Hivatalos: újoncnál folytatja a bajnokcsapat hátvédje
NB1.hu
2026-05-25 09:54
Deian Boldor 2023-tól erősítette az ETO FC-t, most a Honvédban bizonyíthat.
Hivatalos honlapján jelentette be első nyári szerzeményét a Budapest Honvéd.
A másodosztály második helyén feljutó kispestieknél folytatja pályafutását az ETO FC-től távozó 31 éves Deian Boldor. Az már korábban sajtóhírkéntterjedt, hogy a bajnok győriektől távozó játékos rajta lehet a Honvéd radarján. A kispesti klub hétfőn jelentette be első nyári érkezőjét. A rutinos román középhátvéd két évre szóló megállapodást kötött a Honvéddal.
Boldor 2023 őszén igazolt Magyarországra, az akkor még másodosztályú ETO FC-hez, ahol gyorsan meghatározó játékossá vált. Első idényében 22 bajnokin és két kupamérkőzésen lépett pályára, majd feljutást ünnepelhetett az ETO-val. Az élvonalban összesen 23 NB I-es mérkőzésen, hat kupatalálkozón és három Konferencia Liga-selejtezőn szerepelt, ezeken négy gólt szerzett. A 2025-25-os idényben tagja volt annak a győri csapatnak, amely bajnoki címet ünnepelhetett az NB I-ben.