● news.bsdnet.hu

Szívszorító módon próbálja feldolgozni barátja elvesztését Megyeri János: szobrot készít Szolnoki Péterről. A neves szobrászművész szerint a munka közben sorra törnek felszínre a közös emlékek, miközben egy fájdalmas tanulsággal is szembe kellett néznie: hiába tervezték annyiszor, hogy majd találkoznak, végül nem maradt rá idő. Orosz Ferenc Újságíró (Sztárvilág) Ezeket látta már? Megyeri János most nemcsak egy arcot formáz. A készülő portré mögött egy két és fél évtizedes barátság, rengeteg közös emlék és egy feldolgozhatatlannak tűnő veszteség húzódik. A portré elkészítése újabb ötletet szült: köztéri szoborral szeretnének emléket állítani az 56 éves korában elhunyt Szolnoki Péternek. János számára az alkotás egyben kapaszkodó is. A magyar zenei életet és a rajongókat mély gyászba borította a megrázó hír: a Bon-Bon együttes ikonikus frontembere, Szolnoki Péter 56 éves korában, súlyos betegség következtében elhunyt. Bár a közönség több mint három évtizeden át ünnepelt énekesként láthatta a színpadon, a biatorbágyi otthonában a reflektorfényt teljesen kizárva, odaadó édesapaként létezett. A zenész számára három gyermeke jelentette a mindenséget. – Nekem ez egy terápia – vallotta be Megyeri János a Blikknek. – Az alkotás közben próbálom feldolgozni ezt a hirtelen és súlyos veszteséget. Folyamatosan jönnek elő az emlékek, és közben újabb történeteket is hallok Szolnoki Petiről. Nem vagyok zenész, de a kollégák, pályatársak közül nagyon sokan ismerték őt, és amikor felhívok olyan embereket, akiket korábban személyesen nem is ismertem, szinte a második mondat után úgy beszélgetünk, mintha régi barátok lennénk. Annyira erős az ő összekötő ereje, hogy ezt nehéz megfogalmazni. Aki Peti barátja volt, az innentől kezdve az én barátom is. A barátok találkozásain szinte természetes, hogy hamar előkerülnek a régi sztorik, amelyek egyszerre csalnak mosolyt az arcokra és tépik fel a sebeket. A legfájóbb azonban talán az, hogy a szobrászművész és a felejthetetlen énekes az elmúlt időszakban még többször is szerettek volna találkozni egymással, de az élet mindig közbeszólt. Szolnoki Péter halála megviselte régi barátját, aki végig hitt abban, hogy a zenész kijöhet a kórházból / Fotó: Pozsonyi Zita – Pont előtte, pár hónappal folyamatosan mondogattuk egymásnak, hogy most már tényleg fussunk össze, most már tényleg találkozzunk. Aztán mindig valami közbejött. Nekem is volt munkám, el kellett utaznom, neki is megvolt a saját élete. Az ember nem gondolja, hogy egyszer csak nem lesz rá idő. Mindig azt mondjuk, hogy majd legközelebb , majd jövő héten, majd nyáron. És egyszer csak nincs legközelebb. Ez egy nagyon rossz érzés, ami bennem maradt – mondta Megyeri János, majd hozzátette: a valódi barátságot nem az együtt töltött napok száma méri. – Volt olyan, hogy eltelt fél év, vagy még több is, hogy nem találkoztunk, de amikor újra összefutottunk, ugyanonnan folytattuk, ahol abbahagytuk. Nem kell minden nap találkozni ahhoz, hogy két ember között megmaradjon valami. Vagy van egy lelki kapcsolódás, vagy nincs. Ha van, akkor az barátság. Nagyon fájt ez az egész, és talán egy nagy lecke is volt: nem szabad elhanyagolnunk egymást. Nem szabad mindig azt mondani, hogy majd később, majd legközelebb. Az ember azt hiszi, van még idő. Aztán egyszer csak rádöbben, hogy nincs. A szobrászművész őszintén ebszélt arról az időszakról, amikor Szolnoki Péter kórházba került. – Amikor megtudtam, hogy baj van, felvettem vele a kapcsolatot. Az első üzenetekre még válaszolt, aztán már csak szívecskéket tudott küldeni, később pedig már nem reagált. Akkor már lehetett tudni, hogy nagy a probléma. Végig azt gondoltam, hogy Peti ki fog jönni a kórházból, hiszen tizenévvel ezelőtt is volt már ugyanezzel a problémával kórházban. El se tudtam képzelni, hogy ő itt hagyhat minket – idézte fel szomorúan a szobrászművész. A szobor közben készül, és a tervek szerint Budapesten állítanák majd fel a jövő tavasszal. – Sok gondolat volt már arról, hol lehetne ennek az alkotásnak a méltó helye, de még nem jutottunk el a végleges döntésig. Szeretnénk majd a fővárosi segítséget is igénybe venni, és keressük ehhez a megfelelő csatornákat. Nagyon nagy a lelkesedés és az összefogás, de a technikai része még gyerekcipőben jár. Még le kell ülnünk együtt, hogy minden részletet kidolgozzunk. Az lenne a legszebb, ha május 22-én, Péter születésnapján már állna valahol a szobor, őrizve a barátunk emlékét .