● news.bsdnet.hu

1957. szeptember 29-én különös jelenséget figyeltek meg a Szovjetunió déli Uráljában: az égbolt szokatlan kékeslila színekben derengett. A helyi újságok még sarki fényről írtak, miközben a titkos atomváros, Cseljabinszk–40 közelében már egy minden korábbinál súlyosabb nukleáris baleset következményeivel küzdöttek. A Kistimi katasztrófát a szovjet vezetés évtizedeken át eltitkolta, és csak 1989-ben ismerte el hivatalosan. A második világháború után a Szovjetunió rendkívüli tempóban fejlesztette atomfegyverét. A Majak nevű nukleáris komplexumot 1946-ban hozták létre, és 1949-ben elkészült az első szovjet atombomba - írja az Environment and Sociaty . A létesítmény mellett létrehozott zárt település, Cseljabinszk–40 különleges világ volt. A lakók jobb fizetést, egészségügyi ellátást, lakhatást és oktatási lehetőségeket kaptak, cserébe szigorú titoktartást vállaltak. A város hivatalosan nem is létezett a nyilvánosság számára. A fegyverkezési verseny azonban óriási nyomást helyezett a Majakra. A termelést felgyorsították, miközben a technológia és a biztonsági rendszer még messze nem volt kiforrott. A környéken már korábban is történtek sugárszennyezéssel kapcsolatos incidensek, és radioaktív hulladék került a környezetbe. A tragédia közvetlen oka egy föld alatti tartály hűtőrendszerének meghibásodása volt. A tartályban nagy mennyiségű, rendkívül radioaktív folyékony hulladékot tároltak. A hűtés leállt, a hibát pedig nem javították ki időben. A radioaktív bomlás miatt a tartály tartalma folyamatosan melegedett, mígnem szeptember 29-én körülbelül 350 Celsius-fokot ért el. Ekkor bekövetkezett a robbanás. A mintegy 160 tonnás betonfedél a levegőbe repült, és hatalmas mennyiségű radioaktív anyag került a légkörbe. A szennyezett felhőt a szél északkeleti irányba sodorta, több ezer négyzetkilométernyi területet érintve - írja a Britannica . Nem atomrobbanás történt: a radioaktív hulladékot tartalmazó tartály kémiai jellegű robbanása szórta szét a szennyező anyagot. A felszabaduló radioaktivitás mennyisége azonban rendkívül nagy volt. A szovjet hatóságok nem adtak nyilvános magyarázatot, a környék lakói azonban hamar észrevették, hogy valami súlyos dolog történt. A gazdákat arra utasították, hogy pusztítsák el vagy temessék el a termést, az állatokat pedig vágják le. Katonák és sugárzásmérő egységek jelentek meg a földeken, miközben a lakosság sok esetben nem tudta, milyen veszélynek van kitéve. Több tucat település került a szennyezett övezetbe, és több mint tízezer embert telepítettek ki. Egyes falvakat teljesen felszámoltak. Más területeken a hatóságok megpróbálták kiszűrni és megsemmisíteni a szennyezett mezőgazdasági termékeket. Cseljabinszk–40 lakóit eközben igyekeztek megnyugtatni. A város szigorúan őrzött kapuinál ellenőrizték a járműveket és a szennyezettséget, miközben a környező falvak lakói közvetlenül szembesültek a katasztrófa következményeivel - írja a Soviet History . A Kistimi katasztrófa híre nem jutott el azonnal a világ közvéleményéhez. A Szovjetunió mindent megtett annak érdekében, hogy az esemény titokban maradjon. Nyugaton már az 1950-es évek végén hallottak elszórt híreket egy uráli nukleáris balesetről, a részletek azonban csak jóval később váltak ismertté. A szovjet emigráns biológus, Zsoresz Medvegyev 1976-ban a brit New Scientist című lapban írt a katasztrófáról, majd könyvben is részletesen foglalkozott vele. Szovjet tudományos publikációk alapján arra következtetett, hogy egy rendkívüli nukleáris baleset történhetett az Urálban. Az amerikai hírszerzés eközben már korábban is tudott a történtekről. Felderítő repülések és más hírszerzési információk alapján képet kapott az eseményekről, a részletek azonban sokáig nem kerültek nyilvánosságra. A háttérben a hidegháború sajátos logikája is szerepet játszott: az Egyesült Államoknak sem állt érdekében, hogy a nukleáris ipar biztonságával kapcsolatos félelmeket erősítse. A baleset azért vált Kistimi katasztrófaként ismertté, mert a titkos Cseljabinszk–40 nem szerepelt a nyilvános térképeken. A közeli Kistim viszont megtalálható volt rajtuk, ezért a nyugati szakirodalomban erről a településről nevezték el az eseményt. Cseljabinszk–40 később Cseljabinszk–65 néven szerepelt, ma pedig Ozjorszk néven ismert. A szovjet vezetés egészen 1989-ig nem ismerte el hivatalosan a katasztrófát. A radioaktív szennyezést nem lehetett egyetlen takarítási akcióval megszüntetni. A Majak működése során a katasztrófától függetlenül is veszélyes anyagok kerültek a környezetbe, ezért a térség hosszú időn keresztül súlyosan terhelt maradt. A pontos egészségügyi következményeket nehéz meghatározni, részben a szovjet titkolózás, részben pedig a térség korábbi és későbbi szennyezései miatt. A baleset után létrehozták a Kelet-uráli Radioaktív Nyom területén működő kutatóállomást, ahol a radioaktív szennyezés környezeti hatásait vizsgálták . A kutatók azt is tanulmányozták, hogyan lehet megtisztítani a talajt, illetve miként lehet biztonságosabb mezőgazdasági termelést folytatni szennyezett területeken. Az itt szerzett tapasztalatok később, az 1986-os csernobili katasztrófa után is hasznosnak bizonyultak. A Kistimi katasztrófa máig a nukleáris ipar történetének egyik legsúlyosabb balesete. Egyben annak a korszaknak is az emléke, amikor a szovjet vezetés a lakosság tájékoztatása helyett elsősorban a titok megőrzésére törekedett.