● news.bsdnet.hu

Annak a ténynek, hogy fradista vagyok, apám is az volt, sőt a nagyapám is, ennek a cikknek a megszületésében zéró a jelentősége. Valójában akkor is ugyanilyen cikket írnék, ha más csapat mérkőzéseire járnék, nem zöld-fehér szívvel élnék. Igyekszem azért tárgyilagos maradni, ami persze nem könnyű, amikor a hatalom éppen meg akarja semmisíteni mindazt, amit az elmúlt években sportvezetők, sportolók, szurkolók felépítettek a Népligetben. Kubatov Gábor a Ferencváros történetének egyik legsikeresebb elnöke, és ezt a tényt ellenfelei sem tagadhatják. Az NB II-ből hozta vissza a csúcsra a labdarúgócsapatot, és most ott tartunk, hogy állandó induló a nemzetközi kupákban, európai élcsapatokat ver meg itthon és idegenben, a kontinensen pedig mindenki ismeri, akinek bármi köze van a futballhoz. Azt már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy Magyarék rettenetes ütemtelenségről tettek tanúbizonyságot, hiszen a lex Kubatovot, vagyis az általuk nem kívánt sportvezetők megpuccsolását a Celtic elleni nagy győzelem másnapján jelentették be. Hiába beszéltek arról, hogy a Ferencváros nem a régi, a napi valóság teljesen más képet mutat. A futballisták valójában meccsről meccsre hőstetteket hajtanak végre, sorra gazdagabb, erősebb csapatokat fektetnek két vállra. És akkor még nem beszéltünk a többi szakosztályról, a Ferencváros sok-sok sportolójáról, akik nem futballisták, de magyar bajnokok, bajnokcsapatok, Európa- és világbajnokságok, olimpiák hősei más sportágakban, példaképei az országnak, büszkeségei a magyarságnak. A Ferencváros tehát nemzeti ügy, szoktuk mondani. Hadd fogalmazzak egy kicsit másképp: több mint nemzeti ügy. A Ferencváros olyan komplex közügy, amellyel a politikának ugyan kötelessége foglalkoznia, de mindig a jó ízlés és a tisztesség határain belül, különben elszabadulnak az indulatok. Ebben a kijelentésben semmi túlzás nincsen. Hogy saját állításával szemben Magyar Péter soha nem volt fradista, jól példázza, hogy az előző gondolatmenetről sem neki, sem az embereinek fogalma sincs. Lebegtetnek valamiféle vádat a Fradiváros ügyében, kampányüzemmódban ezúttal is milliárdokról papolnak, de szó sincs arról, hogy Kubatovék szabadon megvédhetnék magukat, őket nem illeti meg az ártatlanság vélelme. A kormány gyorsan lépett, azonnal le akarják venni a színről. Erőszakos módszerekkel, hatalmi szóval üzennek mindenkinek az országban: hiába dolgozol valahol törvényesen, mi bármikor elmozdíthatunk, ha nem tartasz velünk. Mindeközben Kubatovval valójában csak egyetlen baj van: jó abban, amit csinál. Ezért küldött a kormány selyemzsinórt, ezért találták ki a lex Kubatovot, hogy elmozdítsák az elnöki székből, ahonnan szívós munkával a lesüllyedt, kifosztott, megalázott klubból erős zöld-fehér családot teremtett. Ebben az országban – független kutatások szerint – mintegy másfél millió fradista él, a Kárpát-medencei magyarokkal együtt, akik túlnyomórészt szintén azok, valószínűleg a kétmilliót is eléri a szimpatizánsok száma. Nem azt mondom, hogy Kubatovért a világ minden fradistája rajong, de az üldöztetés nem afféle mítosz, hanem nagyon sok szurkoló személyes tapasztalata régmúlt időkből, vagyis leginkább ténykérdés. Éppen ezért a hatalmi dekázgatás a klub körül elsősorban bennük, de az utánuk következő nemzedékekben is mély sebet váj. Ennek következtében az indulatok garantáltan felhorgadnak majd a közeljövőben, különösen akkor, ha még jobban erőszakoskodik a hatalom. Ha majd minden eszközzel el akarják mozdítani Kubatovot, és persze nem csak őt, nyilván a munkatársait is. Azokat az embereket, akik fradistaként, elkötelezett harcosként újraépítették a klubot. Akármit gondol is az olvasó Kubatovról, tisztelheti, utálhatja, sőt a Fradit sem kell szeretnie, arra a legtöbben mégis rábólinthatnak, hogy ne engedjük a politikai megfélemlítést! A Ferencváros nem eladó, az elnök pedig nem lehet áldozat. A klub szurkolói csoportjai szinte biztosan kiállnak majd a jelenlegi vezetés mellett, de újpesti, kispesti, angyalföldi, vidéki szurkolótársak, barátok is támogatják őket, hiszen jól tudják: ma nekünk, holnap nektek. Hiszen a lex Kubatov részben vagy teljesen rájuk is lesújt, őket is visszavetheti a mániákus hatalom. Eljött tehát a szurkolók ideje. Eljött a mi időnk. Itt az idő, hogy megmutassuk: a Ferencváros nem a politikusok prédája, nem lehet, nem tudnak elhallgattatni minket. Azt sem engedjük, hogy a klub belső ügyeibe, szuverenitásába, döntéseibe beavatkozzanak azok a tehetségtelen, ostoba politikusok, akik éppen azon hahotáznak, ha nagy győzelmek idején az ember elmorzsol néhány könnycseppet. A támadók minden határt átléptek: új időszak kezdődik, bár a mérkőzés eleve tisztességtelen. A végeredményt előre kiírták a táblára, a bírót lefizették, már megírták a tudósításokat, a meccset mégis le kell játszani. A Ferencváros mindenesetre felállt a középkezdéshez. A bíró belefújt a sípjába, még egy gyors összenézés a társakkal, aztán elindul végtelen útjára a labda. Győzni fogunk, egyszerűen nincs más lehetőség. Ezt azért mindenkinek tudnia kell, aki ma pályára lépett. Ilyen a sport, ilyen az élet. De akit a nagyobb tudás, a tapasztalat edzett meg, aki jobban akarja a sikert és valóban csapatot alkot a társaival, valójában legyőzhetetlen. Erre figyelmeztet minket a történelem, még akkor is, ha a jelen időben lubickolók közül sokan nem tanulták meg a leckét.