● news.bsdnet.hu

Forgat, színházban játszik, művészeti központot vezet, és a magánéletében is új fejezetet kezdett: nyáron férjhez ment. Interjúnkban arról is mesélt, milyen érzés nagymamát játszani úgy, hogy a való életben még nem az, és miért gondolja, hogy most sokkal érettebben mondta ki az igent, mint az első házassága idején. Xantus Barbara alakítja Olgát, a Panelhősök presszótulajdonosát és a lakótelep egyik központi figuráját. Fotó: RTL+ Miért szeretjük annyira azokat a sorozatokat, amelyek hétköznapi emberek életét, egy közösség működését mutatják be? A Panelhősökre sokan úgy hivatkoznak, mint egyfajta új Szomszédokra. Te mennyire érzed helytállónak a hasonlatot? Egy picit tényleg az, több dolog találkozik benne. Ha pedig a Szomszédokhoz hasonlítjuk, azt mondom, ha a Panelhősöknek olyan hosszú élettartama lesz, mint annak idején a Szomszédoknak, az már önmagában óriási dolog. De hogy miért érdeklik az embereket a sokszereplős, hétköznapi történetek? Ha nem FBI, nem Trónok harca és nem Harry Potter, akkor valószínűleg a hétköznapi sztorik a legérdekesebbek. Az emberi történetek mindig érdekesek, hiszen mindenki magára ismerhet bennük. Ha egy lakótelepen élsz, és egyszer csak jön egy ilyen sorozat, és kiderül, hogy a panelban lakók tulajdonképpen hétköznapi hősök, az biztosan jó érzés. Minden panelházban, minden lakóközösségben különböző szakmák és személyiségek képviseltetik magukat: van fodrász, presszós, rendőr, boltos és még annyiféle ember. Ez egy nagyon klassz gyűjtőhely tud lenni. Kívülről nézve a saját élethelyzetemre is rácsodálkozhatok, és egyszer csak arra jutok: milyen klassz is egy panelban lakni! Lehet, hogy a szereplőgárda nagy része ma már nem panelban lakik, de mindenkinek van valamilyen panelélménye. Annyira sok embert megszólít ez a közeg, hogy szerintem nagyon izgalmas. És van ennek egyfajta romantikája is. Ne maradj le: a Panelhősök új részei minden csütörtökön dupla epizóddal érkeznek az RTL+ Prémiumra. Saját tapasztalatból beszélsz a panelromantikáról? Laktál valaha panelben? Persze, négyéves koromig. Az Attila utcában születtem, ott laktunk.   Akkor azért valószínűleg nincsenek róla nagyon élénk emlékeid. Dehogynem! Élénken emlékszem arra, hogy az apukám olyan magas volt, hogy majdnem leverte a fejével a plafont. Nem volt nagy a lakásunk, szűkösen laktunk, és én közben teljes biztonságban éreztem magam. Szóval azért vannak meghatározó érzéseim és emlékeim arról az időszakról. El tudnád képzelni, hogy ismét ilyen helyen élj? Nem lehetetlen. Most arra törekszem, hogy az otthonomhoz azért tartozzon egy kert. De édesanyám is panelban lakik, és imádok járni hozzá. Sőt, néha úgy hozza a szakmai életem, hogy akár több napot is nála töltök, és mindig nagyon élvezem. És ahogy látom, anyukám is. Mennyiben változott meg a sorozatgyártás azóta, hogy elkezdted a pályádat? Sorozatokban kezdted, és azóta számos produkcióban megfordultál. Közelről láthattad, hogyan változott a tempó és a munkamódszer. Megmondom őszintén, hogy a Família Kft. óta csak a minőség rovására menő felgyorsulást tapasztaltam. A Panelhősökben viszont végre megállunk egy pillanatra. És ez azért furcsa, mert közben itt is gyorsan dolgozunk. De annyira fontos a jelentőségteljes pillanatok létrehozása, hogy elemzünk, próbálunk, és nekem nagyon tetszik ez a metódus, ahogy a rendezőkkel dolgozunk. Most úgy érzem, hogy megint a minőség lett az első. Olyan tempóban dolgozunk, ami nem megy a minőség rovására. Valahogy kitágul az idő. Ugyanannyi időnk van, és mégis kitágul, és elég lesz. A Família Kft.-ben annak idején két napot próbáltunk, két nap volt a felvétel minden héten, és így vettünk fel huszonöt percet. Ez egy nagyon feszes, nagyon kidolgozott rendszer volt. Most megint van egy jó metódusunk, egy jó munkatempó és egy nagyon jó munkamorál. Ez nyilván mindig attól is függ, hogy a sorozat megálmodói és a vezetők milyen igényességet várnak el. Itt igényességet, odafigyelést, precizitást és emberközpontúságot tapasztaltam. Ezt már elég régóta nem éreztem. Az első két részt láthattam csak, de azokban még viszonylag kevés jeleneted van. Mit lehet tudni a karakteredről? Olyan aranyosak voltak a többiek, amikor együtt megnéztük az első három részt. Takáts Máté felkiáltott, hogy „több Olgát a népnek”. A producer pedig jelezte, hogy már dobozban van. Ezt én is tudom tanúsítani: nagyon sokat forgattam ebben az évadban. Eljön majd annak is az ideje, amikor az én karakteremnek lesz több dolga a történetben. Én egy anyuka és egy nagymama vagyok a sorozatban. Van egy jó kis presszóm, az az én helyem. Nagyon klassz presszót építettek fel a díszlettervezők és a stábtagok. Annyira ízléses és kedves hely lett, hogy az ember sajátjaként is elfogadná. Ez egy igazi találkozóhely a lakótelepen. Ha egyetlen mondatban kellene jellemeznem, akkor azt mondanám: Olga a lakótelep szíve-lelke. Olga presszója a lakótelep kedvenc találkozóhelye. Fotó: RTL+ Én vagyok az a karakter, aki mindenkinek segít. Olga nem pletykafészek, de mindenről tud. Jókor van jó helyen, néha elejt ezt-azt, összeköti a szálakat, de alapvetően a segítő szándék vezérli. Van egy unokám, Kittinek hívják, a lányomat pedig Mírának. És ott van Míra párja, Levi. Vannak barátaim is, akik járnak hozzánk a presszóba, úgyhogy sokféle kapcsolat veszi körül a karakteremet. Egy ilyen sokszereplős sorozat forgatásán mennyire alakul ki egy igazi közösség? Vagy erre már nem jut idő? Jó kis közösség alakult ki. Létrehoztunk a közösségi médiában egy csoportot is, amiben a főszereplők, sőt a mellékszereplők is benne vannak. Úgy működünk, mint egy színházi társulat, és emiatt barátságok is szövődnek. Hétről hétre összejárunk, tudunk egymásról. Bizonyos hírek például hamarabb eljutnak a sorozatban dolgozó kollégáimhoz, mint a régi barátaimhoz. Az esküvőmről például korábban tudtak, mint a barátaim, mert jeleznem kellett előre a forgatás miatt, így már jöttek a kollégáktól a gratulációk, miközben a barátaim még azt sem tudták, hogy házasodom. Most született az egyik kollégánknak kisbabája, egy másik kollégánk pedig szintén babát vár, szóval ott vagyunk egymásnak, figyelünk egymásra. Ez egy családias közeg. Rendszeresen együtt ebédelünk, igazi csapatként működünk. Említetted, hogy nagymamát játszol. A való életben a gyerekeid már felnőttek. Szeretnél nagymama lenni? Úgy vagyok vele, hogy ez nem az én életem, hanem a gyerekeimé. Hogy mikor lesz gyerekük, az az ő döntésükön múlik. Mire unokám lesz, majd készen állok rá. Lesz kilenc hónapom, hogy felkészüljek. Nagyon szeretem a gyerekeket, és nagyon fogom szeretni az unokáimat. A sorozatban Kittit alakító kislánnyal is nagyon könnyű dolgom van, mert egyrészt nagyon tehetséges, másrészt egy édes kis teremtés, és nagyon klassz vele együtt játszani. Szóval ez most csak egy jó játék. Amikor majd eljön az ideje, nagyon boldog leszek. Tavaly arról is lehetett olvasni, hogy egy művészeti ház igazgatója lettél Gyömrőn. Még mindig csinálod? És hogyan fér ez össze a színészi munkával? A nyár nagyon sűrű volt, de most is folyamatosan csináljuk, természetesen a forgatással és a színházi munkáimmal egyeztetve. Nekem ez a három terület – a színház, a filmforgatás és a művészeti központ – valahogy mind az életem része. Nagyon hálás vagyok azért, hogy mindegyiket csinálhatom. Úgy tűnik, én ettől vagyok teljes és boldog: hogy többféle helyen tudok jelen lenni, és többféle dolgot megismerhetek. A szakmában viszonylag ritka, hogy valakinek egy ilyen feladata is legyen a színészet mellett. Te mennyire érzed ezt „civil” munkának? Én nem gondolnám, hogy egy művészeti központ igazgatása civil foglalkozás. Hovatovább olyan székem van, amilyenben a színházigazgatók ülnek. Nagyon sok hasonló feladat van ebben is. Ez nagyon is a kultúra része. Arról szól, hogy a gyömrőieknek egy izgalmas kulturális találkozóhelyet hozzunk létre. Én abszolút művészeti feladatként tekintek rá. Van idősek táncklubja, rock and roll klub, különböző tanfolyamok, programok, és közben az sem mindegy, hogy milyen színházi előadásokat hozunk. Nagyon sok energiát fektetünk ebbe a munkatársaimmal. Szerintem ez egy nagyon sokrétű, a kultúrához szorosan kötődő feladat. Tulajdonképpen egy város kulturális életének fontos része. Nagyon jó a kapcsolatunk az önkormányzattal is. Jó érzés azt látni, hogy mindenki azért dolgozik, hogy ennek a városnak jó legyen. Ez szerintem ritka és nagyon értékes dolog. Panelhősök. Fotó: RTL+ Ahogy a legtöbb művész életében, nálad is váltakoznak a sűrűbb és a csendesebb időszakok. Melyiket szereted jobban? És amikor kevesebb a munka, felmerül benned, hogy vajon miért nem keresnek? Amikor elkezd betelni a naptár, és látod előre, mikor jönnek a sűrűbb, időszakok, akkor ezekre fel lehet készülni. Egyébként nem hiszem, hogy bárki igazán vágyna a túl sűrű időszakokra, mert nem lehet háromszáz százalékosan teljesíteni. Illetve lehet, csak borzalmasan nehéz. Számomra az a kegyelmi állapot, amikor hol a színház sűrűsödik be, hol jön egy forgatás, hol a művészeti központ körül vannak fontosabb dolgok. Ha minden egyszerre történik, az embert próbáló. Ugyanakkor azt gondolom, hogy egyik terület kiegészíti a másikat. Ha nem lennék aktív színésznő, akkor nem lennék ugyanolyan jó művészeti központ-vezető sem, mert nem lennék annyira benne a szakmában. Nem tudnám annyira, hogy mi az aktuális, milyen színházi előadások mennek, mit érdemes megnézni, és a kollégáim munkájáról sem tudnék annyira naprakészen. Szóval szerintem ezek kiegészítik egymást. Lehet, hogy a színésznőségem időnként elvesz a művészeti központtól, máskor viszont ad hozzá valami pluszt. Nyáron férjhez mentél, utána pedig a Nyerő Párosban szerepeltetek. Egy ilyen műsor azért próbatétel is lehet egy kapcsolat számára. Nem volt bennetek olyan érzés, hogy éppen történt veletek valami nagyon szép, az esküvő, és biztosan jó ötlet rögtön utána próbára tenni magatokat? Az esküvőnk és a Nyerő Páros forgatása között azért időben volt egy kis különbség, de a műsorról egyelőre nem árulhatok el részleteket. Annyit azért elmondhatok, hogy a műsorba még nem férj és feleségként mentünk be. Akkor nem alakulhattak olyan rosszul a dolgaitok odabent, hiszen összeházasodtatok utána. Az egyetlen félelmem az volt, hogy nagyon kemény helyzetek elé állítja az embert. De hiszek abban, hogy egy ilyen reality akár meg is tud erősíteni egy kapcsolatot. Mennyire más az életednek ezen a pontján házasodni, mint az első házasságod idején? Mást jelent most számodra a házasság? Azt hiszem, most értem meg erre a kapcsolati fokozatra igazán. Elég pici lány voltam az első házasságomnál. Harminc fölött mondtam ki az igent, és bár felnőttnek számítottam, mégsem voltam igazán felkészülve arra, hogy milyen klassz dolog egy házasság, mennyire kell vigyázni rá, és hogy egy kapcsolatért mennyit kell dolgozni. A magam részéről is, és annak a részéről is, aki mellettem áll. Most azt hiszem, sokkal érettebben mondtam ki az igent, sokkal megalapozottabban. Az első házasságomat viszont egyáltalán nem bántam meg, semmivel nem pótolnám, hiszen abból született a két csodagyerekem, akik mára csodálatos felnőtté váltak. Soha nem terveztem, hogy lesz még egy házasságom. Magamat is megleptem ezzel. De nagyon klassz, hogy így történt, és azt gondolom, hogy most teljes felelősséggel mondtam ki az igent.