthárdon, illetve Esztergomban, és a többi nyugat-európai, illetve japán márka is vezérképviseletet alapított. Így tett a Toyota is, és az 1991-es érkezés utáni ’92-es teljes évben már 1412 új gépkocsit adott el, s közben folyamatosan kiépült a kereskedőhálózata. Bár magas ára miatt nem lett sztár a Starlet, az örökzöld Corolla és az Európának szánt Carina E jó fogyott; a már említett Hiace furgon és a Hilux pickup pedig kifejezetten kelendőnek bizonyult. 1994-et írtunk, amikor megérkezett a SUV-kategória egyik úttörőjének tekinthető (háromajtós rövid vagy ötajtós hosszú karosszériás) RAV, mindössze két évvel később pedig már a tízezredik magyarországi Toyota eladásán is túl volt a Toyota. 2000-ben a morden Yaris hozott újabb áttörést: a kisautó nemcsak sikeres tömegmodell lett, hanem elnyerte az Év Autója díjat is, az orrában dolgozó VVT-i négyhengeresek pedig az Év Motorja díjjal büszkélkedhettek. Ekkoriban a fejlett benzinesek mellett a modern, közös nyomócsöves (D-4D) dízelek is hódítani kezdtek. Jól mutatja az európai trendekhez igazodást, hogy az ezredforduló után három modellcsaládból (Yaris, Corolla, Avensis) is kínáltak praktikus Verso egyterűt, felettük pedig a Previa szolgálta ki a nagycsaládosok igényeit. Mindezek eredményeként 2006-ban már a százezredik Toyotát adták át Magyarországon, ugyanakkor két évvel később beköszöntött a globális válság, ami a keresletre is rányomta bélyegét. Ekkoriban azonban a Prius karosszériájában már rég készen állt a japánok csodafegyvere, az öntöltő (full) hibrid hajtás, majd az Aurisba és más modellekbe is beköltözött. Nem csekély részben ennek volt köszönhető, hogy a 2015 őszén kitört VW-féle dízelmotor után óriási növekedést vett a Toyota, és az sem volt mellékes, hogy a RAV4 mellett a C-HR-rel is meg tudta lovagolni a SUV-divatot, melyet később további megemelt hasmagasságú Cross modellek követtek. Sokan kritizálták a márkát (illetve a prémium Lexust is) amiatt, amiért lassan jelent meg elektromos és PHEV modelljeivel, ám az eladási számok azt mutatják, valós igényeket fed le a kínálata: 2022 óta megszakítás nélkül a legtöbb új gépjárművet tudja eladni a magyar piacon.
Eredeti cikk megtekintése →