Kiszivárgott Milák Kristóf és Kós Hubert titkos üzenetváltása az Eb magyar csodája előtt
Magyar Nemzet
2026-09-27 07:01
A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében ünnepelték a párizsi úszó Európa-bajnokságon történelmet író magyar férfi gyorsváltót. A Kós Hubert, Szabó Szebasztián, Németh Nándor, Milák Kristóf összeállítású négyes az Európa-bajnokságok százéves történetében először szerzett Magyarországnak aranyérmet a 4×100 méteres gyorsváltóban. A sikerből az előfutamban szereplő Kós Olivér és Jászó Ádám is kivette a részét.
Az ünnepség legérdekesebb pillanata azonban nem maga a díjátadás volt, hanem a felterjesztő, Ballai Attila laudációja , amelyből kiderült, milyen beszélgetés zajlott Kós Hubert és Milák Kristóf között mindössze egy nappal a váltó Európa-bajnoki döntője előtt, amikor még úgy tűnt, hogy utóbbi nem vállalja a szereplést.
A történet különösen annak fényében érdekes, hogy az Európa-bajnokság előtt a csapat tagjai biztosra vették, hogy Milák nem indul, mert addig hiába győzködték erről. A laudációban felidézett, kiszivárgott párbeszéd szerint a döntő előtt újra Kós Hubert kezdeményezett, Milák Kristóf pedig kezdetben nem értette, miért lenne szükség a szereplésére. Ballai Attila a következőképpen idézte fel beszélgetésüket:
Kós: – Jól van, gyere holnap váltózni. Milák: – Minek menjek? Kós: – Mert nyerni akarunk. Milák: – Nyertek ti nélkülem is. Kós: – Tudod, hogy veled meg tudnánk csinálni.
A beszélgetés és Milák edzője, Szabó Álmos ráhatására végül meghozta az eredményét: Kristóf vállalta a szereplést, a magyar négyes pedig országos csúccsal megnyerte az Európa-bajnokságot.
A történet előzménye, hogy Kós még júliusban, az Európa-bajnokság előtt csalódottan beszélt Milák döntéséről a váltó kapcsán. Úgy vélte, hogy a magyar úszósport elszalaszt egy nagy lehetőséget, ha a kétszeres olimpiai bajnok nem vállalja a szereplést. Kós nemcsak az Eb-re gondolt, hanem a 2027-es budapesti világbajnokságra és a 2028-as Los Angeles-i olimpiára is.
Milákkal kapcsolatban kijelentette:
Valaki akkor lesz igazi legenda, ha csapatot is fel tud húzni maga köré.
Párizsban aztán fordult a helyzet, a győzelem után pedig Kós tisztázta a korábbi kritikáját : – Az Európa-bajnokság előtt nem tudtuk, hogy Milák úszni fog-e. Pontosabban úgy tudtuk, hogy nem fog úszni. Ez volt az információnk.
A döntőben Kós Hubert kezdett, őt Szabó Szebasztián követte, majd Németh Nándor egészen elképesztő hajrával egyetlen századmásodpercre csökkentette a magyar csapat hátrányát. Milák Kristóf így szinte fej fej mellett kezdhette meg az utolsó száz métert az orosz Andrej Kornyevvel. A kétszeres olimpiai bajnok az utolsó métereken megelőzte riválisát, Magyarország pedig 3:10.03 perces országos csúccsal, mindössze kilenc századmásodperces előnnyel megszerezte története első Európa-bajnoki aranyérmét ebben a számban.
A diadal után Kós Hubert a SwimSwam amerikai szakportál podcastjében visszatért korábbi kritikájára. Elmondta, hogy a váltóban szerzett aranyérem számára még az egyéni olimpiai bajnoki címénél is többet jelentett.
– Örökké hálás leszek Milák Kristófnak, hogy végül elvállalta – fogalmazott Kós, aki azt is elárulta, hogy az utolsó ötven méteren alig akarta elhinni, hogy Milák hajrájával megszerezhetik az aranyérmet.
A történelmi sikert most Magyar Örökség-díjjal ismerték el. Ilyen kitüntetésben sportolók viszonylag ritkán részesülnek, az úszók közül legutóbb Cseh Lászlót érte ez a megtiszteltetés, tizenegy évvel ezelőtt.
Érdekesség, hogy a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében rendezett ünnepségen a döntőben szereplő négyesből csak Németh Nándor és Szabó Szebasztián jelent meg. Ők vették át az elismerést társaik nevében is, Plagányi Zsolt és Máté Hunor edzők, valamint Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnökének társaságában.
A szövetség közleménye szerint Kós Hubert és Milák Kristóf „objektív okokból” maradt távol a díjátadótól. Kós esetében ez könnyen magyarázható, hiszen az Egyesült Államokban készül. Milák esetében azonban a szövetség nem részletezte, pontosan milyen körülmények akadályozták a személyes megjelenését.