● news.bsdnet.hu

– Meglepetésként érte a Tisza ilyen mértékű előretörése? – Bíztam a Fidesz győzelmében, de őszintén tartottam attól, hogy a Tisza kerül hatalomra, mert veszélyesnek láttam őket. Nemzeti radikálisként ezért is javasoltuk bátyámmal a kampányban, hogy a szoros körzetekben listán a Mi Hazánkra, egyéniben viszont a Fidesz jelöltjeire kellene szavazni. Ez egy tisztességtelen választás volt, erős nyugati befolyással. A sajtójuk folyamatosan lejáratta hazánkat, a pénzeket visszatartották, az olajszállítást korlátozták, a forintot támadták, az Erasmust elvették a diákoktól, és ott volt a Meta óriási fölénye is. A kormányt minden oldalról tűz alá vették, ezt szinte lehetetlen volt kivédeni. Erre az eredményre mégsem számítottam, de nem értek egyet azokkal, akik földindulásszerű vereségről beszélnek. Két és fél millió ember a Fideszre voksolt, a Mi Hazánkkal együtt van 2,8 millió jobboldali szavazó, szemben a 3,3 millió tiszással. Ez nem olyan nagy különbség, hogy a kardunkba kellene dőlnünk. A Tisza nagy győzelme elsősorban a választási matematika következménye. Magyarországon van egy erős, stabil jobboldali réteg világos értékrenddel és ideákkal. Ez a közösség nem tűnt el, nem esett szét, és nem is fog. – A kormányváltástól való aggodalmát inkább a jobboldal hibái táplálták, vagy a Tisza kommunikációjának várható társadalmi hatásai? – Természetesen vannak kritikáim a kormányzásról, de objektívan nézve – családanyaként – nem látom, mi volt itt olyan rossz az elmúlt tizenhat évben. Ingyenes tankönyvek, szja-mentesség, vállalkozói támogatások, határon túli magyarok segítése, nagy beruházások. Emellett végre számoltak velünk a világpolitikában, ezért sem értettem, hogyan tudott ekkora hatást kiváltani ez a folyamatos, gátlástalan uszítás. A legidegesítőbb számomra az volt, hogy összeomló országról beszéltek. Ez egyszerűen nem igaz. Az átlagember szintjén élve kijelenthetem, hogy minden működött. Szörnyen eltúlzott hazugság az ellenkezőjét állítani. Magyar Péter kommunikációjában azt láttam, hogy kritikátlanul állít dolgokat – sokszor teljes valótlanságokat –, majd huszonnégy órán belül az ellenkezőjét. Ez számomra riasztó. A magyar nép szerelmese vagyok, de amikor 1994-ben, négy évvel a rendszerváltás után visszaszavazták az MSZP-t és Horn Gyulát, óriási kiábrándultságot éreztem. Már akkor rájöttem, hogy az erős, megingathatatlan nemzeti mag mellett mindig lesz egy ide-oda billegő réteg, amelyik könnyen befolyásolható. – Többen állítják, hogy 2010 óta az elmúlt négy év volt a kormány leggyengébb időszaka, és ez is szerepet játszott a vereségben. Egyetért ezzel? – Egyáltalán nem így látom. A jelenlegi világpolitikai és gazdasági környezetben Orbán Viktor ütésállóvá tette az országot. Fenntartotta a rezsicsökkentést, az összes szociális támogatást, a védett üzemanyagárat és stabilitást teremtett. Számomra azonban nem is elsősorban a gazdasági intézkedések miatt volt jó ez a kormányzás, hanem a szimbolikus lépések miatt. A határon túli magyarok támogatása például óriási jelentőségű. Erdélyben alig találni olyan templomot vagy óvodát, amely ne magyar kormányzati támogatással újult volna meg. Székelyföldi gazdák is arról beszélnek, hogy a magyar pályázatok segítségével tudtak előrelépni. A vármegyék visszaállításával visszanyúltak a magyar történelmi fogalomtárhoz, ez is régi nemzeti követelés volt. Hatalmas jelentőségű, hogy Orbán Viktor mindig fölénk helyezte az Úristent, nem túlzóan, de következetesen. És az is, hogy az LMBTQ-lobbi térnyerését sikerült fékezni. Bántott, hogy a nemzeti radikálisok mindezt nem értékelték. – A kampány egyik központi témája az Orbán-kormány időszakában történt meggazdagodás volt, amelyre Magyar Péter vagyonvisszaszerzés, elszámoltatás ígéretével reagált. Egy posztjában úgy fogalmazott, rosszul van az „akasszátok fel a királyokat” hangulattól. Mire gondolt pontosan? – Rettenetes, ami most zajlik. Biztos, hogy voltak hibák a kormányzásban, de ez a leszámolás teljesen abszurd. Tudjuk, hogy bizonyos érdekkörök nem örültek a szuverén Magyarország létrejöttének. Orbán Viktor megadóztatta a multikat, és a profitot a magyar embereknek adta vissza. Mindig azt tanítottam a gyerekeimnek, hogy örüljenek annak, ha másnak jó, mert ha egyre több embernek jó, az felfelé húzza az egész társadalmat. Legyenek magyar gazdagok, magyar nagytőkések, nagyvállalatok, ettől lesz erős egy ország. A jobboldali kormányban az volt a zseniális, hogy az egész társadalom életszínvonalát emelte, és ebből kinőhettek a még gazdagabbak. Álságosnak érzem, ahogy most zsebekben turkálunk. A Nemzeti Együttműködés Rendszere valóban létezett, de nem csak a sajátjainak adott, kaptak támogatást a herebere parti liberális előadói is, és mindenféle világnézetű cégek, projektek. Harminc éve dolgozom a kultúrában, soha egy forintot nem kaptam, nem is kértem, mégsem háborgok azon, ki mennyit kapott. Ha visszaélés történt, vizsgáljuk ki, de akkor kezdjük a kommunista vagyonokkal, folytassuk a kilencvenes évek privatizációival és a Gyurcsány-érával. Hát nem abszurd azért támadni az Orbán-kormányt, mert túl sokat adott? Miközben elfelejtjük, hogy mekkora növekedést produkált az ország. Nőtt a nemzeti vagyon, az aranytartalék, a lakossági megtakarítás, az ingatlantulajdon. Sajnálom, hogy a kampányban erről nem beszéltünk eleget. – Magyar Péter beiktatásán a legnagyobb ováció az elszámoltatási és vagyonvisszaszerzési ígéreteket kísérte. Ezzel terelnék el a figyelmet azokról a kormányzati döntésekről, amelyek később közvetlenül befolyásolják az emberek mindennapi életét? – A nép valójában semmit nem fog kapni, az élete nem lesz jobb, csak végignézheti a leszámolást és az idézőjeles akasztást. Ez rémisztő, kontraproduktív és a magyar érdek ellen való. Kétezer éve lehet a „dögöljön meg a másik tehene” jelszavával a prolikat hergelni. Ahogy Magyar Péter bejárta a Karmelitát, az nekem a jakobinusok támadását idézte a Tuileriák ellen. A tömeg legzsigeribb reakcióira épít. Amikor kiül cigizni az Országház ablakába, az egy olyan színvonal, amitől már elszoktunk Kádár Jánosék óta. Az elmúlt másfél évtizedben volt egy szellemi nívó. Orbán Viktornak minden megszólalásában volt egy gondolat, egy összefüggés, ami elgondolkodtatott. Amikor Magyar Péter Érdre jött, kimentünk, de csak uszítást hallottunk, hogy mindenkit le akar fejezni. Minden rossz, mindenki nyomorog. Semmit nem tudtunk meg arról, milyen külpolitikát akar, hogyan viszonyul az orosz–amerikai kapcsolatokhoz, a világpolitikai helyzethez. Akinek van némi történelmi ismerete, annak nagyon ismerős ez a bolsevik tempó. Őszintén remélem, hogy ez a cirkusz lecseng, mert az ország nem bírja el hosszú távon. – Hogyan definiálná a Tisza-kormány politikai és ideológiai karakterét? Az alakuló ülésen egymás után hangzott el a Szózat, az Örömóda és a Székely himnusz. Milyen értékközösséget jelez ez a sokszínűség? – Ha nem volna tragikus, akár mulatságos is lehetne, hogy a magyargyűlölő liberálisokkal Székely himnuszt énekeltetnek, magyar zászlót lengetnek, és kénytelenek Wass Albert-idézeteket hallgatni. Magyar Péter gazdasági-pénzügyi hátországát és a mögötte álló balliberális médiát ismerjük, ez egy globalista kör. A kormány összetétele rendkívül heterogén, és szerintem addig tud majd együtt maradni, amíg tart a pénz. Ha elfogy, jön a családi ezüst kiárusítása. Újra lába kelhet a villamosműveknek, a gáztározóknak, a reptérnek. És amikor ezek is elfogynak, kiütköznek az ideológiai törésvonalak. Nem annak szurkolok, hogy visszafejlődjön az ország, de Magyar Pétert a rettenetes bosszú hajtja. Számomra ez egy trójai történet: egy asszony elvesztése áll a háttérben, és ő most bosszúból mindent fel akar égetni. A fiatalokat könnyű megvezetni, ezért óriási a szülői felelősség. El kell magyarázni, milyen értékek alapján döntünk, mi a legfontosabb a nemzetünk számára. A konzervatív életmodell – nősülj meg, építkezz, vállalj gyereket, dolgozz – sok fiatalnak nem vonzó, inkább stresszeli őket. A saját bőrömön tapasztaltam, amikor 2018-ban elkészítettem a Rád is szükség van! című filmemet. Elementáris gyűlölet zúdult rám, pedig csak arról szólt, hogy a család és a gyermekvállalás a nemzet jövője. Sok fiatalnak az Isten, haza, család semmit sem jelent. Pedig a patriotizmus alapja a saját kultúránk ismerete, úgy is mondhatnám, a hagyomány nem ismerése nemzetbiztonsági kockázat. Ha nem tudod, ki vagy, ha nem szereted a hazádat, akkor csak jelszavak mentén sodródsz ide-oda. A Fidesz sem így indult, nagy utat járt be. Hiszem, hogy Orbán Viktor valódi államférfi akart lenni – és azzá is vált. Szerette volna egy új aranykor alapjait lerakni. Nemzeti radikálisként ezért álltam melléjük. Bízom benne, hogy amit felépített, azt nem fogják tudni szétverni. – A jobboldalon többen megfogalmazták azt a kritikát, hogy a nemzeti oldal kifejezés kirekesztő, és emiatt is veszítettünk a választásokon. Egyetért? – Egyáltalán nem érzem kirekesztőnek a nemzeti oldal kifejezést. Vannak alapvetések, amelyek mentén ez világosan meghatározható: számít-e a magyar érdek, vagy mindig a nemzetközi szempont az első? A másik oldalon pedig ott vannak azok, akik zsigerből elutasítanak mindent, ami nemzeti. Ez a Tóta W.-féle szellemiség. Ők mindent támadnak, ami a magyarság önbecsülését erősíti. Azért jók Orbán Viktor beszédei, mert emelik a nemzetet, nem azt sugallják, hogy innen menekülni kell. A magyar kultúrával foglalkozva pontosan látom, milyen kincs birtokában vagyunk. A tárgyi kultúránk, a szokásaink, a zenéink, táncaink, viseletünk, gasztronómiánk, a nyelvünk egyedülállóak. A gyökereink, hagyományaink megismerése iránti vágy a kommunizmus „végképp eltörölni” korszaka után a rendszerváltáskor újra felszínre tört: íjászat, rovásírás, magyar nevek, néptánc, lovaglás, istenhit. A jobboldalon ennek erős, stabil bázisa jött létre. Most a választási eredmények miatt sokkos állapotban vagyunk, de ebből fel kell állni. Sőt, vissza kell támadni. Ahogy Hunyadi mondta: támadni, támadni, támadni! – Hogyan látja Orbán Viktor jövőbeni szerepét? – A Doperanos című műsornak adott interjúban azt éreztem rajta, mintha egy kicsit felszabadult volna. Nem tudom, akar-e még egyáltalán a hazai nemzeti oldal vezetője lenni. Elképzelhető, hogy most a nemzetközi politikában lenne fontosabb szerepe, hiszen amit ő képvisel, az a jövő, nem pedig az, amit Magyar Péter. A liberalizmus Nyugaton már lejárt lemez, mindenhol meg fog dőlni. Lehet, hogy most még viszi a lendület, de a jövő arról fog szólni, hogy a nemzetek újra magukra találnak. Ha ez nem történik meg, akkor Európának vége, mert demográfiai válságban van. Fogy a kontinens lakossága, és ezzel együtt fogy az európai kultúra, a nyelvek, a hagyományok, az egész civilizációs örökség. Ebben a helyzetben teljesen abszurd, hogy európai népek egymást öljék az orosz–ukrán fronton. Európának most nem belső háborúkra volna szüksége, hanem önvédelemre, önfenntartásra. Amit pedig a szivárványos irányzatok képviselnek, az teljes zsákutca. Öngyilkosság. – Hogyan kellene megújulnia annak a jobboldalnak, amelyet ma a parlamentben két párt képvisel? – A bátyámért folytatott lobbitevékenység során kerültem közel sok fideszeshez, és ez segített megérteni, hogy ők tulajdonképpen ugyanolyanok, mint mi, nemzeti radikálisok, legfeljebb óvatosabbak. A Békemeneten felvonuló fideszesek sem gondolnak mást a nemzetről, családról, jövőről, akkor mi értelme egymást támadni? Ezt főleg a Mi Hazánk felől érzem, a Fidesz részéről nem tapasztaltam ellenségeskedést, ugyanakkor tény, hogy a Fidesz sokszor elhallgatta, levegőnek nézte őket. Ha megújulásról beszélünk, akkor egy olyan folyamatot tudnék elképzelni, amelyben a teljes nemzeti oldal együtt újul meg. Szívesen részt is vennék benne. De sajnos azt látom, hogy ez nem érdeke a pártoknak, mindenki a saját pozícióját félti, miközben a célok között alig látok különbséget. A Fidesz által képviselt fundamentális nemzetstratégiai ügyek – bevándorlás, LMBTQ-kérdések, gazdasági protekcionizmus, határon túli magyarok, Trianon – mind ugyanazt a nemzeti narratívát viszik, amit a Mi Hazánk is fontosnak tart. A megújulás azt jelentené, hogy felismerjük, egy oldalon állunk. – Ebből az összefogásból kihagyhatók a pártok? Le lehet nélkülük vezényelni a megújulást? – Pártokráciában nem lehet kihagyni a pártokat, erős politikai struktúra mindig kell. Magyar Péter most a Fidesz meggyengüléséből próbálja integrálni a jobboldali szavazókat, és úgy látom, a Mi Hazánk is ebbe az irányba mozdult el, pedig szerintem jobb lenne, ha megmaradna a klasszikus nemzeti radikális ügyek képviseleténél. Őszintén szólva, egy ideje már nem érzem, hogy a Mi Hazánk hozzám szólna. Amikor a Fidesz olyan lépéseket tett, amelyeket a radikálisok mindig fontosnak tartottak, nem örültek, hanem rögtön hiteltelenítették, támadták ezeket. A logika az lett, hogy ami a Fidesznek jó, az nekik rossz. Ez teljesen kontraproduktív, és mára a párt magját főleg Fidesz-gyűlölők alkotják. Pedig a jobboldalnak nagyon kellett az a jövőkép, amit Orbán Viktor nyújtott. Sok gyenge vezetés után végre volt egy stabil nemzeti kormány, ennek örülni kellene tudni. Van ebben jogos sérelem is, mert a radikálisok sokszor olyan ügyekért álltak ki, amelyekért korábban kinevették őket, most meg azokkal kampányolt a kormány. Ma is folynak eljárások, például a bátyám ellen egy 2019-es Pride-tüntetés miatt. Azt érezzük, hogy a gondolatainkra, a javaslatainkra senki sem kíváncsi, és ebből alakult ki a Fidesz iránti gyűlölet. A radikális energiát nem elnyomni kellene, hanem megbecsülni. A Vadhajtások portálra is szükség van, a baloldal soha nem tagadja meg a saját radikálisait, még az erőszakos antifákat sem. Ők tudják, hogy mindenki szem a láncban. A nemzeti oldalon is így kellene működni. Mi nem állunk át a másik oldalra, nem sírdogálunk. A szittya magyarokra nem ellenségként kellene tekinteni. – A választások után nemhogy összefogást nem látunk, hanem inkább egymás hibáztatását. Mit gondol erről? – Legyenek egymásnak ellentmondó gondolatok, ez teljesen rendben van. De az, hogy most egymásnak esnek, szerintem óriási hiba. A baj az, hogy eltűnt a vezér, pedig most nagyon gyorsan kellene egy határozott irányvonal, hogy merre megyünk, kinek mi a feladata. Én híve vagyok annak, hogy mindent ki lehessen mondani, ez a mostani jobboldali veszekedés azonban teljesen értelmetlen. Elvesztettünk egy választást, de nem állt meg a világ, nem kell szétszaggatni egymást. A nemzeti oldalnak most pont az lenne a dolga, hogy összezárjon, ne pedig önmagát marcangolja. – Mire számít az elkövetkezendő négy évben? – A globális tőke visszaengedése megszorításokat, az adókedvezmények és a lakáshitel-támogatások megszűnését hozhatja, és egy idő után a gazdaságból ismét kiszívják a pénzt. A másik nagy félelmem, hogy teret engednek az LMBTQ-ideológiának, ami különösen a bizonytalan, figyelemhiányos kiskamaszokat sodorhatja veszélybe. A demográfiai helyzet tragikus. Magyarországon naponta ötven abortusz történik, Európában ötezer, a világon százhúszezer. A hetvenes években száznyolcvanezer gyerek született évente, ma nyolcvanezer alatt vagyunk. Gazdasági felemelkedés nincs emberek nélkül. Európának végre ki kellene mondania, hogy fogyunk, és ennek megfelelően új korszakot kellene indítani, amely a családot és a gyermekvállalást támogatja. Életvédelmi munkám során láttam, hogy sokszor egy egészen kicsi segítség is elég ahhoz, hogy egy válságterhes fiatal nő megtartsa a gyermekét. Országos anyaotthon-hálózatra lenne szükség, de tizenhat év alatt nem sikerült előrelépnünk ebben. Hiányoznak a nagycsaládok, a főállású anyaság intézménye és az a szemlélet, hogy a családanyaság is lehet hivatás. A karrierkényszer sok nőnek nem való, mert anyának született, de ezt senki nem meri kimondani. Az elmúlt években hoztak jó intézkedéseket, de nem voltak elég erősek, és most attól tartok, hogy mindent visszafordítanak. Ha Európa nem talál vissza önmagához, akkor a nyugat-európai példák – párhuzamos társadalmak, erőszak, kulturális szétesés – nálunk is megjelennek. Mindennek a gyerekvállalást és az egészséges családokat kellene szolgálnia, különben a civilizációnk hanyatlása visszafordíthatatlanná válik.