Kiverte a biztosítékot Szirtes Tamás napi 337 ezres fizetése – Rékasi Károly sem bírta ki szó nélkül!
Origo
2026-09-27 07:00
Összesen 123,158 millió forintot számolt el a Madách Színház Szirtes Tamás igazgató részére a 2025-ös évben. Ez havi bontásban 10,26 millió, naponta pedig átlagosan 337 ezer forintos kifizetést jelent egy olyan intézményben, amely közel 1,4 milliárd forintos állami költségvetési támogatásból és 2,5 milliárdos jegybevételből gazdálkodik. A jókora számok óriási vitát váltottak ki a művészvilágban. Rékasi Károly sem hagyta szó nélkül a tekintélyes gázsit.
A színház pénzügyi beszámolójából pontosan kiolvasható az összeg szerkezete: Szirtes Tamás 22,56 millió forint munkabért és 8,16 millió forint prémiumot vett fel. A járandóság túlnyomó részét – 92,096 millió forintot – az alkotói díjak és jogdíjak tették ki. Az arányokat jól szemlélteti, hogy a teátrum teljes felléptidíj-kerete 417,89 millió forint volt, vagyis az igazgató egymaga ennek az összegnek több mint az ötödét kapta meg – mutat rá az Ellenszél cikke .
A növekedés üteme sem volt arányos, az igazgató teljes díjazása 2023-hoz képest közel 67 százalékkal emelkedett, miközben a színház összesített fellépti díjai mindössze 11 százalékkal nőttek.
A pénzügyi adatok mellett a műsorszerkezet aránytalanságai is felszínre kerültek. A Madách Színház 367 saját előadásából 316 – a produkciók 86 százaléka – a 81 éves igazgató rendezéséhez vagy társrendezéséhez kötődött, így a fiatal tehetségek vagy külsős rendezők szinte alig kaptak teret. Amikor az újságírók az ellenőrzési mechanizmusokról, a saját megbízások jóváhagyásáról és az alkotói szerződésekről érdeklődtek, az intézmény nem küldött válaszokat.
A nyilvánosságra került adatokra Rékasi Károly színész is reagált a közösségi oldalán:
No comment… Illetve, van. Nagyon is! Ha elolvasod a tényeket, Neked is lesz.
A bejegyzés alatt éles vita bontakozott ki a kommentelők között. Egyesek a közpénzek átláthatóságát és a színházi struktúra megújítását kérték számon, míg mások a sikeres színházigazgató védelmére keltek. Az egyik hozzászóló az alábbiakat írta: „Legnagyobb zsebturkász nemzet lett sajnos a magyar, hogy nem tudtok magatokkal foglalkozni, csak az írogatás, meg mások sikereinek elirigylése. Fogadni mernék, hogy nem lesz újra igazgató.” Rékasi Károly erre a felvetésre közvetlenül válaszolt, jelezve a teátrum vezetésének szándékait: „De újból pályázik…” Ezután már tényleg tűkön ülve várjuk a további fejleményeket, hogy Szirtes Tamás valóban megpályázza-e újra a pozíciót.