● news.bsdnet.hu

Szinetár Miklós a 94. születésnapján is úgy érzi, az élet apró örömeinek köszönheti, hogy a nehézségek ellenére is mindig megőrizte optimizmusát. A Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas rendező a Blikknek Pásztor Erzsi 90. születésnapjának ünnepségén mesélt arról, hogy milyen dédnagypapának lenni, hogy miért tud egy jó halászlének vagy akár egy rügyező fának is örülni, valamint arról is, milyen volt, amikor fiatal tanárként először találkozott Pásztor Erzsivel. Csatári Henriett Főmunkatárs Ezeket látta már? Hamarosan dédnagypapa lesz, igaz? – Már az vagyok! Valódi dédnagypapa vagyok! Az unokámnak, Marcinak lett családja, elképesztő! Az első dédunoka a családban? – Igen, az első. Nagyon-nagyon örültem neki, amikor kiderült, hogy érkezik ez a kislány, nagyon vártuk az érkezését. Hát, ezek az élet jó dolgai! Szinetár Dóra és fia, Marci / Fotó: RTL Egy kisgyermek érkezése mindig hatalmas öröm. – Ahogy mondani szokták, az élet értelme a gyerek, és ez valóban így van. A világ tele van rossz meg jó dolgokkal, az ember feladata pedig az, hogy a jó dolgokra figyeljen. Ilyen jó dolog az is például, ha az embernek gyereke, unokája vagy dédunokája születik, és láthatja őket felnőni. Nekem is ez a célom, hogy láthassam, ahogyan a gyerekek felnőnek. 94 éves, de legalább húszat letagadhatna. Mi a titka? – Úszom, tornázom, odafigyelek magamra, és a környezetem is figyel rám. És ami legalább ugyanennyire fontos, mint az, hogy megőriztem a fittségemet, hogy tudok a dolgoknak örülni. Mire gondol? – Ha tavasszal megyek az utcán és éppen valami szépen rügyezik, akkor én attól nagyon boldog vagyok. Akkor az nekem olyan, mintha nyertem volna a lottón 100 millió forintot. Ha egy jót úszok az uszodában, és utána friss vagyok, akkor el vagyok ragadtatva. Ha eszem egy jó halászlevet, akkor aztán tényleg nincs okom panaszra. És persze a család! Ha ránézek unokáimra, ha beszélek velük, vagy ha megélhetem velük, ahogyan egyikük éppen apuka lesz, akkor az csodálatos! Erre mondom, hogy tudni kell örülni a dolgoknak. Az nagyon sok mindenen átsegíti az embert. A rohanó világban azért nem mindig ügyel erre az ember. – Igen, ezt a szemléletet nehéz is megőrizni a hétköznapokban, de ha valaki erre törekszik, akkor talán sikerülhet. Pásztor Erzsi születésnapi műsora is úgy kezdődött, hogy Erzsi azt mondta nekem, hogy „Beteg vagyok, beteg vagyok, nem tudom megcsinálni!”, mire én csak annyit mondtam, hogy „Ne mondd! Én ezt már ismerem!” Aztán felment a színpadra, és nyoma sem volt annak, amit korábban mondott. Pásztor Erzsi, aki a tanítványa volt, nemrég ünnepelte a 90. születésnapját, a tiszteletére szervezett gálaesten köszöntötte is őt. Ahogyan korábban említették, kevesen maradtak, akik ilyen kort megérték. – Magyarországon, de lehet, hogy a világon máshol is, a színészi élet nagyon nehéz. Ebből is adódik, hogy nagyon kevesen vannak, akik megérik a 90-et, pláne úgy, ahogyan ő is, hogy jól mondja a szövegeket. Ez egy teljesen unikális dolog. Büszke vagyok Erzsire! Emlékszik még az első találkozásukra? – Hogyne, de nemcsak Erzsire, hanem az egész osztályra. Bementem és nagyon szorongtam, nagyon fiatal tanár voltam, mindössze négy évvel voltam idősebb például Erzsinél. De volt olyan az osztályban, aki 2 évvel idősebb volt nálam. Eredetileg az osztályt Apáthi Imre indította volna, és én lettem volna a tanársegéd. Csak az Apáthi az osztály indulása előtt meghalt, így aztán rám maradt az osztály. Eleinte szorongtam, de nagyon szerettem őket, remek társaság volt. Meg kell nézni, hogy kik kerültek ki onnan! A legendás Király Levente, Dégi István, Polgár Géza, Holl István. Nagyszerű társaság volt, és hát Erzsi, ő egy tünemény volt. Jó volt az atmoszféra körülötte, és már akkor ott volt benne a legnemesebb profizmus. Szinetár Dóra