● news.bsdnet.hu

Gondoljunk például India külpolitikai stratégiájára. Alig néhány nap leforgása alatt jelentették be, hogy India és Oroszország létrehozta a rúpián és a rubelen alapuló fizetési infrastruktúrát, amelyen keresztül most már kétoldalú kereskedelmük 96%-át bonyolítják le, valamint hogy India és Franciaország bővíti védelmi partnerségét. Ugyanekkor jelentek meg hírek arról is, hogy India adatvédelmi- és biztonsági aggályok miatt elhalasztotta az Unified Payments Interface (UPI) (indiai digitális fizetési rendszer – a szerk.) összekapcsolását egy Kínához kapcsolódó platformmal. Ezek a döntések egy mélyebb átalakulást tükröznek: egyre több ország törekszik arra, hogy más-más partnerországokkal párhuzamos együttműködéseket (többoldalú elköteleződés - multi-alignment) alakítson ki. A partnerek funkciók alapján történő kiválasztása megkérdőjelezi azt az elképzelést, hogy a nemzetközi kapcsolatokat egymással versengő nagyhatalmi pólusok határozzák meg. Mivel a kormányok többféle együttműködést is kombinálnak, a nemzetközi versenyben már nemcsak az számít, hogy ki ellenőrzi a stratégiai szűk keresztmetszeteket, hanem az is, hogy az egyes országok milyen vonzó képességeket tudnak kínálni partnereiknek. Európa azonban továbbra is erősen ki van téve az USA és Kína befolyásának: 2024-ben a csúcstechnológiai importjának több mint fele e két országból származott (Kínából 30%, az USA-ból 23%). Mivel más kormányok diverzifikálják partnerségeiket, már nem elegendő csupán az európai sebezhetőségek csökkentése a meglévő struktúrán belül. Az sem jelent életképes stratégiát, ha Európa az USA és Kína közötti harmadik pólussá válna, mivel ez azt jelentené, hogy az európai hatalmat egy olyan kétpólusú világrendhez viszonyítva határoznák meg, amelyből a világ országainak egyre nagyobb hányada igyekszik kitörni. Az USA és Kína globális befolyása abból fakad, hogy központi szerepet töltenek be a főbb kereskedelmi, pénzügyi és technológiai hálózatokban. Európa számára az a kihívás, hogy az USA–Kína tengelyen túl olyan új kölcsönös függőségi struktúrákat hozzon létre, amelyek Európa erősségeire építenek, például nagy piacára és szabályozási erejére. Az EU már megkezdte az ebbe az irányba vezető lépéseket a Japánnal és Dél-Koreával kötött digitális partnerségein keresztül – amelyek kiemelten a félvezetőkre vonatkoznak –, valamint a kritikus nyersanyagok terén Chilével, a Kongói Demokratikus Köztársasággal, Namíbiával és Kazahsztánnal kialakított stratégiai partnerségei révén. A partnerségek diverzifikálása azonban önmagában nem elegendő a központi szerep megteremtéséhez. Egy függőségi viszony akkor válik stratégiai jelentőségűvé, ha egy egész hálózat működését alapvetően meghatározza. Az ASML-lel, a fejlett litográfiai rendszerek vezető globális beszállítójával Európa máris rendelkezik a globális félvezetőipar egyik legnehezebben helyettesíthető inputjával. És más – több értéklánc felett aránytalanul nagy befolyás lehetőségét kínáló – kritikus csomópontok is kialakulóban vannak a számítási kapacitás, a következő generációs félvezetők, a kvantumtechnológiák, a biztonságos digitális infrastruktúra, a kritikus nyersanyagok feldolgozása és a modern energiarendszerek terén. Európának technológiáit, infrastruktúráját, szabványait, finanszírozási forrásait, szakértelmét és ipari know-how-ját e képességek fejlesztésére kell összpontosítania. A cél azonban a kölcsönös függőség kialakítása kell, hogy legyen. Ebben a versenyben ugyanis a mozgósított erőforrások mennyisége kevésbé számít, mint az, hogy a kontinens képes-e kiépíteni azt a kapacitást, amely kibővíti és fenntartja partnerei mozgásterét. Ennek az elvnek a gyakorlatba ültetése érdekében a z EU létrehozhatna egy „nettó kölcsönös függőségi értékelést” a strukturálisan meghatározó legfontosabb partnerségei esetében. Az OECD és a Világbank befektetési minőséggel kapcsolatos munkájára, valamint az ellenállóképesség és a stratégiai függőségek elemzésére szolgáló európai eszközökre támaszkodva azt mérné fel, hogy az adott partnerségek révén milyen képességek jönnek létre, így a helyi hozzáadott értéket, a technológiatranszfert, a szakképzés fejlesztését, a beszállítói diverzifikációt és a megerősített ellenállóképességet vizsgálná meg. Ezeket a képességeket a keletkező sebezhetőségekkel vetnék össze, így a függőségek koncentrációjával, a kapcsolatok megszüntetésének költségeivel, a felek közötti irányítási aszimmetriákkal, a fenntarthatatlan pénzügyi megoldások kockázataival és a gazdasági kényszerítésnek való kitettséggel. Ezek az értékelések nem jelentenének újfajta európai feltételrendszert. Inkább a megállapodások megkötése előtt végeznék el, majd a megvalósítás során frissítenék ezeket. Az értékelés az EU adott partnerországával kapcsolatban előre meghatározott, korlátozott számú mutatón alapulna, lehetővé téve a partnerség mindkét félre gyakorolt hatásának értékelését. A cél a kiegyensúlyozott kölcsönös függőség lenne, annak biztosítása, hogy a partnerség mindkét fél számára teremtett képességei felülmúlják az általa generált sebezhetőségeket, és amelyben a partnerségből való kilépésnek nem lennének túlzott költségei, így az egyik fél sem lenne kiszolgáltatva a kapcsolatnak. Ahelyett, hogy a meglévő kétpólusú világrend harmadik pólusává válna, Európa központi helyet foglalhatna el egy olyan új kölcsönös függőségi rendszerben, amely a szabad választáson, nem pedig kényszerítésen alapul. A több partnerrel való párhuzamos együttműködés világában, ahol az országok a szuverenitásuk megerősítésére törekednek, hosszú távon azok rendelkeznek majd tartós befolyással, akik a dominálás helyett a valódi partnerséget helyezik előtérbe. Copyright: Project Syndicate, 2026. www.project-syndicate.org Véronique Chabourine Stratégiai elemző, kutatásai főként a globális hatalmi viszonyok, a geoökonómia és a nemzetközi politikai gazdaságtan kérdéseire irányulnak. A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images