Navracsics felidézte a 2007-es Fidesz-botrányt, és a tiszás képviselők lemondását követeli
Index
2026-09-27 09:03
Facebook-bejegyzésben szólította fel lemondásra Schummer Orsolyát Navracsics Tibor, az Orbán-kormányok volt minisztere, aki a saját frakcióvezetői múltjára hivatkozva érvelt.
2007-ben én voltam a Fidesz frakcióvezetője, amikor egyik képviselőtársunk más helyett szavazott. Nem volt kérdéses sem neki, sem nekem, hogy le kell mondania. Becsületére váljék, hogy a lehető leghamarabb meg is tette
– írta, utalva Kispál Ferenc esetére, aki annak idején valóban visszaadta a mandátumát.
A volt miniszter hozzátette, hogy őt magát a miniszterelnök és a Tisza-többség eltiltotta a politikai pályától, ezért nem politikusként, hanem „állam- és választópolgárként” várja el, hogy ami az elmúlt harminchat évben töretlen gyakorlat volt a magyar demokráciában, erkölcsi parancsként érvényesüljön most is. Mint írta, ha igaz, hogy Csézi Erzsébet kifejezetten kérte a segítséget, akkor neki is le kell mondania, hiszen tudnia kell, hogy az Országgyűlésről szóló törvény alapelvként rögzíti: a képviselő a szavazati jogát kizárólag személyesen gyakorolhatja.
Ha mindketten gyávák lemondani, akkor pedig jöjjön a frakcióvezető
– zárta a bejegyzését.
Az ügy pénteken robbant ki, amikor Dúró Dóra, a Mi Hazánk frakcióvezető-helyettese videófelvételt tett közzé arról, hogy Schummer Orsolya, a Tisza frakcióvezető-helyettese egy kétharmados többséget igénylő szavazásnál a mellette ülő Csézi Erzsébet szavazógombját is megnyomta . A voksolás a Médiatanács tagjelöltjeiről szólt. A párt jogászai szerint a képviselő ezzel bűncselekményt követett el, ezért a Mi Hazánk a mandátuma visszaadását követeli.
Csézi Erzsébet még pénteken reagált az ügyre és „nagyon gyenge próbálkozásnak” nevezte a vádakat, és azt írta, ő kérte a padtársa segítségét, a leadott szavazata pedig az akaratával egyező volt. Schummer Orsolya szombaton annyit közölt, hogy „technikai segítségnyújtás történt”, azt viszont egyikük sem részletezte, milyen műszaki hiba tette szükségessé a beavatkozást.
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője kezdeményezte, hogy a Házbizottság tűzze napirendre az esetet, Bóka János fideszes frakcióvezető pedig levélben kérte Forsthoffer Ágnes házelnöktől a testület haladéktalan összehívását. Bóka szerint Schummer Orsolya nem egyszerűen megsértette az Országgyűlés működésére vonatkozó szabályokat, hanem „képviselőtársa szavazatának módosításával méltatlanná vált arra, hogy a magyar törvényhozás munkájában részt vegyen”.
(Borítókép: Navracsics Tibor 2026. június 13-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)