● news.bsdnet.hu

A SpaceX Starship-rendszere hétfőn először érte el a Föld körüli pályát, jelentették a világ vezető hírportáljai, valamint a TechCrunch . Ez a vállalat eddigi legfontosabb Starship-mérföldkövei közé tartozik, mert a korábbi tesztrepülések szándékosan szuborbitális pályákon zajlottak: a járművek elérték az űrt, de olyan pályán repültek, amelyről további kritikus manőver nélkül is visszatértek a légkörbe. A mostani repülés újdonsága az volt, hogy a Starship felső fokozata a start után végrehajtotta az orbitális beillesztő égetést. Ez a manőver tette lehetővé, hogy a jármű ne csak pályaközeli sebességgel haladjon, hanem ténylegesen Föld körüli pályára álljon . A döntés nem volt magától értetődő: a felső fokozat egyik hajtóműve idő előtt leállt, ezért a SpaceX mérnökei rövid ideig azt mérlegelték, hogy biztonsági okokból eltekintenek az orbitális manővertől. A Starship 14. tesztrepülése a SpaceX Starbase-i létesítményéből indult Texasban. A BBC tudósítása alapján a vállalat a start előtt mintegy 5,4 millió kilogramm folyékony oxigént és folyékony metánt töltött a rendszerbe . A Super Heavy gyorsítórakéta 33 Raptor-hajtóműve emelte el a Starshipet az indítóállásról, majd a jármű áthaladt a Max Q-n, vagyis azon a repülési ponton, ahol a rakétát a legnagyobb aerodinamikai terhelés éri. A start utáni első nagy mérföldkő a fokozatszétválás volt. A Super Heavy főhajtómű-leállítási szekvenciája során a gyorsítórakéta legtöbb hajtóműve leállt, majd a felső Starship fokozat levált róla. A SpaceX itt az úgynevezett hot staging eljárást alkalmazta: a felső fokozat hajtóművei még a szétválási folyamat részeként gyulladnak be, és saját tolóerejükkel távolítják el a Starshipet a Super Heavy boostertől. A CNN élő tudósítása szerint a fokozatszétválás után a Starship tovább emelkedett, ám a felső fokozat egyik hajtóműve – a beszámolók szerint egy vákuumra optimalizált Raptor – a vártnál korábban leállt. Emiatt a SpaceX először óvatosan járt el, és a közvetítésben elhangzott, hogy csak akkor vállalják az orbitális pályára állást, ha a jármű állapota megfelelőnek látszik. A mérnöki értékelés végül kedvező eredményt hozott. A SpaceX arra jutott, hogy a későbbi fékező égetéshez szükséges hajtóművek működőképesek, ezért engedélyezte az orbitális beillesztő manővert. Ez volt a repülés történelmi pontja: a Starship először nem csupán szuborbitális pályán haladt, hanem Föld körüli pályára állt. A Super Heavy gyorsítórakéta a szétválás után megkezdte visszatérési szakaszát, de a SpaceX ezen a repülésen nem próbálta meg elkapni a boostert az indítótorony mechanikus karjaival. A gyorsítórakéta ehelyett a Mexikói-öböl térségébe tartott, ahol irányított tengeri leszállási kísérletet hajtott végre. A CNN tudósítása szerint a boostback égetésnél a Super Heavy 33 hajtóművéből csak 31 gyulladt újra; a közvetítések alapján az sem volt azonnal egyértelmű, mennyire volt lágy a tengeri leszállás. Ez azért fontos részlet, mert a Starship-rendszer hosszú távú üzleti és műszaki ígérete a gyors újrahasználhatóság. A SpaceX célja, hogy idővel ne csak a Super Heavy booster, hanem maga a felső Starship űrhajó is visszatérjen, újratölthető legyen, majd rövid időn belül ismét repülhessen. A mostani booster-manővert ezért nem érdemes önmagában teljes sikernek vagy kudarcnak nevezni. A fontosabb kérdés az, hogy a SpaceX milyen adatokat nyert a hajtóművek újragyújtásáról, a visszatérési pálya pontosságáról, a szerkezeti terhelésekről és a végső tengeri leszállási profilról. A küldetés egyik gyakorlati célja 26 darab Starlink V3 műhold telepítése volt. Az AP szerint a Starship ezzel nemcsak technológiai tesztrepülést hajt végre, hanem a SpaceX műholdas internethálózatának következő generációját is elkezdi pályára juttatni. A műholdak leválasztása nem azt jelenti, hogy azok azonnal a végleges üzemi pályájukon kezdenek működni. A Starlink V3 egységek alacsonyabb pályán válnak le a Starshipről, majd saját fedélzeti hajtóműveikkel emelkednek tovább a kijelölt működési magasságba. Ezt követik az ellenőrzések, a kommunikációs rendszerek aktiválása és a hálózati integráció. A kereskedelmi szolgáltatásba állás ezért nem a leválás pillanatában történik meg. A Starlink V3 generáció jelentős kapacitásnövekedést hozhat a SpaceX műholdas internetszolgáltatásában. A CNN által idézett SpaceX-közvetítés szerint az új műholdak nagyjából tízszeres letöltési és huszonkétszeres feltöltési kapacitásjavulást jelenthetnek a második generációs Starlinkekhez képest. A vállalat tervezési célértékei alapján egy Starlink V3 műhold nagyságrendileg 1 terabit/másodperc letöltési kapacitásra készülhet, így a mostani, 26 műholdból álló csomag névleges szinten akár körülbelül 26 terabit/másodperc új downlink-kapacitást is jelenthet a konstelláció számára. A műholdak elhelyezése is a Starship méretéhez igazodik. A Starlink V3 egységek laposan, egymásra rétegezve utaznak a Starship rakterében, majd egy keskeny nyíláson keresztül hagyják el a járművet. A CNN ezt a mechanizmust egy csúcstechnológiás cukorkiadóhoz hasonlította, ami jól érzékelteti, hogy a Starshipet eleve nagy tömegű, sorozatos műholdtelepítésekre tervezték. A mostani Starlink V3 csomag nemcsak internetszolgáltatási szempontból fontos. A CNN által idézett SpaceX-közlés szerint a 26 műhold közül három kamerarendszereket is hordoz, amelyek a Starship hővédő pajzsáról készítenek felvételeket. A cél az, hogy a mérnökök részletesebb képet kapjanak arról, milyen állapotban van a hővédő rendszer egy olyan repülés során, amely már valódi orbitális pályát és visszatérést céloz. Ez kulcsfontosságú fejlesztési terület. A Starship felső fokozatának a légköri visszatéréskor rendkívüli hő- és mechanikai terhelést kell elviselnie, miközben a jármű mintegy 28 000 kilométer/órás sebességről lassul. A hővédő pajzsnak ráadásul nem egyszeri használatra kell alkalmasnak lennie: a SpaceX hosszú távú célja az, hogy a Starshipet gyorsan és ismételten újra lehessen használni. A kamerás megfigyelés ezért közvetlenül kapcsolódik a következő nagy fejlesztési lépéshez. Ahhoz, hogy a SpaceX egyszer a felső Starshipet is az indítótoronynál, mechanikus karokkal fogja el, pontosan tudnia kell, milyen állapotban van a hővédő pajzs a visszatérés után, és mennyire lehet gyorsan újrarepülésre előkészíteni a járművet. A mostani küldetés jelentőségét nem az adja, hogy a Starship egyszerűen magasabbra repült volna, mint korábban. A szakmai különbség az orbitális pályára állásban van. A korábbi szuborbitális repülések esetében a jármű pályája eleve úgy volt megtervezve, hogy a Starship további manőver nélkül is visszatérjen a légkörbe. Ez biztonsági szempontból kedvezőbb tesztprofil, mert ha egy későbbi hajtómű-begyújtás elmarad, a jármű akkor sem marad tartósan pályán. Egy orbitális repülés ezzel szemben más kockázati kategória. Ha a Starship egyszer Föld körüli pályára áll, a biztonságos visszatéréshez megbízható fékező égetésre van szükség. Éppen ezért volt fontos, hogy a SpaceX a felső fokozat hajtóműproblémája után külön értékelje: rendelkezésre állnak-e azok a rendszerek, amelyekkel a jármű a küldetés végén elhagyhatja a pályát és beléphet a légkörbe. A repülési terv szerint a Starship több órát tölt Föld körüli pályán, nagyjából hat keringést hajt végre, majd fékező égetéssel visszatérési pályára áll. A légköri belépés és a Csendes-óceánra, Chile nyugati partjai közelébe tervezett vízre szállás lesz a küldetés következő nagy próbája. A teljes siker mérlege csak ezek után vonható meg. A Starship-rendszer két fő részből áll: az alsó Super Heavy gyorsítórakétából és a felső Starship űrhajóból. A teljes rendszer körülbelül 124 méter magas és 9 méter átmérőjű. A Super Heavy 33 Raptor-hajtóművel indul, a felső Starship pedig hat hajtóművet használ: három tengerszinti és három vákuumra optimalizált Raptort. A SpaceX jelenlegi adatai szerint a Super Heavy indításkori tolóereje mintegy 18 millió font-erő, vagyis nagyjából 80 meganewton. Ez több mint kétszerese a Saturn V holdrakéta körülbelül 34,5 meganewtonos indításkori tolóerejének, így a Starship a valaha épített legerősebb hordozórakéták közé tartozik. A rendszer folyékony oxigént és folyékony metánt használ hajtóanyagként. Újrahasznosítható konfigurációban 100 tonna feletti hasznos teher alacsony Föld körüli pályára juttatására tervezték. Ez a kapacitás nemcsak a Starlink műholdhálózat bővítése miatt fontos, hanem a NASA Artemis-programja szempontjából is, amelyben a SpaceX a Starship egyik változatát holdi leszállóegységként fejleszti. A Starship első Föld körüli pályára állása önmagában is történelmi eredmény a SpaceX számára. A vállalat ezzel túllépett a korábbi szuborbitális tesztek szakaszán, és megkezdte annak igazolását, hogy a rendszer alkalmas lehet rendszeres orbitális műveletekre, nagy tömegű műholdtelepítésekre és később emberes holdi küldetések kiszolgálására is. A cikk megjelenésekor azonban a teszt legkockázatosabb szakasza még hátravan. A Starshipnek bizonyítania kell, hogy végre tudja hajtani a fékező égetést, képes túlélni a légköri visszatérés hőterhelését, majd irányított módon vízre tud szállni a Csendes-óceánon. A hétfői repülés teljes értékelését ezért nem a pályára állás ténye önmagában, hanem az orbitális szakasz, a deorbit manőver, a hővédő pajzs teljesítménye és a splashdown együttes eredménye határozza majd meg. Címlapkép forrása: Brandon Bell/Getty Images