Orbán Viktor a Fidesz megyei választmányaival egyeztet
Demokrata
2026-09-27 13:28
Havasi Bertalan tájékoztatása szerint a választmányi üléseken kötetlen munkamegbeszélést tartanak a pártszervezés aktuális kérdéseiről és a politikai helyzetről. Ez nem országjárás, nem tartunk ott, az majd később jön – tette hozzá.
A Magyar Nemzet online kiadása szombaton írt arról, hogy információi szerint Orbán Viktor újabb országjárásba kezdett, amelynek során a Fidesz megyei választmányainak tagjaival találkozik. A Magyar Nemzet azt is közölte, a találkozókon eddig Lázár János volt miniszter is részt vett. Havasi Bertalan megerősítette a találkozók tényét a hírportálnak és azt is elmondta, a mostani egyeztetések nem kapcsolódnak Lázár János nyár során végzett felméréséhez.
A párt szervezeti állapotfelméréséről szóló jelentésről a kommunikációs igazgató vasárnap úgy nyilatkozott az MTI-nek, „a felmérés alapján készült jelentés belső használatra szánt dokumentum, a Fidesz elnöksége dolgozik belőle”.
Havasi Bertalan az MTI-nek még augusztusban beszélt arról, hogy zajlik a párt teljes szervezeti, infrastrukturális és személyi állapotfelmérése, amire – az időközben parlamenti képviselői helyéről lemondott – Lázár János kapott mandátumot Orbán Viktor pártelnöktől és az elnökségtől. Az állapotfelmérés céljának azt nevezte, hogy olyan letisztult, egységes, határozott és következetes Fidesz forduljon rá az őszi politikai időszakra, amely markáns ellenzéki politikával küzd a „Magyar Péter-i önkény” ellen, és méltó arra, hogy a nemzeti oldal vezető ereje maradjon.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szeptember 9-én beszélt az MTI-nek arról, hogy a következő heti elnökségi ülésen meghallgatják és értékelik az állapotfelmérés eredményét, valamint meghozzák a szükséges szervezeti, személyi és strukturális döntéseket.
Tisztelt Olvasónk!
Ha Ön szeretné támogatni lapunk megjelenését, azt hálásan köszönjük.
A támogatás összegét átutalhatja az alábbi számlaszámunkra.
Demokrata Kiadó és Vagyonkezelő Zrt. 10300002-13715544-00024901
SWIFT: MKKB HU HBIBAN: HU47 1030 0002 1371 5544 0002 4901
Kérjük, tüntesse fel a „ támogatás ” szót a közleményben!
Ha postai csekken fizetne be, kérjük a +36 30 382 5812 számon jelezze ezt!