● news.bsdnet.hu

A szüret évszázadokon keresztül a magyar szőlőtermő vidékek életének meghatározó eseménye volt. Nem csupán arról szólt, hogy a gazdák és segítőik leszedték az egész éves munka eredményét: a betakarításhoz saját munkarend, helyi szabályok, hiedelmek, tréfák és közösségi ünnepségek kapcsolódtak. Amikor pedig az utolsó szőlővel megrakott puttony is elhagyta az ültetvényt, lezárult az esztendő egyik fontos mezőgazdasági munkafolyamata, és kezdetét vehette az ünneplés. Töltsd le az Agroinform mobilapplikációt Androidra vagy iOS-re , hogy útközben is elérd a friss híreket, az időjárást és az apróhirdetéseket. A szüret kezdőnapja vidékenként jelentősen különbözhetett. Az időpont megválasztását a hagyományok mellett a helyi termőhelyi adottságok és a termesztett szőlőfajták érési ideje is befolyásolta. A Magyar Néprajzi Lexikon adatai szerint a hagyományos szüreti kezdőnapok Szent Mihály napjától, vagyis szeptember 29-től egészen Simon–Júdás napjáig, október 28-ig terjedhettek. Tokaj-Hegyalján például Simon–Júdás napja számított nevezetes szüreti határnapnak. A ma sokszor általánosan használt „szeptemberi szüret” kifejezés tehát történeti szempontból nem írja le pontosan az egész ország gyakorlatát. Miközben egyes termővidékeken szeptember végén már javában zajlott a betakarítás, máshol még heteket vártak a szedés megkezdésével. A különbségek jól mutatják, hogy a szüret időpontjának megválasztásakor nem egyszerűen a naptárt követték. A gazdák számára a termőhely, az adott év időjárása, valamint a szőlő érettségi állapota egyaránt fontos szempontot jelentett. A szüret jelentős munkaerőt igényelt, ezért rendszerint egyszerre sok ember dolgozott a szőlőben. A feladatok elosztása vidékenként változott, de számos helyen kialakult egyfajta hagyományos munkamegosztás. Gyakran a nők és a lányok vágták le és gyűjtötték össze a fürtöket, míg a férfiak és legények puttonyokban hordták el a leszedett szőlőt. Ezután következett a termés feldolgozása. A szüret azonban hangulatában is eltért számos más mezőgazdasági munkától. A közös munka során éneklés, kiabálás, tréfálkozás, helyenként pedig zeneszó kísérhette a szőlő betakarítását. Korai történeti források alapján a szüretnek már a 16–17. században is komoly közösségi jelentősége volt. Fotó: Shutterstock A nagyobb szőlőbirtokokon a szüret lezárása, az úgynevezett végzés külön szokások kialakulását eredményezte. Szüreti koszorút készíthettek , a gazdát vagy az uraságot rigmusokkal köszöntötték, a munkában kitűnt résztvevők pedig jutalmat is kaphattak. A Magyar Néprajzi Lexikon által megörökített szokások között jóval játékosabb mozzanatok is szerepelnek. Előfordult például az uraság tréfás megkötözése vagy a koszorút vivők leöntése , majd a szőlőből készített dísz ünnepélyes átadása. A szüreti ünneplés során tehát rövid időre feloldódhattak a hétköznapok megszokott társadalmi szerepei. A munkások tréfálkozhattak a gazdával, rigmusokba foglalhatták dicséretét vagy éppen kifigurázhatták. A munka végeztével pedig következhetett a közös étkezés, az ivás, a zene és a tánc. A szüret lezárásának látványos jelképe volt a szüreti koszorú, amelyet egyes vidékeken szőlőkoszorúnak neveztek, máshol gúla vagy piramis alakú díszt készítettek. A szerkezet alapját általában valamilyen faváz adta. Erre szőlőfürtöket, leveleket és virágokat erősítettek, majd az elkészült díszt ünnepélyesen végigvitték a településen, vagy átadták a gazdának. Egy Heves vármegyei néprajzi leírás például olyan, csengettyű alakú koszorúról számol be, amelynek vázát mogyorófavesszőből készítették, majd szőlőfürtökkel és virágokkal díszítették. A koszorúnak kettős jelentése volt. Egyrészt jelezte, hogy befejeződött a betakarítás, másrészt látványosan megjelenítette magát a termést. Tulajdonképpen a szőlőtermesztési év jelképes trófeájaként is értelmezhető: abból a termésből készítették, amelyért a gazdák és munkásaik egész esztendőben dolgoztak. A felvonulások szereplői vidékenként változhattak. A menetben megjelenhettek lóháton közlekedő csőszlegények, csőszleányok, valamint a szüreti bíró és bíróné. Más településeken kisbíró, betyár, pandúr vagy különböző maskarás alakok szórakoztatták az ünneplőket. Fejér vármegyei néprajzi leírások olyan felvonulás emlékét is megőrizték, amelyben nyolc csőszlegény és ugyanennyi csőszleány vett részt. A csőszlegények lóháton haladtak a menetben. A felvonulás így nem egyszerű díszmenet volt. A szereplők és a hozzájuk kapcsolódó játékok a szőlőművelés mindennapjainak egyes elemeit alakították át közösségi szórakozássá. Fotó: pexels.com A szüreti bál egyik jellegzetes játékában a valódi szőlőőrzés elevenedett meg tréfás formában. A bál helyszínét szőlőfürtökkel díszíthették fel, amelyeket a csőszlányok és csőszlegények őriztek. A vendégek eközben megpróbálhattak ellopni egy-egy fürtöt. Ha valakit rajtakaptak, a „tolvajt” a szüreti bíró vagy bíróné elé vezették, aki játékos pénzbírságot szabhatott ki rá. Fejér vármegye néprajzi gyűjtéseiben ennek részletes leírásai is fennmaradtak. A szüreti bál ezzel tulajdonképpen néhány órára színpaddá változtatta a település közösségi életét. Volt bíró, szabályszegés és büntetés, de mindez már a mulatság részeként történt. Bizonyos vidékek szüreti felvonulásain egy Baksus néven ismert figura is feltűnhetett . Gyakran piros ruhás alak formájában jelenítették meg, amelyet hordóra vagy botra ültettek. A menetben mellette betyárok, pandúrok és más, tréfás jelmezbe öltözött résztvevők is megjelenhettek. A szüreti felvonulás így számos településen inkább népi karneválra hasonlított, mint ünnepélyes mezőgazdasági díszmenetre. Ebben felfedezhetők más farsangi és betakarítás utáni hagyományok elemei is. Egy hosszú és fizikailag megterhelő munkafolyamat lezárása után a közösség rövid időre játékosan felforgathatta a hétköznapok rendjét. A bíróból parodisztikus szereplő válhatott, a tolvaj került a figyelem középpontjába, az utcákat maskarások lepték el, a valódi szőlőőrzés pedig játék formájában tért vissza. A szőlőművelést számos időjárási megfigyelés, jóslás és hiedelem kísérte. Ennek nagyon is gyakorlati oka volt: a termés mennyisége és minősége nagymértékben függött az időjárástól. Tokaj-Hegyalján Simon–Júdás napjához olyan mondás is társult, amely egyértelműen kifejezte a késői szüreti kezdőnap jelentőségét: „Akár haszon, akár kár, Simon Juda a határ.” A modern szőlőtermesztést már egészen más technológiai környezet jellemzi. Gépek, refraktométeres mérések, laboratóriumi vizsgálatok és előre kidolgozott szüreti tervek segíthetik annak eldöntését, hogy mikor és hogyan kerüljön sor a betakarításra. A régi szőlősgazdák természetesen más eszközökkel dolgoztak, a szüret közösségi jelentősége azonban a fennmaradt hagyományokból ma is jól érzékelhető. A szőlőtermésben egy teljes esztendő munkája összpontosult. Metszeni, kötözni és kapálni kellett, gondoskodni kellett a növényvédelemről és a termés őrzéséről, közben folyamatosan figyelni kellett az időjárást. Végül rövid idő alatt sok ember összehangolt munkájára volt szükség ahhoz, hogy az érett szőlő megfelelő időpontban a feldolgozás helyére kerüljön. Amikor mindezzel végeztek, valóban volt mit megünnepelni. Ezért készülhetett szőlőkoszorú, ezért változhatott a csősz a bál szereplőjévé, ezért vonulhatott végig a falun a bíró és a bíróné, és ezért követhette a munka zaját este zene és tánc. A szüreti hagyományok idővel elszakadtak attól a világtól, amelyben eredetileg kialakultak. Ma már olyan településeken is rendezhetnek szüreti felvonulást vagy bált, ahol a helyi lakosság jelentős részének mindennapi életében a szőlőtermesztés alig játszik szerepet. A koszorúk, csőszök, maskarások, rigmusok és szüreti bálok pedig máig őriznek valamit abból a korszakból, amikor a sikeres termés nem pusztán egy gazdaság eredménye volt. Az egész közösséget érintő eseménynek számított, amelynek lezárását együtt ünnepelték. Forrás: egy.hu Indexkép: pexels.com