Hadjar dühös magára: „El kellett volna csípnem az első hármat”
F1világ
2026-05-24 08:00
Hadjar már a montreali időmérő Q1-es és Q2-es szakaszában is felhívta magára a figyelmet tempójával, utóbbiban pedig az eredménylista élén zárt. ARed Bullsokkal erősebb formát mutatott, mint néhány órával korábban, a szombati sprintfutamon.Verstappen ultimátumot adott: távozhat az F1-ből, ha elmaradnak a szabályváltozások!
A Q3-ban azonban már nem alakultak jól a dolgok a 21 éves versenyző számára, aki végül csapattársa,Max Verstappenmögött, a 7. helyen zárt. Hadjar a kvalifikáció utolsó szakaszában történtekért elsősorban saját magát okolta.HIRDETÉSHIRDETÉS
„Hibáztam a Q3 első próbálkozásánál, és így igazán jó viszonyítási alapom sem volt az utolsó körre, ezért egy kicsit túlerőltettem” — magyarázta csalódottan a francia az időmérő után.HIRDETÉS
„Ez tényleg nagy kár, mert idén először volt ennyire jó autónk, nekem pedig valahogy sikerült mindent eldobnom, mert nem végeztem jó munkát. Eléggé dühös vagyok.”
Mindezek ellenére Hadjar elismerte, hogya Red Bull előrelépetta Montrealban rendezett időmérőre.
„Meg kell értenünk, miért voltunk ennyivel gyorsabbak, mint pénteken, még ha van is egy elképzelésem róla” — tette hozzá. „Ez mindenképpen pozitívum, de másfelől ott kellett volna lennem az első háromban, és nem voltam ott.”
Hadjar számára nem ez volt az egyetlen nehézség szombaton: a francia versenyző autóján probléma jelentkezett a sprintfutamon, amely miatt előbb feladta a versenyt, később azonban újra csatlakozott a mezőny végén.HIRDETÉS