← Vissza

● news.bsdnet.hu

Hann Endre szerint Mráz Ágoston nyilvánosan elismerte, hogy hazudott a választási kampányban

Index 2026-09-27 10:53
„Mráz Ágoston Sámuel mai interjújában nyilvánosan elismerte, hogy hazudott” – írta Facebook-bejegyzésében Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató vezetője, aki a Nézőpont Intézet igazgatójának a  Magyar Nemzetnek adott interjújára reagált . Mráz Ágoston az interjúban arról beszélt, hogy volt a Nézőpontnak olyan kutatása a választás előtt, amelyben már a Tisza Párt vezetett, miközben a Békemenet után, március 19-én publikált utolsó átfogó országos mérésükben még hat százalékpontos listás Fidesz-előnyt becsültek. Arra a felvetésre, hogy ezzel becsapták a jobboldali választókat, elnézést kért azoktól, akik úgy érzik, félrevezették őket. Ugyanakkor be kell vallanom, hogy a helyzet még ennél is rosszabb, az utolsó napokban nem hittünk a saját adatainknak sem – fogalmazott. Elismerte azt is, hogy az intézet „foglyává vált" a jobboldalról érkező elvárásoknak, a legnagyobb szakmai hibának pedig a részvételi becslést nevezte, szerinte ugyanis a fiatal tiszás szavazók aktivitását alul-, a rejtőzködő fideszesekét felülbecsülték. (Borítókép: Hann Endre 2026. március 26-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Eredeti cikk megtekintése →