← Vissza

news.bsdnet.hu

Hamilton felszabadultan nyilatkozott a Verstappen elleni csata után: Imádom ezt a munkát!

F1világ 2026-05-25 10:30
Lewis Hamiltonrendkívül elégedetten értékelte a Kanadai Nagydíjon megszerzett második helyét, amely a legjobb eredménye azóta, hogy a tavalyi év elején csatlakozott a Ferrarihoz. A brit versenyző úgy fogalmazott,„nagyon-nagyon boldog” az eredmény miatt. A hétszeres Forma-1-es világbajnok egyáltalán nem próbálta palástolni elégedettségét, sőt, háláját fejezte ki azért is, hogya futam hajrájában régi riválisával, Max Verstappennel csatázhatott.HIRDETÉSHIRDETÉS A két versenyző között a 2021-es, feszült hangulatú világbajnoki küzdelem óta nem igazán beszélhetünk felhőtlen viszonyról, Hamilton azonban fülig érő mosollyal beszélt azt követően, hogy a montreali pályán felülkerekedett aRed Bullpilótáján.HIRDETÉS „Elképesztő, őszintén mondom, nagyon-nagyon boldog vagyok. Jó versenynap volt, és összességében egy igazán stabil hétvége” — mondta a 105-szörös nagydíjgyőztes Montrealban a Sky Sports F1 televíziónak.Vasseur: A Ferrari várakozáson felül teljesített Kanadában, hamarosan nagy előrelépés jöhet! „Úgy éreztem, felfelé ívelünk, a csapat pedig igazán elképesztő munkát végzett az autó finomhangolásával. Hogy ott lehettünk elöl a csatában, és hogy végre egy jó csatám is lehetett Maxszal [Verstappen]. Ezért igazán, igazán hálás vagyok, és egyszerűen nagyon-nagyon boldog.” A 41 éves versenyző talán most mutatta a legfelszabadultabb arcát a sajtó előtt azóta, hogy a Mercedestől a Scuderiához szerződött. Hamilton hozzátette: „Imádom ezt a munkát. Ez a világ legjobb munkája, és ezt soha nem veszem magától értetődőnek.” Hamilton az év eleje óta jóval komfortosabbnak tűnik az olasz csapatnál. A szezonnyitóAusztrál Nagydíjóta határozott hangot ütött meg, reagált a kritikusaira, és kitartott amellett, hogy nem térhet vissza az a megtört kép, amely 2025-ben kirajzolódott róla.HIRDETÉS Bár bírálói továbbra is azt hangoztatják, hogy akár vissza is vonulhatna a Forma-1-ből, aFerrariversenyzője világossá tette:belátható időn belül nem készül távozni. Amikor felvetették neki, hogy mostani teljesítményével ismét a régi Hamiltont idézi, így válaszolt: „Értem, mire gondolsz. Rengeteg elemnek kell összeállnia ahhoz, hogy az autó a megfelelő tartományba kerüljön, és azt hiszem, ez végre megvan azokkal a mérnökökkel, akikkel dolgozom, valamint az autón belüli beállításokkal a csapatnál.”HIRDETÉS „Nagyon remélem, hogy folytatni tudom ezt a teljesítményt. Sokkal boldogabb vagyok, és sokkal kényelmesebben érzem magam az autóban. Sokkal inkább olyannak érződik, mint amilyen régen volt.”
Eredeti cikk megtekintése →