← Vissza

● news.bsdnet.hu

Remegő lábakkal fordultunk az utcába, amely három hónapja a belfasti terror gyújtópontja volt

Index 2026-09-27 07:01
Egy édesapa mélyen a motortérbe hajolva szerelgeti az autóját. Hét-nyolc éves forma kislánya a nyitott bejárati ajtón keresztül kihajolva figyeli, és épp azt kérdezi, milyen szerszámot vigyen segíteni. Egy fél sarokkal odébbról a fűnyíró zaját hozza a szél. Talán épp attól a portától, amely előtt az aprócska kis füves területet locsolja egy másik férfi. A Kinnaird Avenue és a rá merőleges Kinnaird Street már-már idillikus külvárosi utcáknak tűnnek. Szinte szégyellem is magam, hogy az innen úgy 500 méterre eső buszmegállóból enyhén remegő lábakkal, bizonytalan léptekkel indultam el felé, azon morfondírozva, tényleg érdekel-e ez engem. Ugyanazon a járdán lépdeltem végig, ahol a júniusi zavargások gyújtópontjául szolgáló késes támadás is történt Belfastban. Ahol a részletes beszámolók szerint június 8-án, este fél tizenegy után a 44 éves Stephen Ogilvie-t egy késsel többször megszúrták. A helyszínre érkező rendőrök elfogták a támadással gyanúsított férfit, a súlyosan sérült Ogilvie-t pedig kórházba vitték. A 30 éves, szudáni állampolgárságú Hadi Alodidot később emberölési kísérlettel, közterületen kés birtoklásával és életveszélyes fenyegetéssel vádolták meg. A bíróságon elhangzottak szerint Ogilvie elveszítette a bal szemét, az arcán, a fején és a hátán pedig mély vágásokat szenvedett. A történet bejárta a világsajtót, némileg talán túlzóan, a nyakra mért vágások miatt úgy hangoztak a szalagcímek: kis híján lefejeztek egy embert az északír fővárosban. A helyszínről készült videó rohamosan terjedt a közösségi felületeken, a bejegyzések többsége pedig a bevándorlással kapcsolatos újabb horrorisztikus problémaként írta le. Másnap Belfastban, majd Észak-Írország több településén zavargások kezdődtek. Házakat és autókat gyújtottak fel, egy buszt (az egyik inkább villamost idéző, csuklós, extrémhosszú Glidert) is lángba borítottak, rendőröket támadtak meg, és elsősorban bevándorló vagy más etnikai kisebbséghez tartozó emberek otthonait vették célba. A rendőrség vízágyút is bevetett, a tűzoltóság pedig 62, a rendbontásokhoz kapcsolódó eseményhez vonult ki. Az innen jó két kilométerre fekvő, már Kelet-Belfastba eső Lendrick Street kiégett otthonainak képe ugyancsak ikonikus felvétele az időszaknak. A történtek különös fordulata, hogy maga Stephen Ogilvie családja is arra kérte az embereket: ne az ő nevében folytassák az erőszakot. Közleményükben azt írták, hogy sok migráns értékes munkát végez Észak-Írországban, és nem akarják, hogy a hozzátartozójuk ellen elkövetett bűncselekményt emberek megfélemlítésére vagy közösségek szembeállítására használják fel. Közben az ügy már Londonban is politikai kérdéssé vált. A brit parlamentben a támadás és az azt követő rendbontás miatt sürgős vita zajlott, különösen az Ír Köztársaság és Észak-Írország közötti határterületek és az irreguláris migráció ellenőrzése került napirendre. A támadó ugyanis 2023-ban eredetileg Dublinba érkezett Franciaországból, majd busszal érkezett Észak-Írországba; így kaphatott itt később menekültstátuszt, és 2028-ig szóló tartózkodási engedélyt. Az ügynek lett kézzelfogható brit kormányzati következménye is, bár nem született belőle önálló, új bevándorlási törvény. A Westminsterben zajló vita egyik központi kérdésévé az vált, miként lehet ellenőrizni az Egyesült Királyságba történő törvénytelen beutazást az Írország és Észak-Írország közötti, rutinszerű útlevél-ellenőrzés nélküli határon. A brit kormány 4 millió font rendkívüli támogatást adott az északír rendőrségnek a zavargások költségeire, miközben a parlament illetékes bizottsága júliusban már külön meghallgatást tartott a rendbontás, az úgynevezett irreguláris migráció és a közösségi kohézió kapcsolatáról – kiemelve a közösségi oldalak szerepét is abban, hogy a háromnaposra nyúlt zavargások ennyi súlyos incidenssel járhattak a városban. A történtek különös csavarja, hogy a régióban évszázados ellentétben álló katolikusok és protestánsok, avagy a nacionalisták és unionisták közösen szervezték a tüntetések egy részét. Mindezt úgy, hogy a Kinnaird Avenue nem véletlenül csak az egyik oldaláról beépült utca... Anno ugyanis épp itt húzódott az egyik „békefal”. Vagy ahogyan a helyiek emlegetik „interface” terület volt. A katolikus és a protestáns közösségek lakónegyedei közötti választóvonal. Belfastban több ilyen ponton máig állnak a békefalak, kapuk és más elválasztó elemek, amelyek némi eufémizmussal eredetileg a közösségek közötti erőszak megakadályozását szolgálták. Más megközelítésben pedig a gazdagabb, protestáns területekről igyekeztek kiszorítani a hetvenes évekig csőcselékként kezelt katolikusokat. A Kinnaird Avenue és környéke azonban ma már egészen más képet mutat. Az utca melletti közpark mögött egy óriási futballpálya és egy többszintes csarnok áll. A Girdwood Community Hub, a korábbi Girdwood katonai laktanya helyén kialakított közösségi központ, amelyet 2016-ban még jelentős uniós támogatás felhasználása mellett nyitottak meg. A beruházás legfontosabb célja épp az volt, hogy elősegítse a környéken élő közösségek integrációját: hogy a korábban megosztott területen olyan közös használatú hely jöjjön létre, amelyhez a különböző hátterű közösségek egyaránt kapcsolódhatnak. A sport, a futball vagy épp a rögbi itt ennek az eszköze: ahogyan a létesítmény oldala is fogalmaz a célok felsorolásánál, „a rendezvények lehetőséget teremtenek arra, hogy olyan emberek találkozzanak egymással, akiknek családjai néhány évtizeddel korábban még egymással szemben álló közösségek részei voltak”. Érzésre az egész helyzet jól példázza azt az ellentmondást, ami egyetlen Belfastban eltöltött nap után is tökéletes érezhető. Miközben a belváros turisztikai szépségeire egyaránt igyekszik büszke lenni minden helybéli – legyen az a késő viktoriánus, barokkos városháza lenyűgöző épülete, az Operaház, vagy a Szent György piac lassan 150 éves csarnoka –, a főutcákról letérve a tűzfalakon tucatjaival hemzsegő falfestmények városrészenként és kerületenként egészen más történeteket mesélnek el. Ennek történelmi okairól Ch. Gáll András kollégám már remek összefoglalót adott, amikor épp egy éve itt járt. A történet középpontjában az 1960-as évek végétől 1998-ig tartó The Troubles, vagyis az északír konfliktus áll: a brit fennhatóságot fenntartani akaró unionisták és az Írországgal való egyesülést támogató nacionalisták szembenállása, amelyhez vallási, társadalmi és politikai ellentétek egész sora társult. A katolikus közösség egyenlő jogokat és politikai képviseletet követelő polgárjogi mozgalma a hatvanas évek végén egyre erősebb lett, a tüntetéseket azonban fokozódó erőszak, brit katonai jelenlét, majd az 1971-ben bevezetett internálás követte. Ebben a feszült helyzetben érkezett el 1972. január 30., amely azóta Bloody Sunday, vagyis Véres Vasárnap néven vonult be a történelembe. Aznap Derryben mintegy tizenötezer ember vonult az internálás ellen tiltakozó, békésnek meghirdetett demonstrációra. A brit hadsereg ejtőernyősei a felvonulók útját elzárták, majd a William Street környékén könnygázt és gumilövedéket vetettek be, később pedig éles lőszerrel is tüzet nyitottak. Tizenhárom tüntető a helyszínen meghalt, egy további sebesült később a kórházban vesztette életét. A brit katonák hosszú időn keresztül azt állították, hogy fegyveres támadásra válaszoltak, ezt a hivatalos narratívát azonban a későbbi, Lord Saville vezette vizsgálat megcáfolta. A 2010-ben nyilvánosságra hozott jelentés után David Cameron akkori brit miniszterelnök kimondta, hogy a lelőttek között nem volt olyan, aki a katonák ellen halálos fenyegetést jelentett volna, és a brit kormány nevében bocsánatot kért az áldozatok családjaitól. Hogy miért maradt mindez több mint ötven év után is ennyire élő emlék, ahhoz talán elég végigsétálni Derry Bogside negyedében, ahol ma is emléktáblák, falfestmények és a Free Derry Corner őrzik az áldozatok történetét. Ma már mindezek ellenére relatív békés, a turisták számára vonzó, és sok szempontból ajánlott helyszín Belfast. A belváros hangulatos pubjai az Ír Köztársaság fővárosát, Dublint is erősen megidézik. Azt azonban lehetetlen megmondani, hogy egy-egy idősebbekből álló asztaltársaság tagjai között miféle történelmi feszültség húzódhat meg. Így az éjszakai élettel „idegenként” érdemes óvatosan bánni – kaptam jó tanácsként a belváros helyet már attól kissé délre eső, egyetemi városrészben található szállodám recepciósától kéretlenül is. Az úr – William –, ráadásul nem csak e téren bizonyult beszédesnek. Bejelentkezéskor az útlevelemet látva egyből összerakta a képet látogatásom legfőbb apropójáról is. Bár tekintve, hogy a hétfő esti északír–magyar meccsnek otthont adó Windsor Park innen ismét csak újabb három sarokra fekszik, ez talán nem is olyan meglepő. Bár különösebb futballszakértőnek vagy rajongónak nem vallaná magát, megjegyezte, válogatottjuk Grúziában elért győzelme meglepte. Az általános közvélekedés előzetesen nem volt túl derülátó az északírek esélyeit illetően a Nemzetek Ligája magyarokkal közös négyes csoportjában. William szerint ha a két nappal korábbi mérkőzés előtt kérdezősködtem volna a stadion környékén élőktől, akkor azok, akik követik a nemzetközi labdarúgást, inkább Szoboszlai Dominikék sikerét jövendölték volna. Mostanra azonban érezhetően optimistább lett a közeg. Szoboszlai név szerinti említése pedig nem holmi olcsóbb, újságírói fogás részemről: William az ő nevét tudta egyedül a válogatottunk kapcsán. No meg még egy „liverpooli védőt” ismer. Különösebb meglepetés ebben sincs. Az angol társrekorder errefelé is nagy népszerűségnek örvend. A sportruházati boltok kirakataiban a helyi klubcsapatok – Glentoran, a Cliftonville és Linfield (utóbbi otthona hétköznapokon a Windsor Park) – szerelései mellett a Liverpool és a Manchester United meze köszönt vissza legtöbbször. Az a hétfő estén múlik, hogy a magyar válogatott csapatkapitányának neve a jövőben esetleg a Mersey-partiaktól független okból is eszébe jusson a helybelieknek... Mondjuk a hirtelen támadt optimizmusukat szertefoszlató bomba gól miatt. LABDARÚGÁS, NEMZETEK LIGÁJA, B-DIVÍZIÓ, 2. CSOPORT További program Korábban A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE (Borítókép: Rendőrök állnak őrt egy feltételezhetően migránsokat elszállásoló hotel közelében zajló tüntetésen az észak-írországi Malluskban a bevándorlásellenes zavargásokat követően, 2026. június 10-én. Fotó: Charles McQuillan / Getty Images)
Eredeti cikk megtekintése →