● news.bsdnet.hu

A fájdalom, amelyre nem lehet felkészülni. Deák Tamás napi négy nyugtatóval próbál talpon maradni és lelki békére lelni. Az élet rendje, hogy egy gyermek eltemeti a szüleit. De Deák Bill Gyula fia az édesapja halála előtt néhány órával még a közös jövőt tervezte, még együtt nevettek, még a közelgő koncertturnéra készültek. Csakhogy a blueskirály azon a gyászos éjszakán hátsó fali infarktust kapott, majd elindult a végtelen felé. Az utánozhatatlan érces hang örökre elnémult, hiába vigyáztak rá a zalaegerszegi kórházban. A legfeketébb hangú fehér énekest szerdán egy órakor temetik a Kozma utcai Új Köztemetőben. A fia, Tamás most először beszél a feldolgozhatatlan tragédiáról, az édesapja utolsó óráiról. Sinkovics Gábor Újságíró (Sztárvilág) Ezeket látta már? A blueskirály közelmúltban bekövetkezett halála óta megannyi találgatás és fals információ látott napvilágot. Lapunkban is megírtuk, hogy Deák Bill Gyula a zalaegerszegi kórházban túlesett egy sikeres pacemakerbeültetésen, amely után semmiféle komplikáció nem jelentkezett, sőt, a népszerű énekes a szerettei körében a jövőt, a folytatást tervezte, és várta, hogy másnap hazaengedjék. Éjjel aztán végzetes szívrohamot kapott. Ám akadtak, akik az orvosokat, a nem megfelelő ellátást hibáztatták a tragédia után. Deák Tamás, az utánozhatatlan bluesénekes fia most elmondja a teljes igazságot. – Sajnos, nem volt előzmény nélküli mindaz, ami apuval történt. De mielőtt erről beszélnénk, kérem, írja le jó nagy betűkkel, hogy az orvosok lelkiismeretes munkát végeztek. Apu a legjobb kezekben volt a zalaegerszegi kórházban, már csak azért is, mert egy szívsebész barátunk végezte a beavatkozást, gondosan ügyelve rá. Hogy mennyire óvták, azt tökéletesen jelzi, hogy 36 órát töltött a pacemakerbeültetést követően az intenzíven, megfigyelés alatt, holott általában ez tizenkét óráig szokott tartani. Ezt követően vitték egy betegszobába, ahol – és ezt tiszta szívvel állítom – visszanyerte az életkedvét. Soha nem felejtem el, amikor a kórházi ágyon felülve, a szemembe nézett, majd azt mondta: fiam, olyan vagyok megint, mint egy húszéves… Deák Bill Gyula fiát, Tamást szörnyen megviselte a tragédia / Fotó: Archív Deák Tamás mély levegőt vett ennél a mondatnál. Aztán elnézést kért, mert – mint mondta –napi négy nyugtató van benne, hogy valahogy túlélje élete talán legkeményebb időszakát. Aztán folytatta. – Szóval apu augusztus 8-án, egy szlovákiai koncert előtt egyszer csak elájult. Minden előzmény nélkül történt, épp sétált volna fel a színpadra, amikor összeesett. Ugrottunk hozzá, felnyaláboltuk, kólával itattuk, majd nem sokkal később, mintha mi sem történt volna, a közönség elé állt, és lenyomta a bulit. Intő jel volt. Tudtuk, hogy a szívével gond van, de ő mindig erősnek mutatta magát. Aztán mégiscsak rábeszéltük egy alapos kivizsgálásra, ahol ijesztő adatokat produkált. Elkerülhetetlenné vált egy pacemaker beültetése. Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor a doki megszorította apu kezét, s határozottan mondta neki: Bill, megkapod a pacemakert, és ezzel minimum öt évvel meghosszabbítjuk az életedet. Így, ilyen előzmények után került apu a zalaegerszegi kórházba. Mi pedig a feleségemmel kivettünk egy szobát, hogy ott legyünk a közelében. S amikor megtörtént a beültetés, megkönnyebbülten láttuk, hogy apu mennyire jól van. Bementünk hozzá, ő pedig felkelt az ágyból, süteményt evett, viccelődött. Többször is kijelentette azzal a csibészes mosolyával: fiam, érzem, ahogy a vér áramlik bennem, érzem, ahogy az erőm visszatér. A betegszobában kapott egy társat, aki hasonló beavatkozáson esett át. Megöleltük egymást, amikor elköszöntünk tőle, és ő nyomatékosan kérte, nehogy elaludjunk, reggel nyolcra menjünk be érte, aztán vigyük végre haza! Hiszen szervezni kell a turnét, jönnek a próbák, a koncertek, egyeztetni kell Takács Tamással, Tátrai Tibusszal és a többiekkel… Lapunkban is írtunk róla, hogy a blueskirály Rossz vér című koncertturnéja ősszel is folytatódik. Deák Bill Gyulát mindig, mindenhol óriási szeretettel fogadták, a bulijai pedig évtizedek után is tűzbe-lázba hozták a közönséget. Afféle utolsó mohikánként tekintettek rá sokan. Az igazi zene egyik utolsó előadójaként. Nem véletlenül mondta sokszor: ha mi, nagy öregek meghalunk, velünk együtt kicsit a zene is meghal Magyarországon. – Igen, apu valóban mondott ilyet, és nagyon is komolyan gondolta. Azt hittük, vele együtt, hogy még lesz néhány jó évünk közösen. Miután elköszöntünk tőle a kórházban, éjfélkor még felhívtam, ő pedig megismételte, hogy mennyire várja a reggelt, a hazamenetelt. Azt utólag tudom, hogy hajnali egy órakor bement hozzá az ügyeletes orvos, megmérte a pulzusát, és apám, aki addig a telefonját nézegette, csak annyit mondott neki: köszönöm, remekül vagyok, már alszom is. Álmában érte a hátsó fali infarktus. Hajnal négykor hívtak a kórházból, hogy baj van. Nem sokkal később már ott álltam a feleségemmel az ágyánál. Az arca nyugodt volt, a teste szinte forró. Átöleltem, megcsókolgattam, s megköszöntem neki, hogy felnevelt, hogy embert faragott belőlem. Azt mondta a doki, olyan súlyos volt a szívrohama, hogy a pacemaker sem menthette meg. S ez az infarktus bárhol, bármikor bekövetkezhetett volna nála. Szerdán búcsúztatjuk édesapámat, majd – a kívánságának megfelelően – a hamvait hazavisszük, oda, anyu mellé. Hadd legyenek így együtt az idők végezetéig! – zárta a gondolatait Deák Tamás. A blueskirálytól szerdán búcsúznak, de a hangja, az egyénisége örökre velünk marad. Deák Bill Gyula