Balázs Andi elsírta magát
Mediapiac
2026-05-24 07:55
Másodszor lesz a torockói Duna Napok háziasszonya Balázs Andi. A színművész idén is nagyon várja a hagyományos főzőversenyt, hiszen különleges erdélyi ízeket kóstolhat majd. A Duna Család-barát című műsorában felidézte tavalyi élményeit, és elárulta, melyik pillanatban csordultak ki a könnyei.
Május 29. és 31. között ismét várja az érdeklődőket a Kárpát-medencei magyarság összetartozását ünneplő rendezvény Torockón. A 12. Duna Napok a hagyományokhoz híven idén is három napon át kínál koncerteket, hagyományőrző programokat és családi élményeket a látogatóknak. A nagy sikerű főzőversenyt is megrendezik, amelynek háziasszonya– a tavalyi évhez hasonlóan –Balázs Andi lesz. A Jászai Mari-díjas színművész aCsalád-barátvendégeként mesélt élményeiről. Mint mondta, mielőtt Torockóra látogatott volna, sokan meséltek neki arról, hogy itt kétszer kel fel a nap, és milyen különleges élményt nyújt ez, ő azonban akkor még csak legyintett erre, írta közleményében azMTVA.
„Éjszaka érkeztünk meg, és amikor reggel felébredtem, majd elhúztam a függönyt, épp a Székelykőre láttam, elém tárult ez a csodálatos látvány. Elsírtam magam. Olyan volt, mint egy festmény”– idézte fel meghatározó élményét. Azt is megosztotta, hogy amikor a Székelykő lábától visszatekintett a falura, olyan érzése támadt, mintha egy mesebeli helyszínt látna.
„Amikor tavaly megérkeztem Torockóra, rengetegen odajöttek hozzám, megöleltek, és megosztották velem a saját történeteiket, amelyek ehhez a helyhez kötik őket. Torockó valóban összehozza az embereket”– mondta, hozzátéve, alig várja, hogy idén is ott lehessen. A számtalan koncert és program közül külön kiemelte a főzőversenyt, amelyet már most nagyon vár, hiszen az „Erdély ízei” tematika mentén reményei szerint számos helyi specialitást kóstolhat majd meg. Háziasszonyként biztosan ő vezényli le az eseményt, emellett feladata lesz az is, hogy a Duna Napok ideje alatt minden fontos információt megosszon a látogatókkal.„Az a feladatom, hogy jól érezzem magam, mert ez a közönségre is átragad”– fogalmazott a Duna délelőtti magazinműsorában. ( Forrás:MTVA)
ACsalád-barát beszélgetése újranézhetőaMédiaklikken.
Család-barát – hétköznaponként 9:35-kor és 11:10-kor a Duna műsorán.
A torockói Duna Napok háromrészes összefoglalóját júniusban a Duna és a Duna World is műsorára tűzi.