● news.bsdnet.hu

Vilmányi Benett szerint a magyar filmnek nem Hollywood másolásával kellene bizonyítania a professzionalizmusát, hanem saját filmes nyelvét kellene megtalálnia. A színész az Indexnek arról beszélt: nem lenne jó, ha a hazai filmgyártás „szellemi gyarmattá” válna. Vilmányi Benett a Mommy Blue című új filmje kapcsán adott interjút az Indexnek, ám a beszélgetésben a magyar filmgyártás helyzetéről is markáns véleményt fogalmazott meg. Szerinte a hazai filmes gondolkodásban túlságosan erős az a beidegződés, hogy a hollywoodi gyártási és történetmesélési modell jelenti a professzionális filmkészítés mércéjét. Ezzel szemben úgy véli, Magyarországnak saját hagyományaiból és kulturális közegéből kellene kiindulnia – derült ki az Index cikkéből. A színész egy pekingi vetítés élményét hozta példának. Egy argentin néző a film után azt mondta neki, hogy az alkotás nagyon magyar, amit Vilmányi kifejezetten nagy elismerésként élt meg. Szerinte ez azt mutatja, hogy létezik felismerhető hazai filmes karakter, vagy ahogy fogalmazott: „ íze van a magyar filmnek” . Éppen ezt az egyediséget kellene erősíteni ahelyett, hogy a nemzetközi, elsősorban amerikai mintákhoz próbál igazodni a szakma. Vilmányi szerint a probléma nem önmagában a külföldi módszerek használata, hanem az, amikor a szakma automatikusan azokat tekinti az egyetlen professzionális megoldásnak. Példaként említette a hollywoodi forgatókönyv-formátumot, amely egy hatalmas, sok részlegből álló gyártási rendszerhez igazodik. Egy magyar forgatás azonban sokszor egészen más léptékben és munkaszervezésben működik, ezért szerinte érdemes lenne feltenni a kérdést, hogy valóban ugyanazokat a szabályokat kell-e követni. A színész a történetmesélésben is érzékeli a külföldi minták hatását. Úgy látja, a magyar filmekben időnként túlzottan szűkszavú dialógusok, túlságosan szabályos dramaturgiai szerkezetek és kiszámított jelenetfűzések jelennek meg. Ezzel szemben olyan filmes nyelvet hiányol, amely karakteresebb, szabadabb és könnyebben felismerhető. Vilmányi szerint a magyar filmművészet múltjában ennek komoly hagyományai vannak, ezért nem feltétlenül külföldön kellene keresni az igazodási pontokat. Tarr Béla munkásságával kapcsolatban is elsősorban ezt a szabadságot emelte ki. Nem feltétlenül az esztétikai megoldásokat tartja követendőnek, hanem azt a hozzáállást, amely nem ragaszkodik mereven a klasszikus történetmesélési szabályokhoz, és mer váratlan filmes eszközöket használni. Szerinte a hitelesség sem feltétlenül azt jelenti, hogy egy filmnek mindenáron természetesnek vagy dokumentarista módon életszerűnek kell lennie. Vilmányi szerint a magyar filmgyártás előtt ezért nem egyszerűen finanszírozási vagy technikai kérdés áll, hanem kulturális is: képes-e a szakma saját filmes hangot létrehozni. A színész számára Magyarország és a magyar kultúra személyesen is fontos, és úgy érzi, elsősorban a magyar nyelvterületen van dolga. Gondolatmenetének központi állítása, hogy a professzionalizmus nem feltétlenül a nagy nemzetközi gyártási modellek lemásolását jelenti – és szerinte „ nem kellene szellemi gyarmattá válnunk”.