Megszületett Szinetár Dóra első unokája: 49 évesen lett nagymama
Femina
2026-09-27 11:08
Az elmúlt hónapokban izgatott várakozás kísérte Szinetár Dóra családjában az új családtag érkezését. A színésznő májusban jelentette be, hogy nagyfia, Lőcsei Márton hamarosan édesapa lesz, így számára is egy teljesen új életszakasz kezdődik.
Most pedig elérkezett a várva várt pillanat: megszületett Szinetár Dóra első unokája , egy kislány, akit Pankának neveztek el. A színésznő a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt, és meghatottan azt írta: „Nagymama lettem. Leírhatatlan érzés”, majd hozzátette, számára még ennél is nagyobb boldogság, hogy fia, Lőcsei Márton apuka lett.
Ahogy a korábbi cikkünkben is írtuk, Szinetár Dóra néhány nappal ezelőtt még fiával és menyével együtt készült a baba érkezésére, amikor babaholmikat vásároltak. Akkor a színésznő azt is elárulta, hogy kislányt várnak, most pedig már az is biztos, hogy Panka megérkezett, és ő 49 évesen lett nagymama.
Lőcsei Márton és felesége már a húszas éveik óta egy párt alkotnak, 2022-ben pedig kilenc év együttlét után mondták ki egymásnak a boldogító igent . Szinetár Dóra korábban arról is beszélt, hogy eleinte nehéz volt elhelyeznie magában a gondolatot, hogy menyének születik gyermeke, most azonban már nemcsak elképzelheti, milyen lesz a nagymamaság, hanem a kis Pankával együtt valóban át is élheti. Gratulálunk!
Stohl Luca kislánya még csak 3 éves, de már most irtó jó humora van.