● news.bsdnet.hu

1848. szeptember 29-én fegyverek ropogtak Pákozd és Sukoró határán, amikor a kéretlenül érkező horvát bánt, Josip Jellasicsot megállította, sőt legyőzte Móga János honvédserege. Ez volt a szabadságharc első csatája. Akkortájt darabig haragudott egymásra magyar és horvát – igaz, csak addig, míg rá nem ébredt, hogy egy harmadik fél, az álnok bécsi udvar ugrasztotta össze a két nemzetet. Nagy gyakorlatuk volt az ilyesmiben a Habsburgoknak. Az „oszd meg és uralkodj” ősi módszere alapján járt el a márciusi forradalmaktól megrettent Burg: szembefordította a fiatal magyar kormánnyal az autonómiára vágyó nemzetiségeket – a szerb felkelők titokban fegyvereket kaptak, Erdélyben Puchner Antal császári tábornok lázította a románokat, Horvátországban Jellasicsra szignálták ki ezt a feladatot, aki már a tavaszon megtagadott minden együttműködést a Batthyány-kormánnyal. Ennek a végkifejlete lett a pákozdi ütközet… Maga a csata hadászati szempontból nem volt jelentős – Jellasics 200, Móga mindössze 7 ember veszített –, politikai tekintetben annál inkább, hiszen a győzelemmel megőriztük az áprilisi törvényekkel kiharcolt függetlenségünket, egyszersmind világossá vált, hogy Bécs és Pest-Buda konfliktusában hamarosan a fegyverek veszik át a szót. Bár 1866-os felállításakor Jellasics lovas szobrának kardja még felénk mutatott a zágrábi főtéren (ma a szerbek irányába), az avatási ünnepség csakhamar Monarchia-ellenes tüntetéssé vált, s lázongtak a következő évtizedekben is. Igazából nem volt bajunk egymással. Csak, ahogyan az lenni szokott, a történelemcsináló, sötét erők ugrasztottak össze bennünket.